Mosolyrügyeit
Elsorvasztja a közöny...
Búbánat-kóros.
Kedvtelenséget
Űző szép gondolatok...
Derültségesek.
Szórakoztató,
Sziporkás szösszenetek...
Szikraszórósak!
Hangulatvesztés...
Kinn a természet ölén
Orvosolható.
Lelked beérik
Miként hajad fürtjei
Kifehérednek.
Megírattatott:
Végzet elől menekvés-
Lehetetlenség!
Borús időkben
Dagonyás, lucskos utak...
Létszekér döcög.
Zavaros jövőt
Szennyes idők vizében
Gyermek is látja.
Gaz-tettek nőnek,
Mint égig érő paszuly...
Mértéktelenség!
Elsorvasztja a közöny...
Búbánat-kóros.
Kedvtelenséget
Űző szép gondolatok...
Derültségesek.
Szórakoztató,
Sziporkás szösszenetek...
Szikraszórósak!
Hangulatvesztés...
Kinn a természet ölén
Orvosolható.
Lelked beérik
Miként hajad fürtjei
Kifehérednek.
Megírattatott:
Végzet elől menekvés-
Lehetetlenség!
Borús időkben
Dagonyás, lucskos utak...
Létszekér döcög.
Zavaros jövőt
Szennyes idők vizében
Gyermek is látja.
Gaz-tettek nőnek,
Mint égig érő paszuly...
Mértéktelenség!
Boldog „öregség”
A boldogság egy csodás érzelem.
Ki miért boldog? Nincs arra értelem!
De idős, s agg korban lehet-e boldogság?
- Ha szeretet ölel, törődés és jóság!
Megtartó kegyelem gyöngéden körülvesz,
és benne a lélek szüntelen örvendez.
Míg a puha béke naponta rád árad,
áldásokban jársz, és lelked el nem fárad.
És a kedves szavak, ha szívedre hullnak,
finom öleléssel lágyan átkarolnak…
Miként a szilárd pajzs, védenek és óvnak,
mint a kisgyermek-kéz, féltőn simogatnak.
Találd meg magadban az örömök okát,
mosolyodtól gyógyul szíved, s dagadt bokád.
Nézz az őszi fákra, sárguló levélre,
gyönyörködj, s a gondod ilyenkor tedd félre.
Kevéske igénnyel légy megelégedett…
S áraszd mindenkire Te a szereteted!
Ha tiszta elméddel gondolkodni tudsz még,
rád ragyog a reggel, rád nevet a kék ég.
Hiszen elég néked az Isten kegyelme,
ha általa megvan a szíved „fegyelme”…
Nem háborog, panaszt, zokszót sohse hallat,
csak csillog a szemed, mint a fény-sugallat
az örömtől… Mert tudd, minden perc ajándék,
boldogan fogadni kell akarat, s szándék.
Minden napod öröm, mert még él az ÉLET!
Langyos a napsugár, s csodás a természet!
Töltsd hát boldogsággal áldott öregséged,
és légy HÁLÁS mindenért, mig Istenünk éltet!
A boldogság egy csodás érzelem.
Ki miért boldog? Nincs arra értelem!
De idős, s agg korban lehet-e boldogság?
- Ha szeretet ölel, törődés és jóság!
Megtartó kegyelem gyöngéden körülvesz,
és benne a lélek szüntelen örvendez.
Míg a puha béke naponta rád árad,
áldásokban jársz, és lelked el nem fárad.
És a kedves szavak, ha szívedre hullnak,
finom öleléssel lágyan átkarolnak…
Miként a szilárd pajzs, védenek és óvnak,
mint a kisgyermek-kéz, féltőn simogatnak.
Találd meg magadban az örömök okát,
mosolyodtól gyógyul szíved, s dagadt bokád.
Nézz az őszi fákra, sárguló levélre,
gyönyörködj, s a gondod ilyenkor tedd félre.
Kevéske igénnyel légy megelégedett…
S áraszd mindenkire Te a szereteted!
Ha tiszta elméddel gondolkodni tudsz még,
rád ragyog a reggel, rád nevet a kék ég.
Hiszen elég néked az Isten kegyelme,
ha általa megvan a szíved „fegyelme”…
Nem háborog, panaszt, zokszót sohse hallat,
csak csillog a szemed, mint a fény-sugallat
az örömtől… Mert tudd, minden perc ajándék,
boldogan fogadni kell akarat, s szándék.
Minden napod öröm, mert még él az ÉLET!
Langyos a napsugár, s csodás a természet!
