Görbe utcán, görbék a fények,
Görbe fényekben görbén nézek…
Hah! Látom jó görbék a lények…

Ti, ne sírjatok, ha nagyon gondtalan mosolygok!
Én már a Fénnyel, eredete felé ballagok…
Csókokkal csendben lefedem, a szíveteket.
Hagyok nektek, soha nem múló szeretetet.

Engemet mindig is becsaptak igéző álmok,
Így az én álmom, már csak csendes, hűlő zsarátnok
Az enyém, már csak a méla csend...
Énnekem, ez már nem is esend.

Amikor vijjogva csikorog a fék, az maga a pillanat!
Ekkor jelenik meg a rémség, mint viharos éji virradat!
Nyílhegy, ha a páncélba belefúródik,
Abból bizony, fájós, mélás csend adódik…

Ha vége a harcnak, még a csatadal is elül,
És a győztes, ha van, a csenddel, ülve szembesül.
Én már békét akarok, csatáztam eleget,
Éreztem már sokszor hideget és meleget.
Persze, lehet, hogy a csendnek csak dilettantizmus a fegyvere,
Neki nincs megérzése, de akkor hit, hogy lehet az ereje?

A végtelen csendet a kormozós éj is elnyeli,
Szólhatna hozzám a végtelen, de ezt ő nem teszi.
Láttam, hogy immár a bölcs hajnalt is csak megkergeti.

Csendben elmúló méltóság körbe kavarog a porban,
De miért szomorkodjak? Lámpáim, alkonyulnak sorban…

Szeretnék még én neszező nádasban járkálni,
Ott én lennék a csend… és egy zsombékon pihenni.
Egy kis csendben alvás után,
Csendben elillannék, sután.

Méla csendben egy tisztáson ülni a padon,
De nem ott, ahol életveszélyes a vadon.
Ott az értelem sugara, a katasztrofálisban megtörhet,
És ez már akkor, nem visszaverődése a törött tükörnek.

Vecsés, 2015. február 21. –Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Semmi sem történik hiába.
Még egy lehullott levél is,
mely lebeg egy tó felszínén
szerepel a nagy táncba.

Az életek jönnek s mennek,
akár a gyors holdfázisok.
Megtelnek-e kelyheink
mielőtt a halál kopog?

Nincs olyan, hogy véletlen,
minden fel lesz számolva.
A legkisebb léptünk is
új ajtót nyit valahova.

Sorsunk felett uralkodunk,
de jó tudni merre vezet.
Kik és mik is vagyunk?
Tétovák vagy istenek?

A teremtés szentséges!
A mikéntje...embernek kétséges.

Meglehet, Éva az elsődleges,
S tán a biblia téves...
Ádám szerepköre csak kicsit ékes ,
A Nő mellett szinte mellékes...
És nem az alma a vétkes...
Isten szeretetteljes,
Bosszút nem áll...kegyelemteljes!

Földanya csodákra képes.
Édenfényességes
Az univerzum magzat-vizes
Kincse. Szerető, anya-méhes,
Egyetlen élet-teremtő kékes!
Itt az ember csak béres!
Tetteivel kártékony- részes,
Természetnek rémes!

Esti számadás…

A lélekben is vannak csiszolatlan, jaj, zordon gránitkövek,
Én, mint a rabszolgám, ennek csak hátsó lépcsőjére léphetek.

Mérleg nyelve billeg, hol erre, hol arra,
Részben, rajtad múlik, milyen a tartalma.
Hogy miként látod visszanézve, magadba.

Ami elmúlt, az már elmúlt, az maga a történelem,
Hogy most mit gondolsz a voltodról, csak maga a vélelem.
Az esti lámpafénynél, az értékelő feladat adott,
Számítgassál, emlékekkel, hogy élet milyen volt, mit adott.

A lemenő Nap, bíboros szép fényében.
A vöröslő és alaktalan felhőben
Csodálkozva, mit írsz a számvetésedben?

Este valahogy tán' könnyebb visszaemlékezni,
Nem látsz mindent, ezért, így a múltba elmerülni.
Sikerült-e mérleg nyelvét egyensúlyba hozni?

Tudjad, hogy a saját főkönyvi összeged, neked már megmarad,
Bár még kutya is ugat, a tevekaraván… már, lassan halad.

Vecsés, 2015. július 27. – Kustra Ferenc József

Hétköznapi pszichológia…

Ismeretlen árnyak téli estén rohannak felém,
S mikor ideérnek legott le is borulnak mellém…
Ismeretlen árnyak téli estén rohannak felém.

Mind úgy csinált, (Mintha), hogy ők szeretettel jöttek
De a testbeszédjük mutatta, mindjárt ellöknek…
Mind úgy csinált, (Mintha), hogy ők szeretettel jöttek.

Újabb árnyak jönnek, mint halál hírnökei,
Hallom suttogásukat, most… most adjál neki…
Újabb árnyak jönnek, mint halál hírnökei.

Halál árnyai mintha magukkal rántanának,
És ezen mozdulattal fájdalmas meghágnának…
Halál árnyai mintha magukkal rántanának.

Nem csodálkozom, hogy a haláltól fél a nép,
Halál utánra senkinek nem maradt fénykép…
Nem csodálkozom, hogy a haláltól fél a nép,

Hitelen meghallottam a pityegést, de olyan hosszasan.
Kapálóztam, hogy leljem órát, nyomjam aztat hosszasabban…
Hitelen meghallottam a pityegést, de olyan hosszasan…

Fel is ébredtem,
Érdekes álmom: vége!
Reggeli nap süt…

Vecsés, 2005. október 25 – Kustra Ferenc József