Tetten értél a rózsakertben,
szemeid tükrében vesztegeltem,
rózsáid illata már az enyém.
Történeted része lettem, ha
olvasod pár sorom.

Ajkadon csillanó betűim nyelveden
ékeskedik, tündöklő szemeidben
reménykedik, rózsáid miatt jöttem,
kertészkedem…

Egy eltévedt szerelmes levél
időzik ajkadon, bűnösök
vagyunk mind, tudom.
Ajkadra csókolom vágyakozásom
betűit.

Csókjaidra várva rózsaszirmokon,
elrévedek némely szavadon,
ajkadon a legszebb szó:
Szeretlek… nagyon.

Esti harangszó,
Utolsó szívdobbanás.
Lélek-út mennybe!
Könnyet ontó alkonyat,
Duplázza a fájdalmat!

Derékba tört fák
Között, sors-ok viadal.
Lesúlytó emlék!
Augusztus hava jég,
Létet pecsételt az ég!

Hirtelen rendelt
Behívó, idő-stopp jött.
Halaszthatatlan!
A halálos biztonság,
Egy örökkévalóság!


Dunatőkés, 2024. február 27. íródott: senrjonix trióban, Juhos Ferenc "A derékba tört fák között" c.könyvének előszava nyomán, melyet édesanyja emlékének ajánlott.

A hegyi csermely csobogó,
Hangja csilingelve zeng.
Szurdokban zúgó zuhatag,
Morcos moraja reng.

Virág-erdő hegy oldalán,
Erdő alján szétterül,
A kis patak völgy aljáról
Nagy folyóba menekül.

Kicsi csermely összeolvad
A dús áradat vizével,
Dicsekszik majd sós tengernek
Forrásának ízével.

Dunatőkés, 2024.március 3.-Ostrozánsky Gellért - írodott: félrím formában.

A hétköznapi sötétségben
Most alig pislákol
Lángom.
A kanócom
Köré faggyú hatol,
Mely égést gátol.

A massza
Így nem táplálja
A fényt,
Semmi haszna.
Bár a kanóc tettre kész,
Fényt adna
Magából, meleget, lángot,
Még aktív világosságot,
De az olvadt faggyú fojtogatja
Gyertya-Lángom;
Így alig -alig pislákol.

Legközelebb
Minőségi lámpa
Ontja utamra
Szórt villanását kacajra,
Amennyiben
Faggyús kedvem bírja
A hétköznapi sötétségben.

Idő foszlányai függnek a falon.
Múlt-töredékek, gesztusok
Fakulnak az őrzött papíron.
Tanúi naponta egy valóság
Halványuló tényfeltárásának
Személyre szabottan.

Érzést szül az emlékezet.
Átszivárog az elveszettből
A megélés jelenébe
Fénysebesen
Settenkedve,
Hogy meglegyen a kedve
Kinek tekintete
A Volt kacsintását megleste,
És varázsol mosolyt, hangulatot,
Álmot szövő pillanatot.

Tenyeremből iszom mosolyod
Harmat-cseppjének édes ízét.
Csak nekem fontos
Most
Ez az együttlét.

A papírillat felidézi
Az elmúlás tengerét,
A száguldó Idő kerekét,
Lelkünk végtelenjét,
A viszontlátás reményét.

Fotonjaid itt maradt árnyék-
Képét jövőbe repítem,
Hogy mindig,
És mindenütt
Amíg létezem
Velem legyen.

Egyszer majd
Egy fiókban hever
A megfakult üzenet,
De
Csillagfény őrzi
Örökké lelkedet.