Zokogva lépjük át az iskola kapuját.
Boldogan gondolunk rád,
kedves iskolánk.
Könnyeinkkel küszködve lépünk be az osztály terembe.
Vissza emlékezünk arra,
mikor első nap remegve lépkedtünk a padok között.
Tanárnénink kedves mosolya lett kicsi szívűnk nyugalma.
Hamar tovaszállt a szomorúságunk,
s helyét átvette a tudás iránti vágyunk.
Igyekeztünk jónak lenni,
a tanárokat kevésbé idegesíteni!
Tudjuk sokszor nem sikerült,
de megtettünk minden tőlünk telhetőt!
Gondoljanak ránk boldog szívvel, mint mi az itt töltött éveinkre.
Egyik napró a másikra, elteltek az évek,
s mi lettünk a végzősök.
Nem feledjük soha.
Mennyire jó az iskola!!!

Lesz e még olyan ünnep a földön
amilyen régen, hajdanán,
mikor még kicsiny gyermekek voltunk,
s nem tudtuk, milyen a világ?
Mikor nagymamám eres kezével
sütötte nekünk a kenyeret,
s ropogós héját megdézsmálva
csodáltuk: milyen kerek.
Emlékszem: olyan boldogok voltunk,
pedig csak zsír volt, semmi más,
de mégis sokkal finomabb volt,
Mint ma bármilyen kalács.
Hiszen mindenhol szeretet áradt
fényével fűtve a szobát,
mára már kihunyt a láng is,
csak füstje érzik, semmi más.
Hangzatos szavak szállnak a szélben
hirdetve békét, áldomást,
pedig tudják, mennyire más lett
ez az elfajzott rút világ.
Színes lufik, és dallamok szállnak,
felvonul díszes karnevál,
magasztos hangon azt hirdetve:
ünnepelj! Itt a Kánaán!
Pedig van, aki étlen nyomorban
sínylődik már és nem remél,
s kiszáradt ajka imát mormolva
kéri: segíts! Az Istenért!
Adj nekünk munkát, boldogságot,
a patakban ontott könnyekért,
emberi jogot, méltóságot
mindenkinek, ki nem henyél.
Istenem! Kérlek! Nézz a földre!
Látod, mennyire szenvedünk!
Ne büntess már több ártatlan embert,
most add meg ami jár nekünk!

Elkerülsz engem, messze tűntél,
mint az utolsó esti fény,
amely halványan világítva
a sötétségben elenyész.
Menj csak tovább! Ne hidd, hogy győztél!
nem vagyok olyan ledér
mint hitted, csak annyira bántott
az az átkozott büszkeség.
Ma még sötét odúban járok,
orrom marja a zöld penész,
de holnap már mindent másképp látok
előttem ott lebeg a cél.
Most elfordulsz, mint a napraforgó,
de hiába vagy olyan kevély,
én csak azért is megtalálom
a kárpótlást a könnyekért.
S akkor, amikor ráébredsz majd,
számodra mit jelentek én,
hiába vársz, hiába jönnél,
nem találsz mást, csak puszta dért!

Egy vagyok én is a sok anya közül,
ugyanúgy féltem, szeretem,
akik egykor a szívemből jöttek
megszépítve az életem.

Értük áldoztam hosszú éjszakákat
olyan boldogan, türelmesen,
nem is érdekelt az idő múlása,
míg kárpótoltak csillogó szemek.

Vékony kis hangok, tétova léptek,
mennyire szép volt! Istenem!
Amikor először hallottam tőlük
selypítve, anyát szeretem.

Mikor esténként karomba zárva
csöpp kis szemükben láttam a fényt,
messzire űzött minden gondot,
kárpótlásul a könnyekért.

Elmúlt az idő. Nyúlnak az árnyak,
sűrű hajamra dér szitál,
szívemben őrzök minden percet,
átlépve idők fátyolán.

Ma már messziről, féltve őrzöm
léptüket, s minden dobbanás
kopott szívemből hozzájuk száll,
de már nem hallja senki más.

Lelkem sajog, és gyöngyöző cseppje
torkom szorítva járja át,
s fáradt arcomon végigfolyva
szívem melegség járja át.

Magam vagyok, de mégse bánom,
ajkam is értük mond imát,
Istenem segítsd, óvd meg őket,
már csak ezt kérem, semmi mást!

Széltől rezdülő suttogó nyárfák,
mért nem mondjátok meg nekem,
mit suttognak a rezzenő ágak?
Merre menjek, hogy jobb legyen?

Menjek kavicsos folyóparton?
Véresre szúrja talpamat!
Vagy csak sodródjak messze az árral,
mint egy tétova gondolat?

Menjek lenyúló ágatok közt,
melyet a vihar hajtogat?
A hajló ágak, mik sírva nyögnek,
megkarcolják az arcomat.

Magasra nyúló, suttogó nyárfák,
ti már sok mindent láttatok!
Merre van fény, mely rám világít,
keresztültörve az ágakon?

Merre van tűz, mely melegít engem?
Hisz nektek érzi az ágatok!
De én itt vagyok nyirkos hidegben,
s ha nem segítetek, megfagyok.

Széltől rezdülő suttogó nyárfák!
Mondjátok meg, hogy mit tegyek!
Ne hagyjatok itt ázva-, fázva,
hol már nem maradt semmi sem.

Vigyetek el a zúgó széllel,
amely tépi az ágatok,
olyan gyorsan, hogy ne tudjon fájni
semmi, amit most itt hagyok!