Az őszi kertben
Az őszi kertben már elnyíltak a rózsák,
csak a krizantém bontja szirmait,
borzas fejével hajlik a földre,
s az őszi faggyal lassan búcsút int.
Lassan felveszi dérezüst ruháját
a kert, s míg lehunyja álmos szemeit,
halk sóhaj száll a hűs éjszakában,
mint mikor valaki szépet álmodik.
Most csak pihen. Majd lassan újraébred,
mikor a tavasz újra élni hív,
felébresztve az alvó világot,
eléjük tárva földi kincseit.
Ő is úgy érez, akár az ember,
s ha bánat suhintja homlokráncait,
sűrű könnyeket hullajt a tájra,
siratva mások súlyos vétkeit.
Mert ők is érzik, e haldokló világban
mily kevés már a tiszta szeretet,
s színes virággal egyre csak hívnak,
ne állj a sorba! Te csak élj, s szeress.
Mert míg szeretet vezérel minket,
s ameddig győz a tiszta értelem,
addig tágul e csodás világ és
ezer szépsége tárul fel neked.

Egy nagy kavicsot dobtam
a lelked tengerébe,
nem tudom hová merül
és vajon milyen mélyre.

Pokol

Egyre mélyebbre a spirális sötétségben
A borzalmak fokozódnak és szaporodnak.
Nincs többé lelkiismeret-furdalás, csak kétségbeesés
Amint az égő kén bűze
Áthatja a levegő súlyos komorságát.
Dantén kívül bármely más utazó
döbbent kiáltással kérdezhetné:
– Ez valóban az isteni rendelet lehet?

Purgatórium

A Földhöz hasonlóan a Purgatórium is egy hely
Hol a küzdelem és folyamatos törekvés ural,
Talán maga a Föld, melynek valamilyen oknál fogva
Az igazi célja félre lett értve.
A mindennapi kenyerünket homlokunk verejtékével keressük,
A boldogságot meg kell érdemelni, de milyen áron és hogyan?
Azok számára, akik bátrak, a világ csak egy szín játék
Amelyben minden pillanatban a játékos vagy vethet, vagy arathat.

Mennyország

Egy szép álom, de nem több mint álom,
Amelyben a körök csupán egy mennyei játék szimbólumai.
Azok, akik felfelé néznek, tudják, hogy még az ég sem stabil,
hanem állandó változatokon megy keresztül.
A hatalmas lehetőségek óraműve ketyeg.
És amikor lejár az óra, és kihunynak a csillagok,
Megszűnnek a mennyek, a poklok, és a purgatóriumok.
Csak néma sötétség, és talán egy új kezdetnek távoli hajnala.

Az ősz, fájón bősz a lombhullajtó és sárgult falevelekkel,
Gondolataimat semmi zavarja, istentelen eszmékkel…
Az ősz, fájón bősz a lombhullajtó és sárgult falevelekkel.

A volt nyárunk öröme kimúlóban, így az öröm fél öröm,
Mert az ősz nemsokára átadja télnek kulcsot, nem nagy öröm…
A volt nyárunk öröme kimúlóban, így az öröm fél öröm.

A hulló falevelek együtt, szívesen hullnak díszes menetben,
Hálaadásban dicsérik az Urat, mily’ jó létük volt eddiglen…
A hulló falevelek együtt, szívesen hullnak díszes menetben.

Színes és bordás levelek sínylették nagyon a tél előfutárát,
Ki önzőn, lemetszette a mindenkori hűségnek tovább folyását…
Színes és bordás levelek sínylették nagyon a tél előfutárát.

Az avarban a gyülekezőjük... ott már az út porát nem mossák,
Bár, ha még lesz nagy őszi eső… talán akkor lesz víz, úgy gondolják…
Az avarban a gyülekezőjük... ott már az út porát nem mossák.

Ősi-őszi ünnepség ez a levelek nagy nemzetségének… akarják,
Mi meg pergamen árkusaira jegyezgetjük, hogy biztosra akarják…
Ősi-őszi ünnepség ez a levelek nagy nemzetségének… akarják.

Szétvitték a legyek, repültek az országos avar építésre felhívások,
A levelek színes díszruhát vettek föl, ahogy megtörténtek elfogadások…
Szétvitték a legyek, repültek az országos avar építésre felhívások.

Van úgy is, hogy az ág inkább a nyelvét harapná le,
Minthogy a levél-gyermekét avarnak küldené le…
Van úgy is, hogy az ág inkább a nyelvét harapná le.

Az ág mozdulatlanul ült a fa-nyergében,
És ez a nagy veszteség forgott a fejében…
Az ág mozdulatlanul ült a fa-nyergében.

Egyszer azonban minden elvész az biz' végső elmúlásban,
Gally is tudja... várja, hogy levelei legyenek új nyárban…
Egyszer azonban minden elvész az biz' végső elmúlásban.

Vecsés, 2021. június 22. – Kustra Ferenc József – íródott: az őszről, 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy először az egyes és a 2. sort, majd a kettes és a 3. sort. Így meglesz a mondanivaló gondolatiságának különbözősége.

Nekem nincs halloween, csak halottak napja,
ilyenkor az ember holtait siratja.
Mert ha fájó szívvel vissza gondol rájuk,
újra érzi azt, hogy mit jelent hiányuk.

Amíg velünk voltak, és közöttünk éltek,
nem sejtettük, milyen mulandó az élet.
Mennyi minden van, mit nem mondhattunk már el,
de talán hallhatják odafent a mennyben.

Most pár szál virággal emlékezem rájuk,
s halk imával kérem: legyen szép az álmuk.
Nem halnak meg ők, míg emlékünkben élnek,
s a vén idő szárnyán minden emlék szép lesz.

Istenem! Add azt, hogy nyugodt legyen álmuk,
s erőt, hogy a lelki békénk megtaláljuk.
Hisz hol ők nyugszanak, nem fáj semmi többé,
s az emlékük itt él bennünk mindörökké.