Olyan hideg van. Borult az ég is.
Toccsanó cipőmet hallgatom.
Mikor elmerül a pocsolyában,
ahogy az esőben ballagok.

Dühöngő orkánként tombol a szél is.
Letépve ágat, gallyakat!
Lepusztult romként hátrahagyva
mindent mi utána megmarad.

Kegyetlen idő! Nem sajnál semmit!
Mindent mi szép volt, összetör!
Megtörve jajdul a barackvirág is,
amit magával elsöpör.

Utána hajol a gyönge ág is
halkan, aggódva elköszön,
lecsurgó könnyként elhullajtva
egy esőcseppet, mely rácsöpög.

Maradj még egy percet karjaim között!
Ne siess! Maradj itt velem!
Ne tűnj el még az álmaimból,
engedd, hogy melletted legyek!

Csak még egy múló, röpke órát,
hogy érezzem bőröd illatát
orromban, mint a tömjénfüstöt
mely belengi csöppnyi kis szobám.

Csak még egy forró ölelésre
hogy válladra hajthassam fejem,
hogy emlékezzem rá minden éjjel,
amikor nem vagy itt velem.

Még egyetlen gyöngéd érintésre
mely minden ízemig fölkavar!
Ölelj át! Kérlek! Oly szelíden,
ahogy a napfény a dombokat.

Azután hagylak megpihenni
olyan halkan és nesztelen.
Hogy halljam szívednek dobbanását
csitulni lassan, csendesen.

Ma reggel, amikor
felébredtem,
sötét volt még
a villany sztrajkolt
- megdermedtem.

itt sem egy gyufa
sem egy mécses;
és sietnem kell,
mert nincs választás
a vizeléshez.

mert nem voltam
egy kicsit sem elôrelátó
így mindenütt
a sötétség, úgy fogadott
mint csukott ajtó.

úgy volt velem,
ki munkát keres.
csukott ajtók...
és aki az ajtókat
sem találja meg.

Amikor azt hiszed rosszabb nem lehet,
amikor már a sors az arcodba sem nevet
amikor az asszonyod nem szeret,
akkor dobj a koldusnak kenyeret!

Amikor azt hiszed, hited elhagyott
amikor szíved már végleg megfagyott!
Amikor lelked már teljesen megszakad
akkor takarítsd le szemedről a sarat!

Amikor már magadon sem nevetsz,
amikor akár halott is lehetsz
amikor nem kívánsz nem szeretsz!
Akkor tényleg világgá mehetsz!

Amikor vége lesz ide lenn!
Amikor a kaszás kaszát fen,
amikor már nem számít semmi sem!
Akkor ments meg magamtól istenem!

Az én anyám oly messze van már
de most is látom őszülő haját,
lehunyt szemekkel magam előtt látom,
arcának minden mosolyát.

Látom hogy siet elébem
lágy szellő borzolja ősz haját,
kitárt karokkal engem vár csak
s úgy ölel magához, szinte fáj.

Sosem hittem hogy ennyire fájhat
amikor messze lesz talán,
szememből csordul a könny is
hisz oly messze van az én anyám.