(HIAQ)
Őszelőben hűvös
Szél grasszál már erre-arra.
Pad… még szerelmet vár.

Nyoma veszett a forró nyárnak, hűvös szél táncot jár.
Didereg a pad, szerelmes párokra hiába vár.
Nyoma veszett a forró nyárnak, hűvös szél, táncot jár.

Nyár,
Álom
Nem csüng már
Fák ágain.
Ősz mindjárt itt lesz.

Ősz mindjárt itt lesz.
Fák ágain
Nem csüng már
Álom,
Nyár.
*

(10 szavas)
Nyári éj emlékei már eltűnőben,
A heves szenvedély már fékeződőben.

Csóktól fűtött nyári éjszakák, már csak szép emlékek,
Kósza szellő szárnyán messze szálltak a szenvedélyek…
Csóktól fűtött nyári éjszakák, már csak szép emlékek.

Ősz.
Szépül,
Éled már.
Levél zizeg…
Fújdogál a szél.

Fújdogál a szél,
Levél zizeg,
Éled már.
Szépül,
Ősz.
*

(sedoka)
Nap, langyos sugár
Kibocsátására is
Alig képes. Idő hűl.

Őszben, nincsen már
Nyári meleg. Szél is hűt.
Hideg eső közeleg.

Nap sugara sápadt, szél háborog, várható eső.
Hűvös már az idő, elkel a kendő s az esernyő…
Nap sugara sápadt, szél háborog, várható eső.

Nap.
Süt még,
Sugara
Sápadt kicsit.
Lassan csókol már.

Lassan csókol már,
Sápadt kicsit.
Sugara
Süt még.
Nap.
*

(Oximoron)
Őszi hűvösben még meg lehetne izzadni,
Ha a szerelem még föl tudna támadni…

Életed őszében is lehetsz szerelmes,
Ha szívedben van még szeretet s nem jeges…
Életed őszében is lehetsz szerelmes.

Tűz!
Sárga,
Vöröses.
Szívekben él,
Mint levél a fán.

Mint levél a fán,
Szívekben él.
Vöröses,
Sárga
Tűz.
*

(Bokorrímes versszak)
Könyörgő vágy-áhítat még fölérhet az égig,
De nem tudni, csók kitart-e a beteljesülésig.
Az kellemetlen, ha a szenvedély csak félig…

Az égig érő vágyak, beteljesülésre várnak...
Hazudik-e a remény, és maradnak csak ábrándnak?
Az égig érő vágyak, beteljesülésre várnak...

Csend.
Az ősz
Szép remény -
Álmos élmény.
Beteljesülés?

Beteljesülés?
Álmos élmény,
Szép remény -
Az ősz.
Csend.
*

(HIAfo)
Őszidő, rosszalja!
Lemondás ideje,
Emberekben vannak vágyak.

Ősszel a szív szeretetért kiált! Mert nagyon fázik.
Elnémul a vágy, elmúlás gondolata burjánzik…
Ősszel a szív szeretetért kiált! Mert nagyon fázik.

Fáj.
Most is
Hideg van.
Elmúlsz lassan.
Jön a borússág.

Jön a borússág,
Elmúlsz lassan.
Hideg van.
Most is
Fáj.
*

(Kínai versforma = „Zhuzchici” 7,7,7,7 = Rímképlet aaxa)
Levél is kezd hullani,
Erdőág kopaszodni.
Szerelem ideje múlt…
Ki akar itt, megfázni?

Csupaszodnak az ágak, hullnak a fonnyadó levelek.
Az ősz elűzte a nyarat, vele tűntek a szerelmek…
Csupaszodnak az ágak, hullnak a fonnyadó levelek.

Egy
Levél -
Marad csak,
Semmi más sem.
Minden földre hull.

Minden földre hull.
Semmi más sem
Marad csak,
Levél -
Egy.
*

(Kínai = „Shiliuziling" 1, 7, 3, 5 Rímképlet = aaxa)
A
Szenvedély ön-magánya
Téblábol
A szélben fázva.

A magányos szív, hideg szélben csak vacog...
A szenvedély s a vágy fázósan toporog…
A magányos szív, hideg szélben csak vacog...

Szív.
Magány.
Szomorú
Fájdalmas lét,
Szerelem nélkül.

