Büszkeség, félelem vagy akár a kétség!
Ne engedd, hogy eluraljon a semmiség.
Lehet, azt gondolod, hogy az életed egy gyenge fércmű,
De bízz, hogy nem, hanem majd lesz egyszer igazi, élethű…
Hosszú utamon bandukolok, futok, loholok, vagy csoszogok,
És lehet, hogy az életművem, amit megszállottan hajszolok?

Örömmel fekszek le este, várom, hogy várjon a reggel,
Addig is éjjel, majd szépet álmodok a süket csenddel.
Lefekszem békésen és lehet, hogy ez az utolsó alkalom?
Így, ha ebbe belegondolok, akkor ez maga a fájdalom.
Ha majd megszűnik életem, a fontos létem,
Akkor fogod megérteni, hogy mit vesztettem.

Lehet az neked szélsőséges vigasz, ha utcán, mint bolond úgy szaladsz?
Igen vagy nem? Szinte biztos, hogy halál elől, élted vesztébe rohansz…
Múltad útját bejártad, karjaidat széttártad, értelmed átkarol,
Ő van, vele az ősvényen bízz, hogy neked segíthet jobb jövőt rajzol.

Az idő vasfoga, előbb-utóbb minden csontról majd a húst is lerágja,
Festék réteg alatt is dolgozik a világ jó pénzen edzett vasfoga…

A szívem virul, dobog és bár az eszem nem gondtalan,
Még télen is van olyan fa erdőben, mely nem lombtalan…

Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József

Sötét est éled,
Ráomlik vastag pokróc.
Éjnek pitvara.
Dunna alatt már a nap,
Újabb eséjt reggel kap.

Feketén villan
Szellem fák lombja között...
Denevér röpte.
Ultrahangban ereje,
Rovarokat fog vele.

Szólal a kuvik,
Csendet borzol erdőben.
Éberségre int.
Ház tetején rossz e jel,
A hagyomány megfigyel.

Éj sűrűsödik,
A holdvilág késésben.
Vadász-alkalom.
Ragadozók kutatnak,
Mély álomra lecsapnak.

Hörgő ugatás,
Préda némán meglapul.
Bandázó rókák.
Nem válogat az alom,
Ha eljön jó alkalom.

Szél félelmet fúj,
Ropog a táguló nesz.
Feszült nyugalom.
Felhangolt a vész húrja,
A könnyelműt sors sújtja.

Ösztön nem alszik,
Mint penge a figyelem.
Pásztázó radar.
Nyugtalanság súlya nő,
Kételyt hordoz a jövő.

Rejtelmes erdőn
Vak éjszaka botorkál...
Lépte felriaszt.
Kormos éjjel titkot sző,
Pók hálója remegő.

Csobogó emlék...
Áhitat száll ég felől.
Madárdalos múlt.

Lélek olvadás,
Fáknak lombjában dalol...
Énekesmadár.

Kérgesült vágyak,
És csendes megbékélés...
Dalos madár száll.

Idő kapszula
Szívben mélyen elrejtve...
Zengő-madaras.

Békés szárnyalás
Múlt-morzsákat gyűjtöget...
Szép melódiát.

Lélek ifjúság,
Mint repülő madarak...
Elszállott idő.

Jövő léptei;
Örökké-valóságos...
Égi szárnyalás.

Madárdalos múlt,
Áhitat száll ég felől...
Csobbantott emlék.

A TANQ csokrot eredeti ?haikus? stílusban írta meg a szerzőpáros?

Dombhát is csendesül,
Fölötte, vörös felhő áll.
Hosszúra nyúlt árnyak?
Fűvel cicomázott dombok,
Mindenhol szétszórva bokrok.
*
A távoli dombok,
Lenyugvó nap bíborában?
Hosszúra nyúlt árnyak?
Tanyáznak rajt virágcsokrok,
Eldugva sötét bozótok.
*
A környéki dombság,
Bíbortakaróba bújik.
Hosszúra nyúlt árnyak?
Szállnak az eltévedt csókok,
Széllel érkező sóhajok.
*
Dimbes-dombos tájék,
Sötétülő bíborszínben.
Hosszúra nyúlt árnyak?
Fa-ifjúk, még fiatalok,
Kissé csak zabolátlanok.
*
A dombos tájékon,
Minden bíborszínben játszik.
Hosszúra nyúlt árnyak?
Üde növényi illatok,
Nincsenek hegyi patakok.
*
A dombhalmok fölött,
Mélyvörös, karmazsin felhők.
Hosszúra nyúlt árnyak?
Elterjedt mihaszna gazok,
Nem vagyon búzakalászok.

Vecsés-Budapest. 2016. június 18. ? Kustra Ferenc József - A HIAQ ?t én írtam, a verset alá, a
szerző-, és poéta társam Szedő Tibor. A vers címe: ?Földcipók?

A II. Világháborúban

Iljin ezredparancsnok a zsákmányolt német motorkerékpárján,
Átjött az egész erdőn és nem látott németet, de ott haladván,
Balról, géppisztolyok tűzét hallotta... megállt a harcálláspontján.

A zászlóaljparancsnok jelentette, a harc-előőrs visszavonul,
Németet nem látnak, úgy tűnik, hogy nem mer, tán' nem errefelé nyomul.
A tüzérezred, készen állt a tűzmegnyitásra? este, már alkonyul?

Előttük egy, kilométeres, hétszáz méter széles tisztás,
Ha, besötétedik, akkor német már nem jön és nem lesz más?
Ha előbb jön, akkor meg az a nagy kérdés, lesz-e támadás?

A tisztástól balra is és jobbra,
Szembe is tömör az erdő fala.
Erdőben van partizánok hada.

Először egy őrmester vágtatott oda, erre jön a német,
Sok gyalogos van, Ferdinánddal jönnek, nem hagytak semmi léket?
Meg, van még két tank is, többen is látták eme régiféléket.

Még a rádiós felderítők is leadták, nagy csoport német közeleg,
De Iljin parancsnok kétségei dolgoztak... Vártak a lándzsakötegek.

Egyszer csak meglátta, szemben a német a tisztásra érkezett,
Az első, majd többi csatárlánc kizúdult tisztásra, mint végzet.
Olyan sokan voltak és úgy jöttek, hogy majd? elállt a lélegzet.

Töprengeni, mérlegelni itt már nem volt idő,
A német sűrűn jött, mint erdőben a sor-fenyő?
A szárnyakon meg, három Ferdinánd is... bújt elő.

A csatárlánc elé ért a két harckocsi,
De megjelent még egy csatárlánc, egy kicsi?
Iljin nem adott parancsot: tüzet nyitni!

A Ferdinándok, repeszgránáttal, már nagyon lőttek,
De, melléfogtak, itt nem találtak menekülőket.
Végül a té-hármas tank is megnyitotta a tüzet.

Az első csatárlánc, sűrű géppisztoly tüzet nyitott,
Mire az orosz ágyuk, sorozat tüzet? zúdított,
A német csatárlánc közepében, németet irtott.

A Tigrisnek eltört a lánctalpa, személyzet ugrott kifelé,
Egy Ferdinánd hamar kigyulladt, így már nem tüzelt Iljin felé?
De a gyalogság nagyon támadott, futott a törzs, helye felé.

A régi ?té?-hármas tank a csatárláncot megelőzte,
És csak közeledett folyvást? vaktában folyvást tűzelve.
A csatárláncok már szétszakadtak, apró szigetekre.

Két oldalról, orosz géppuskák egyfolytában németre tüzeltek,
A német gyalogosok, futottak és megint előre kerültek.

A két Ferdinánd a támadók bal szárnyán? hátrált!
Az erdőig ment, onnan tüzelt... a fék közé állt.
Az ágyúk lőttek rájuk, de, egy lövés sem talált?

A német csatárlánc apró-szigetek futva jöttek,
A fűben elvágódtak, elestek, hasra feküdtek.
Látták, hogy a tank harcol, ez a példa, ők is jöttek!

Iljin, hol a tüzéreket nézte, hol a harckocsit,
Már nagyon vártra, hogy hal, mikor kapja be a csalit?
Tűz! A találat a toronyba csapódott? nem rapid.

Füstszag, nagyon terjengett
A mező, a rozs égett?
Sok katona? mivé lett?

Elfogtak egy német őrnagyot,
Aki oroszul is jól tudott.
Beszélt is, igen értelmes volt.

Vállalta, elment, hogy egységével letetesse a fegyvert,
Itt már csak a fölösleges, vesztes vérontás lesz és reggelt
Senki nem érné meg... Akkor kérdik... holnap a Nap, kinek kelt?

Vecsés, 2015. november 24. ? Kustra Ferenc József- írtam; Konsztantyin Szimonov: ?Az utolsó nyár? c. háborús regénye ihletésével?