Reményem gyötrő, édes álom,
Bús éveim üres napjain
Jöttél felém, mint egy ismerős csillag
Az esti alkony tüzén.

Kihamvadt parazsam fellobbanni látszik,
Legyőzve a gravitációs erőt!
Messze nyúló égi álom
Messzire visz szívem szerelmes hintaján.

Fájdalmas szívem szenvedéllyel átölel,
Arcomat örömkönnyek lepik,
Ó! A szerelmünket szétszakítani
Gyötrő kínt okozva ki teszi!

Talán egy régi barát, ki titkon öleli?
Szép életünk el fogja zülleszteni!
Ördögi koporsót ácsolnak nekem
Szívem sebesen verdeső aortáján.

Két év múltán

Szívemben egy új vágy remeg,
A múlt végre porba hullt,
Feltűnik egy tündéri nőalak,
S a kietlen havas tájon új élet fakad.

A lélekharang messzire száll,
Ég megnyílik záporeső zuhogásán,
Felhős... szomorún borús a táj.
A gyászmenet csendben lépked a borús félhomályban.

Mennyei szárny dicsfényében,
Lélekharang visz a szélben.
Betemetett gödör szélén
Síró család feketében,
Fájó könnyek tengerében.

Gomolyfelhők messze szállnak,
Koszorúik mind könnyben áznak.
Szomorún a hegedű sír.
Hazatérnek fájó sebbel,
Imádságos szeretettel.

Magányba zárt tangó kavarog a szélben,
Hosszú késes, haldokló világ!
Elfáradtan, összetörten
Kísért a múltam minden szenvedésen.

A szerelem párducnője
Rám néz, s vállamra hajtsa fejét.
Álmodozó indián lelkem zárt világán
Kergetnek vad kalandorok.

Sátán-lovamon vágtatok tovább,
Jönnek felém a rút, sötét idők.
Zenét hallok a végtelenben,
A messze távol mintha közeledne.

Folyik a bor,
Cigányok víg dala száll a tarnaparti sárkunyhók felől.
Szép leányok lejtik ott a táncot
Lelkemnek letűnt nemzedék délibábjain.

Félelmetes fekete felhők, nagy viharok jönnek!
Elnémul a hegedűn a húr.
Nagy dörejjel villámok cikáznak,
Kunyhóink felett kavarog a szél.

Itt élünk már több száz életen át,
Nyomorgó tavaszok hajnalán.
Madarak röpke szárnyán szállnak az évek,
Kísért a múltunk ezer fájó sebbel.

Feneketlen múltunk mély kútját
Titkok őrzik, és kételyek.
Nincstelenek temetőjén
Csak vadvirág terem.

Sírt ásott magának a csend
Millió csillagok fényében.
Több száz éve szinte hazátlanul élünk e honban.
Indiáig kísért a múlt.

Tékozló szerelmek a hosszú karavánút nyomán,
Jéggé fagyott szívünk árnyékként elsuhant.
A múltunkkal messze tovaszállt
E lidérces, fájó gondolatokkal.

Itt röpdös most is
Fejünk fölött a halálmadár.
Nyomasztó gondok kése a húsunkba vág,
Képmutató lett az egész világ.

Tarnazsadány, 2019. április 8., A Nemzetközi Roma napra

Bolond a tanyán
rönkön ül merengve.
Csendes éjszakán
gondokat feledve.

Az ágon egy veréb gubbaszt,
alszik tán.
Csillagfényes este
egy süni botorkál.

A cigánysoron is
néptelen az utca.
Csak a Gazsi háza
van még világítva.

Beteg gyermekét
most nézte meg orvos.
Csak egy kutya vonít,
fekete a kormos.

Túl hét berken,
és túl hét akácsoron.
Vajúdik egy tehén
szalmás alomhelyén.

A tücsök ciripel,
messze száll a hangja.
Rá a tavibéka
felel kuruttyolva.

Csendes a táj végre,
éjfélt üt az óra.
Szólott a bagoly
még egy huhogóra.

Csizmáját a sötét éj
leveti és alszik.
Itt-ott egy-két falu
templomtornya látszik.

A nap felkel majd,
ha kell kakasszóra.
Új napra ébredünk,
nyári virradóra.