Töltsd hát boldogsággal áldott öregséged,
és légy HÁLÁS mindenért, mig Istenünk éltet!
Olvastátok az írást, mely utókornak készült,
Pergamenen kifakultan a múltjába révült?
Hallottátok lihegni az elszaladó nyarat,
Vagy a ködös őszt, ahogy dagasztja lucskos sarat?
Láttatok e zimankós télben szökkenő tavaszt,
Vagy ropogós havat miként virágokat fakaszt?
Ismeritek az embert, ki örömöket hajszolt,
Közben dühében keserű gyűlöletet majszolt?
Vagy a várost, melyben csak lelkek lakoznak,
Hol lövegek által pokolra kárhoztak?
Olvastátok a történelmet, hol jó-szelídeket méltatták,
Vagy csak gyilkos csatákról, hol vezéreket dicsőn magasztalták?!
Pergamenen kifakultan a múltjába révült?
Hallottátok lihegni az elszaladó nyarat,
Vagy a ködös őszt, ahogy dagasztja lucskos sarat?
Láttatok e zimankós télben szökkenő tavaszt,
Vagy ropogós havat miként virágokat fakaszt?
Ismeritek az embert, ki örömöket hajszolt,
Közben dühében keserű gyűlöletet majszolt?
Vagy a várost, melyben csak lelkek lakoznak,
Hol lövegek által pokolra kárhoztak?
Olvastátok a történelmet, hol jó-szelídeket méltatták,
Vagy csak gyilkos csatákról, hol vezéreket dicsőn magasztalták?!
A teremtés szentséges!
A mikéntje...embernek kétséges.
Meglehet, Éva az elsődleges,
S tán a biblia téves...
Ádám szerepköre csak kicsit ékes ,
A Nő mellett szinte mellékes...
És nem az alma a vétkes...
Isten szeretetteljes,
Bosszút nem áll...kegyelemteljes!
Földanya csodákra képes.
Édenfényességes
Az univerzum magzat-vizes
Kincse. Szerető, anya-méhes,
Egyetlen élet-teremtő kékes!
Itt az ember csak béres!
Tetteivel kártékony- részes,
Természetnek rémes!
A mikéntje...embernek kétséges.
Meglehet, Éva az elsődleges,
S tán a biblia téves...
Ádám szerepköre csak kicsit ékes ,
A Nő mellett szinte mellékes...
És nem az alma a vétkes...
Isten szeretetteljes,
Bosszút nem áll...kegyelemteljes!
Földanya csodákra képes.
Édenfényességes
Az univerzum magzat-vizes
Kincse. Szerető, anya-méhes,
Egyetlen élet-teremtő kékes!
Itt az ember csak béres!
Tetteivel kártékony- részes,
Természetnek rémes!
Gyermekként láttam,
Hadsereg utcán vonult.
Hit szállt...de puffant!
Nem tárult ki az ajtó,
Benn maradt a sok jajszó!
Lánctalp útba vájt
Félelmet, és reményt.
Jósolhatatlant!
Reszketett a vasárnap,
Miként jön el a holnap?
Rettegett család...
Féltő búcsú rokontól.
Bizonytalan út!
Senki sem lát a könnytől,
Elszakítnak örömtől.
Határon gyalog
Gyors menekülés...haza.
Híd reményt nyitott.
Néném ott-hon sürgönyt ír,
Hozzánk érkezik jó hír.
Isten kegyelmes,
Rendszer és út...emlék.
Szabad határ van.
Vér-kapocs és szeretet,
Korlátba nem ütközhet.
Jó néném Pécsett,
Szerette felvidéket.
Megboldogult már.
Utódokban szeretet;
Őriz hitet, emléket!
Hadsereg utcán vonult.
Hit szállt...de puffant!
Nem tárult ki az ajtó,
Benn maradt a sok jajszó!
Lánctalp útba vájt
Félelmet, és reményt.
Jósolhatatlant!
Reszketett a vasárnap,
Miként jön el a holnap?
Rettegett család...
Féltő búcsú rokontól.
Bizonytalan út!
Senki sem lát a könnytől,
Elszakítnak örömtől.
Határon gyalog
Gyors menekülés...haza.
Híd reményt nyitott.
Néném ott-hon sürgönyt ír,
Hozzánk érkezik jó hír.
Isten kegyelmes,
Rendszer és út...emlék.
Szabad határ van.
Vér-kapocs és szeretet,
Korlátba nem ütközhet.
Jó néném Pécsett,
Szerette felvidéket.
Megboldogult már.
Utódokban szeretet;
Őriz hitet, emléket!