Olyan jó dolog anyának lenni
az egyetlen ami állandó, örök!
Amikor csöppnyi gyermekem megláttam
szívembe örök tavasz költözött.

Amikor először karjaimba zártam
Nem volt a földön nálam boldogabb,
szétfoszlott álmaim új reményt találtak
s csöpp szeme tükrében ébredt fel a nap.

Olyan jó dolog szeretni őket!
Átadni szívünk minden melegét,
hisz a gyermekünk az egyetlen a földön
ki mindig, mindenkor szívünkben él.

Rügyeznek a fák odakint a kertben
bontani vágynak már szirmaikat,
Akár az én szívem, napfényre várnak
hogy virágba borítsa ágaikat.

Olyan jó lenne napfényben élni
hogy érezzem végre fénylő sugarát,
hisz oly nehéz mindig árnyékban élni
sötétben bolyongva, hol senki se vár.

Úgy szeretnék végre napfényben fürödni
nézni, hogy virágba borulnak a fák,
érezni mikor megdobban a szívem
míg előtte suhan el a kék madár.

Hiányzol Anya! Le sem tudom írni
mennyire hiányzik becéző szavad,
mennyire hiányzik gyöngéd érintésed
szíved melegsége, arcod mosolya.

Megadnék mindent egy gyöngéd érintésért
hogy megsimíthassam őszülő fejed,
olyan boldog lennék, ha legalább egyszer
arcom simítaná vénülő kezed.

Hiányzol Anya! Hisz te voltál nékem
borongós időkben minden támaszom,
amikor fejemet válladra hajthattam
egyszerre megszűnt minden bánatom.

Most is rád gondolok könnyező szemekkel
s lélekben próbállak megérinteni,
Te vagy a legdrágább ezen a világon!
Sohasem foglak elfelejteni!

Szeretsz e majd, ha nem süt rám a napfény
s sötét hajamba szürke köd vegyül?
Ha halványul arcom boldog csillogása,
s arcom pírja már sápadt fényben ül?

Szeretsz e majd, ha karom ölelését
kósza simításként érzed majd talán?
Ha gyöngébben ölel mint ahogyan régen
mikor még sziklaként érezted talán?

Szeretsz e majd, ha kezem reszkető lesz,
s remegő ujjakkal simítom hajad?
Hisz én még most is annyira szeretlek
mint mikor először láttam arcodat!

Mint mikor először csókoltam az ajkad
karjaid közt oltva kínzó szomjamat,
számomra most is te vagy az egyetlen!
Nélküled nincs más, csak hűvös alkonyat!

A legszebb szó, amit tenéked mondtam
azon a hűvös éjszakán,
fülembe cseng, még most is úgy hallom
mintha éppen most mondanám.

Amikor azt mondtam téged szeretlek
olyan boldogan néztél reám!
Mintha megkaptál volna minden kincset
amely a földön létezik talán.

s amikor elmentél olyan árva lettem,
akár az utolsó, sápadt fénysugár,
amely az ég alján búcsút intve sóhajt
s azután kialszik mint a gyertyaláng.