Szerelem nélkül
Fájdalmas lét.
Szomorú
Magány.
Szív…
*

(Haiku)
Sárga levelek,
Nagyobb színváltozatban!
Avar színes lesz!

Látnod kell a csodát, az ősz végtelen szín kavalkádját.
Élvezd a sárga, zöld és barna szín minden árnyalatát…
Látnod kell a csodát, az ősz végtelen szín kavalkádját.

Szín.
Csoda
Őszben… szép
Zöldessárga.
Remény foltjai.

Remény foltjai.
Zöldessárga
Őszben szép,
Csoda
Szín.
*

(TANQ)
Tarka ruhájában,
Illeg-billeg már az erdő.
Szél, levetkőzteti!
Szerelem, reszketve figyel,
Majd, egy jó nyarat kiikszel.

Nem fél! Színes ruhát ölt az erdő, táncol, mint a kis menyecske.
A szél, ruháját tépi, nászra kéri... mosolyog szája csücske.
Nem fél! Színes ruhát ölt az erdő, táncol, mint a kis menyecske.

Nincs
Félsz már,
Csak játék.
Vidám táncok,
Szélnek hűsében.

Szélnek hűsében,
Vidám táncok.
Csak játék.
Félsz már
Nincs.
*

(Tanka)
Sötét reggelnek,
Köd lett a pelerinje.
Vaksi utazás.
Levélhullás, már zizeg.
Pad árva, már nem piheg…

Vecsés, 2017. január 4. – Szabadka, 2018. május 5. – Mórahalom, 2018. június 11. – Kustra Ferenc József- én írtam a 11 féle alapot, alájuk a 3 soros-zárttükrös –t (címük: „Az ősz elűzte a nyarat”) Jurisin (Szőke) Margit. A tükör apevákat írta: Farkas Tekla.

Az égen vitéz ül dideregve,
Vállán köd-palást, csillag-seregbe.
Orion neve, Nimród híre,
Zeng messze földre, tenger fölébe.

Öve három fényes csillagból,
Mint harcos övcsat régi kardból.
Alnitak, Alnilam, Mintaka,
Égi arany szikrázik rajta.

Mutat keletet, nyugatot is,
Szélnek s hajósnak vigasz ez is,
S a vándor ég, midőn sötétlik,
Útjukat a népek tőle kérik.

Szóló költemény Gízának köve,
Piramis orma mutat feléje.
Nagy Vadász, nyulat űz télidőn.
Kutyákkal az örök csillagmezőn.

Az égi bölcsőhely méhében,
Új csillag születik, M42 ködében.
S amíg világ... ég és hold kering,
Orion őrzi, amitől idő elring.

Siófok, 2025. április 28. Gránicz Éva- írtam: csillagászati ismertetőként.

Balcsi partján fűben selymesen...
Remegek, hol a csók féktelen.
Fűzfa lombja takar,
Testem téged akar...
És a vágy, víznél is végtelen.

Balcsi partján oly' jó a fűben,
Vízparton: testben és lélekben.
Morajló a víz... csók!
Fűzfalomb és habcsók...
Vágyunk oly' nagy, mint tó felület...
*
Szellő simít, te puhán, s jobban,
És nyelved érint... nyögök halkan.
Tó suttog, csók hevít,
Csípőm ívben repít...
Karod ölel, már nincs múlt, most van...

Szellő minket simít, de jobban...
Nyelvek játszanak, ő nyög halkan...
Tó, csak nekünk suttog,
A csók heves... cuppog...
Karunk ölelgető, sóhajban...
*
Ringat a nyár, a part morajlik,
A bőrünkön verejték fénylik.
Forrón ölelkezünk,
Egy ritmust ver szívünk...
Hangom, parton messze visszhangzik...

Nyár szeret minket, víz morajlik,
Bőrünkön izzadás megfénylik...
Felsőfokban élmény,
Szívünk ver... ez élmény!
Kicsim hangja, echóként hallik...

Siófok, 2025. április 30. - Vecsés, 2025. május 1 -Gránicz Éva- írtuk: rom. LIMERIK- ben a "Balaton partján... 2." című versem két szerzős átirataként. A párosok: szerző-, és poétatársam: Kustra Ferenc József munkája.

