Itt a tó, hol árnyak világa
Táncol és dalol az esten,
Én nem jöttem ide hiába
Úttalan utakon
Ezért jártam és ezt kerestem.

A tó morajlik, horgad az éj,
A köd csendesen kél tova,
A moraj lassú, vontatott, mély
S ki tudja talán
Talán nem is virrad meg soha.

Talán nem is virrad meg soha
Ebben a derűs határban
Csak majd a tó moraja hozza
Csak majd a tó tudja
Hogy egyszer régen itt jártam.

Ruhája dísz, ajka rubint,
S mint napsütés az égen áll.
A fojtott légben bent és kint
Émelyítő parfőmje száll . . .

Obeliszkként áll mindenütt,
Tömjénezik haját, szemét,
S ő együtt kacag ott velük.
Tanyája minden söpredék.

Engem nem ámítsz kékszemű
Karcsú testű virág álom,
Szép vagy és mégis keserű.

Én azt a szép leányt várom,
Akit a lelkéért szeretek,
S felemel, hogyha süllyedek.

Semmi.
Csak mintha hajnalodna,
Lassan lebukik a hold
Pirkad már Arad felől
S eszembe jut: éjszaka volt.

Egy borospohár félig tele
Őríz, mintha joga volna.
S messziről, mintha elveszett álmom dalolna.

Tétován állok
Keresem az álmot, amely tovaszállott.

Lassan lebukik a hold,
S eszembe jut, éjszaka volt.

Egy ajtó, három ablak, és pont.
A nap rá kis sugarakat ont,
S kitárul, mint az anya méhe:
Szédülve bámul égi mélybe.

Egy ház. Itt is gond lakik most,
Mint minden házban és minden ablakon,
ha átrezg rajta a hajnalfuvalom.
Sóhaj, remeg át:
Betegség, éhség, sok munka, gond . . .
Egy ajtó, három ablak és pont.

Arany sugárt hint bíborlón reám
Egy nagy lobbanás, a búcsúzó nap.
Arany sugara mindent telehint
S én várok, várok egy zöld fa alatt.

Mit várok? Talán egy nagy pirkadást,
Mely az egeknek lesz majd a fénye?
Vagy mely az élet, a tiszta élet
A való élet hőskölteménye?

Mit várok? Néha illattal, lázzal
Parfőmös asszony megy el mellettem.
Reám néz, aztán egy perc, s eltűnik,
S én összetörném álmodó fejem.

Várok. És eljön rózsanyíláskor,
Tavasszal, ahogy hajdan én jöttem.
Hurrá, az élet, az élet közeleg
S tarka fellegek játszanak fölöttem.

S dalt fog dúdolni a rózsa, az ág,
Gazdag lesz szívben a lelki szegény,
Csodás világ lesz. Ó várom, várom
Régóta várom, s talán jön felém.

Nem jön. Csak várom, így rendeltetett.
Éltem lobbanás. A búcsúzú nap
Bíbort hint le rám, s én piros vérben
Omlok le búsan egy zöld fa alatt.