Ügyetlenűl evet,
és leette magát,
Sokszor megbotlott,
és néha bepisált.
Rossz volt a hallása,
és már alig látott.
Láttál te már ilyen
rút kutyavilágot?
Felesége szidta,
vagy sírva menekült,
ő viszont vakon,
süketen csak ült.
Egy öröme maradt,
hű és vén kutyája,
mely lábánál feküdt,
s éberen vigyázta.
és leette magát,
Sokszor megbotlott,
és néha bepisált.
Rossz volt a hallása,
és már alig látott.
Láttál te már ilyen
rút kutyavilágot?
Felesége szidta,
vagy sírva menekült,
ő viszont vakon,
süketen csak ült.
Egy öröme maradt,
hű és vén kutyája,
mely lábánál feküdt,
s éberen vigyázta.
Egy szomorú gyereket ismertem, mely túl korán bölcsé lett.
Öleltem és ringattam,
ezért ő is szeretett.
Most már férfi lett belőle,
de nem akar soha elhagyni,
hanem mint egy iker testvér
szívemben kíván zárkózni.
Öleltem és ringattam,
ezért ő is szeretett.
Most már férfi lett belőle,
de nem akar soha elhagyni,
hanem mint egy iker testvér
szívemben kíván zárkózni.
A kezdetben csak egy izzó,
folyékony és pörgő massza,
mely mint egy bolond kutya saját
farkat kergeti és a nap körül forog.
Ilyen volt kezdetben a földünk,
melynek lehűlése milliárd évek
hosszú folyamatán jött létre.
De hol volt akkor Isten képe?
Végül a tűz megkövesedett,
és a földünk megtestesedett.
Ki tudja a víznek eredetét,
Mely szűlte az élet leheletét?
A tény hogy víz nélkül
nincs se élet se tudat.
Talán a kő lelkében
valami titok megmaradt.
Nyüzsgű, zajos városokban
a köveknek nincsen hangja,
De ősies, csendes tájakon
A kő a szavát visszakapja.
Ott a földnek vén torkából,
mély morajlás megszólal,
és a merev, sötét kővek
örök szíve megdobban.
folyékony és pörgő massza,
mely mint egy bolond kutya saját
farkat kergeti és a nap körül forog.
Ilyen volt kezdetben a földünk,
melynek lehűlése milliárd évek
hosszú folyamatán jött létre.
De hol volt akkor Isten képe?
Végül a tűz megkövesedett,
és a földünk megtestesedett.
Ki tudja a víznek eredetét,
Mely szűlte az élet leheletét?
A tény hogy víz nélkül
nincs se élet se tudat.
Talán a kő lelkében
valami titok megmaradt.
Nyüzsgű, zajos városokban
a köveknek nincsen hangja,
De ősies, csendes tájakon
A kő a szavát visszakapja.
Ott a földnek vén torkából,
mély morajlás megszólal,
és a merev, sötét kővek
örök szíve megdobban.
Türelmetlenül battyog a kísérő szellemem,
Odatartja az arcát, hátha jól pofon verem...
Én csak tudom, hogy a lelkem fehéren, vattásan kemény,
Rajta meg én vagyok az örökös gombolatlan mellény.
A vágyam csak hajt, szorgalmaz, és szinte üldöz, velem küzd!
Hiába mondom neki, együtt vagyunk, testemet ne űzd!
Emeld az arcot,
Közönyöd, magadról le!
Béke, szeretet.
*
Vágy benne örök,
Már kívánom a jövőt!
Gátmentes létet.
*
Félsz a jövődtől?
Nem kell előítélet.
Bontsd le kőfalat.
*
Akadályon át!
Szeretetláng világit.
Virágpor illat.
*
Harc, mit vívni kell.
Szabadság. csata heve.
Előre, fénybe!
*
Mely dimenzió
Vagy árny vezérli létet?
Együtt, végtelen.
*
Már, hosszú a lét…
Sok teher! Évtizedek!
Csend magányában.
Lelkemben már szúette fává lett a kereszt,
Vívódok, hogyan tovább… de, lelkem nem ereszt.
Vecsés, 2014. szeptember 30.- Kustra Ferenc József – íródott: versben és Európai stílusú haikuban…
Odatartja az arcát, hátha jól pofon verem...
Én csak tudom, hogy a lelkem fehéren, vattásan kemény,
Rajta meg én vagyok az örökös gombolatlan mellény.
A vágyam csak hajt, szorgalmaz, és szinte üldöz, velem küzd!
Hiába mondom neki, együtt vagyunk, testemet ne űzd!
Emeld az arcot,
Közönyöd, magadról le!
Béke, szeretet.
*
Vágy benne örök,
Már kívánom a jövőt!
Gátmentes létet.
*
Félsz a jövődtől?
Nem kell előítélet.
Bontsd le kőfalat.
*
Akadályon át!
Szeretetláng világit.
Virágpor illat.
*
Harc, mit vívni kell.
Szabadság. csata heve.
Előre, fénybe!
*
Mely dimenzió
Vagy árny vezérli létet?
Együtt, végtelen.
*
Már, hosszú a lét…
Sok teher! Évtizedek!
Csend magányában.
Lelkemben már szúette fává lett a kereszt,
Vívódok, hogyan tovább… de, lelkem nem ereszt.
Vecsés, 2014. szeptember 30.- Kustra Ferenc József – íródott: versben és Európai stílusú haikuban…
Verset írok monotonon,
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk, és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.
Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.
Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.
Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.
Budapest, 1998. július 29. ? Kustra Ferenc József
Zakatolunk vonatokon.
Utazzunk, és lássunk világot,
Ismerjük meg, egész világot.
Jó dolog menni, kirándulni,
Ismeretlen tájat is látni.
Embereket megismerni,
Az újba belemélyülni.
Van világba sok látni való,
Van világnak sok csodája, ó!
Minél többet lát az ember,
Annál inkább "igaz" ember.
Persze más a finn vagy olasz,
Lehetőséget ne szalassz!
Meg kell nézni, amit lehet,
Ha tudod, járd be az eget.
Budapest, 1998. július 29. ? Kustra Ferenc József

Értékelés 