Augusztus van... nyár lassan búcsút int,
Fák között majd ősz... halkan oson megint.
A Nap aranya tompul, a szél zenél,
És az este hűvös szava messze kél.

Az égbolt is más, mélyebb, mint a nyárban,
Csillagok járnak hűvösebb sugárban.
Olykor hull egy fény-szikra, kívánj gyorsan.
Mert az ezüstpor elszáll, villámgyorsan.

Szeretem figyelni a csillagokat,
Mintha intenének... csodás káprázat.
Kik elmentek már, csillagok közt élnek,
Örökké égnek... onnan visszanéznek.

Fák, virágok susognak csendben, halkan,
Nem vidámság, bú remeg tücsök-dalban.
Augusztus suttogja: "Vége van lassan..."
Tejút porából csillag hull váratlan.

Fekszem a fűben, testem föld öleli,
Az ég palástját lassan rám teríti.
Csillagok súgják: "Maradj még egy percre..."
S este betakar csillagfény-lepelbe.

Siófok, 2025. augusztus 3.

Meditálásom…

Elalvás előtt még hallom, valahol egy ló nyerít!
Szerelmes lehet? Remélem, nem bántják… a mindenit…

Közben hallom: kutya vonyít vagy talán hegedű…
Vakaródznom is kell, remélem nincs benne tetű…
Trilláz még nagy riadtan egy eltévedt madár,
Lehet, hogy sötétben ő nem talál haza már?

Sötétben hallom valahol úgy felsír egy hegedű,
Vonója nyekereg, mondanivalója keserű…
Rám zúdul a felhők könnye, gyors az égi zápor.
Köddé válik napsütésben a bús elmúláskor.

Magamba és magamra rajzolok kérdőjeleket,
Ami bennem dúl, az meg nekem maga a döbbenet.
Bucsut intenék a múltnak és a mának,
De nem engedi, fogva tart bú és bánat.

Látom arcotokon az üresség monoton nyomatát
És a mosolyokat, amely torzult lesz és grimaszra vált…
Ki kellene mosni a tündöklés szemcsés aranyát,
Kézbe véve megélni pillanat öröm mámorát.

Lassan minden kép elhalványul, mint esti alkonyat,
A lelkem meg én figyeljük a szenvedő arcokat.
Senki nem nyújt neked kezet a gödörbe, hogy kimászhass,
Pedig ki kell jönnöd, hogy messzire, a jövőbe láthass.
Ha így marad, akkor porrá leszel és a szél játéka,
Vagy mint oly' nagy fekete pont a fergeteg martaléka.

Régen volt már az, amikor az ég, kék volt és füsttelen,
Mindenki nagyon boldog volt, elégedett és bűntelen…
Pedig az élet, akkor is embereket harcba hívta,
És csatáit mindenki egyedül és magával vívta.

Ha mész, ha van és beszippantod az erdei levegőt,
Majd feleszmélsz, és már nem kívánod, a sűrű őserdőt.

A ló nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd a napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.

A lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.

A ló csak nyerít, én kiáltanék, de nem jön ki hang a számon,
Kínomban és bánatomban halkan a saját nevem kiáltom…
Álmomban békésen egy óriás fa tövében heverek,
Majd reggel az új napfényben a fűbe fekszek, úgy pihenek.

Lónyerítés beburkol, a csend tán’ a legjobb barátom,
Nézem az égre, de a könnyektől nem látom, hogy látom.
Ahogy ébredek, hallom, ijedten pityeg fent egy madár,
Érdekes, este óta semmit nem változott a határ.

Még az is lehet, hogy de jó, milyen jó lehet itt élni.
De akkor nem kéne a bőrömet, ráncosra cserélni!
Barátom lett ő ott fent, a kis dalos madár,
Valahol a határban iázik egy szamár…

Figyelem, de nem hallom, hogy valaki lépked hangtalan,
Így azt sem látom meg, ha nincs is, hogy hosszú árnyéka van.
Van nekem nyugalmam és azt őrzi a végtelen messzeség,
Felettem, mint egy végtelen kék óceán elterül az ég…

Verőfényes nap lesz ma is és már nem hallom, hogy a ló nyerít!
Remélem, este nem bántották csak most elaludt… a mindenit…

Vecsés, 2014. július 3. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként.