Idő 
Értékelés 
Értékelés Vándorok vagyunk itt a földön,
kölcsön kaptuk az életet
Istentől, és Ő dönt majd arról,
ki, meddig marad idelent.
Mint mosott kavics a patakparton,
melyet a víz már kivetett,
éppen úgy vagyunk számkivetve,
s várjuk azt, aki észrevesz.
Várunk arra a tiszta hangra,
mint patak, ha csobban friss vize,
s hullámot vetve messze visz majd
oda, ahol még jobb lehet.
Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy
egyszer mindennek vége lesz,
mégis vágyjuk, hogy még sokáig
boldogok lehessünk idelent.
Vágyjuk azt a kis melegséget,
amely belsőnkben árad el,
éppen úgy, ahogy a vér az
erünkben lassan csergedez.
Ragaszkodunk az utolsó percig
létünkhöz, mindegy, hogy milyen,
mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk
mindaddig, míg a vég jön el.
kölcsön kaptuk az életet
Istentől, és Ő dönt majd arról,
ki, meddig marad idelent.
Mint mosott kavics a patakparton,
melyet a víz már kivetett,
éppen úgy vagyunk számkivetve,
s várjuk azt, aki észrevesz.
Várunk arra a tiszta hangra,
mint patak, ha csobban friss vize,
s hullámot vetve messze visz majd
oda, ahol még jobb lehet.
Vándorok vagyunk. S tudjuk azt, hogy
egyszer mindennek vége lesz,
mégis vágyjuk, hogy még sokáig
boldogok lehessünk idelent.
Vágyjuk azt a kis melegséget,
amely belsőnkben árad el,
éppen úgy, ahogy a vér az
erünkben lassan csergedez.
Ragaszkodunk az utolsó percig
létünkhöz, mindegy, hogy milyen,
mégis küzdünk, hisz szeretni vágyunk
mindaddig, míg a vég jön el.
Olyanok vagyunk mi is néha,
mint színész a színfalak mögött,
mosolyunk fénye csak addig látszik,
míg eltűnünk a függönyök között.
Boldogan játszunk szenvedélyes
társat, érzéki szeretőt,
kívül nevetünk, belül sírunk,
mint egy gyönge kis csecsemő.
Nehéz az út, amelyen járunk,
s lábunkban néha nincs erő,
mégis: annyiszor talpra állunk
tudván, hogy nincsen pihenő.
Lelkünk szirmain ezer tüske
hagyott már égető sebet,
mégis: annyiszor legyőz mindent
a bennünk szunnyadó szeretet.
Mint a feltörő szivárvány, mely
színesre festi a kék eget,
amely előbb még oly borús volt,
most tarka színekben lebeg.
Olyanok vagyunk mi is néha.
Hullámzunk jó és rossz között,
mint a tenger, amikor néha
morajlik dús habok között.
Küzdünk, remélünk, amíg élünk,
s míg a lelkünkben van parázs,
nem adjuk fel, míg meg nem szűnik
a legutolsó dobbanás.
mint színész a színfalak mögött,
mosolyunk fénye csak addig látszik,
míg eltűnünk a függönyök között.
Boldogan játszunk szenvedélyes
társat, érzéki szeretőt,
kívül nevetünk, belül sírunk,
mint egy gyönge kis csecsemő.
Nehéz az út, amelyen járunk,
s lábunkban néha nincs erő,
mégis: annyiszor talpra állunk
tudván, hogy nincsen pihenő.
Lelkünk szirmain ezer tüske
hagyott már égető sebet,
mégis: annyiszor legyőz mindent
a bennünk szunnyadó szeretet.
Mint a feltörő szivárvány, mely
színesre festi a kék eget,
amely előbb még oly borús volt,
most tarka színekben lebeg.
Olyanok vagyunk mi is néha.
Hullámzunk jó és rossz között,
mint a tenger, amikor néha
morajlik dús habok között.
Küzdünk, remélünk, amíg élünk,
s míg a lelkünkben van parázs,
nem adjuk fel, míg meg nem szűnik
a legutolsó dobbanás.
Úgy vonj magadhoz, mint puha párnát,
melyre lehajtod álmos fejed,
végigsimítva arcom úgy érints,
hogy tudjam: te is szeretsz.
Nem kell most szó. Zavar a fény is.
Oltsd el a lámpát nekem.
Elég, ha látom a kályha fényét,
mely arcodra rózsákat fest.
Vöröslő lánggal izzik a kályha
S a fénye olyan színes,
bőrödre ontja lángoló színét,
amely most olyan heves,
mint mi. Pedig tétova léptem
oly lassan hozott ide,
s most itt vagyok karodba bújva
boldogan, szerelmesen.
Olyan jó volna úgy ébredni
ezen túl mindig veled,
együtt látni, hogy pirkad a hajnal,
míg magába zár a csend.
Tudod: nekem már nem kell semmi
csak az, hogy te is szeress
időtlen időkig, míg az éjjel
ajkunkra csókot lehel.
melyre lehajtod álmos fejed,
végigsimítva arcom úgy érints,
hogy tudjam: te is szeretsz.
Nem kell most szó. Zavar a fény is.
Oltsd el a lámpát nekem.
Elég, ha látom a kályha fényét,
mely arcodra rózsákat fest.
Vöröslő lánggal izzik a kályha
S a fénye olyan színes,
bőrödre ontja lángoló színét,
amely most olyan heves,
mint mi. Pedig tétova léptem
oly lassan hozott ide,
s most itt vagyok karodba bújva
boldogan, szerelmesen.
Olyan jó volna úgy ébredni
ezen túl mindig veled,
együtt látni, hogy pirkad a hajnal,
míg magába zár a csend.
Tudod: nekem már nem kell semmi
csak az, hogy te is szeress
időtlen időkig, míg az éjjel
ajkunkra csókot lehel.
Már Káin és Ábellel kezdődött,
mely a testvériséget lerontotta.
Isten Káinnel nem törődött
és inkább Ábelt választotta.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Noé ősi korszaka végén
árvíz pusztította a népet.
Az Úr végtelen haragja
sújtotta az emberiséget.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Volt-e valaha bármely korszak
melyben hiányzott az erőszak?
Ezrével haltak a harcosok,
kik nem régen még játszottak.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Minden ember megöregszik,
kihullik a haja s foga.
Erre orvosság már nincsen,
mert csak egy út vezet tova.
Keserű múlt és sötét jövő!
A föld nem más mint temető.
mely a testvériséget lerontotta.
Isten Káinnel nem törődött
és inkább Ábelt választotta.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Noé ősi korszaka végén
árvíz pusztította a népet.
Az Úr végtelen haragja
sújtotta az emberiséget.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Volt-e valaha bármely korszak
melyben hiányzott az erőszak?
Ezrével haltak a harcosok,
kik nem régen még játszottak.
Keserű múlt és sötét jövő!
Mi más a föld mint temető?
Minden ember megöregszik,
kihullik a haja s foga.
Erre orvosság már nincsen,
mert csak egy út vezet tova.
Keserű múlt és sötét jövő!
A föld nem más mint temető.
Öreg… de még álmodozik.
Mesélhetnél kicsit Debóra
Bízok, vagy ily’ ügyes leányka.
Egri csillagokat,
Meg szamizdatokat…
Megtennéd? Lelkem táncot járna.
Szívesen olvasnék fel Úrnak,
Öregnek, vagy valaki újnak.
Görögök eposzát,
A face pletykaposztját...
Amíg a csillagok lehullnak.
*
Közben konyhában főznél kávét,
Megvacsiztatnád, kutyát… Dádét.
Kedvemre lehetnél,
Tested lenne kéznél...
Öreg legeltethetné szemét?
Főznék kávét, jó méregerőst.
Játszanék kicsit… mérlegelőst.
Hamar jön a Kaszás,
Nem lesz ma már falás…
Nézzük meg, hogy melyikünk ad hőst!
*
Mily’ jó lenne, résnyi szemmel,
Jót nézelődni… élvezettel.
Az öreg vénember
Még tán' nem félember.
Múltra gondolnék szeretettel…
Ott lenne velem, meghallgatna.
Betakarnám és jót alhatna.
Nyugalom várna már,
Nem győzne le halál.
Ébredne Ő: csendes hajnalra.
Vecsés, 2023. május 18. – Arad, 2023. május 24 - Kustra Ferenc József – Romantikus LIMERIK csokor. (Megtennéd Etuska c. 2 szerzős versem átirata!) A páratlanokat én írtam, a párosokat szerző-, és poéta társam, Ghica Izabella Iasmina.
Mesélhetnél kicsit Debóra
Bízok, vagy ily’ ügyes leányka.
Egri csillagokat,
Meg szamizdatokat…
Megtennéd? Lelkem táncot járna.
Szívesen olvasnék fel Úrnak,
Öregnek, vagy valaki újnak.
Görögök eposzát,
A face pletykaposztját...
Amíg a csillagok lehullnak.
*
Közben konyhában főznél kávét,
Megvacsiztatnád, kutyát… Dádét.
Kedvemre lehetnél,
Tested lenne kéznél...
Öreg legeltethetné szemét?
Főznék kávét, jó méregerőst.
Játszanék kicsit… mérlegelőst.
Hamar jön a Kaszás,
Nem lesz ma már falás…
Nézzük meg, hogy melyikünk ad hőst!
*
Mily’ jó lenne, résnyi szemmel,
Jót nézelődni… élvezettel.
Az öreg vénember
Még tán' nem félember.
Múltra gondolnék szeretettel…
Ott lenne velem, meghallgatna.
Betakarnám és jót alhatna.
Nyugalom várna már,
Nem győzne le halál.
Ébredne Ő: csendes hajnalra.
Vecsés, 2023. május 18. – Arad, 2023. május 24 - Kustra Ferenc József – Romantikus LIMERIK csokor. (Megtennéd Etuska c. 2 szerzős versem átirata!) A páratlanokat én írtam, a párosokat szerző-, és poéta társam, Ghica Izabella Iasmina.
