Itt állok a pusztán. Fürteimet
Simogatja az esti szellő.
Ah, alkonyodik. Az este hideg
S az álmok hajnala nem jő!

Ah, alkonyodik. Hiába a vágy!
Leáldozik egy nap, egy élet,
Már vár a hideg temetőben az ágy,
Vár kezdete az örök éjnek

És sirba viszem mind vágyaimat,
Mik még a szivembe lobognak,
Több lelket e lélek már sohsem ad
Az édes, drága daloknak.

Itt állok a pusztán. Alkonyodik
Bevonúl szivembe a béke
S mig napsugarakról álmodozik,
Beleolvad lelkem az éjbe

S im fátyla az éjnek megrepedez,
Fáklyái kigyulnak az égnek;
- Csak bátran a sirba! Ne félj sohse lesz
Hatalma feletted az éjnek!

Volt egy ember messze, messze,
Tengeren tul, idegenben.
Egy hibája volt szegénynek:
Sohse volt a szive rendben.

Ha öröm vagy bánat érte,
Nem kaczagott, nem kesergett.
Félre állt az emberektől,
Csengő, bongó dalba kezdett.

Édes dalba, zengő dalba.
Olthatatlan vágy sirt benne,
Olthatatlan lobogó vágy
Boldogságra, szerelemre.

Dalok szárnyán, tengeren túl
Messze földre szállt a híre,
Rá is fogta minden ember,
Hogy üvegből van a szive.

Mert ha szellő ére hozzá,
Csodálatos hangja támadt;
Mint az üvegharang, csendült
Zengő öröm, siró bánat.

A szerelmes leánynépség,
A kiváncsi asszonyfajta
Egytől egyig oda rebbent,
Vagy kaczagott, vagy sirt rajta.

Szépen szóló árva szivét
Szívtelenül kinevették,
De hogy annál szebben szóljon
Mulatozva tépegették.

Versenyeztek, hogy ki tud szebb
Hangot csalni ki belőle.
Versenyeztek; jaj, de neki
Megrepedt a szive tőle

S daltalanul, néma szívvel
Várta most már azt az egyet,
Kinek minden nóta közül
Eldalolja a legyszebbet.

Várta, várta, - s mikor eljött
Tele hittel, szerelemmel,
Rátekintett, könynye csordult;
Sirt az üvegszivü ember.

Meg se csendült a szive többé.
Köny szivárgott csak belőle:
Mire eljött, kire ő várt,
Össze volt a szive törve.

Csillag futott le im az égről
Suhanva halkan, zajtalan
S elenyészett az éjszakába
Kilobbant fénynyel, hangtalan.

Fenséges ivet irt le utján
A végtelenbe vágtató,
Döbbenve nézi a homályból
Tündöklését a földlakó.

Amig fennen ragyogva égett,
Nem vette észre földi szem;
Bámulja most, hogy lehanyatlott
Nagy pályáján, az égiven.

Amig pompázott tündökölve
Egyetlen pont volt, semmi más,
Csak akkor tudják, mily dicső volt,
Mikor letünt egy óriás!