Téli éjjel ,téli álom
hűvös,hideg pillanat,
mely lelkembe belegázol
mint egy űzött éji vad.

Lassan jő a szép karácsony
nyisd meg hát kő szívedet!
Látod?Lassan átitatja
békesség,és szeretet.

Merre vagy?Óh !Annyira hiányzol
mint hűs fáknak a könnyű nyári zápor
mondd,merre vagy?

Kereslek,és felkutatlak bárhol
az őszi esték hűvös alkonyából
hallom hangodat.

Kutatlak!S a sápadt esti fényben
a levetkőzött őszi fák tövében
szinte láttalak.

Vártalak a néma,csupasz fák közt,
a mély álomba zuhant almafák közt
súgd meg.,merre vagy?

Eltűntél!Hiába hívlak,
de neved szívembe írtam..
Mondd?merre vagy?

Gondolataid és terved
meg sem tudod számolni,
nem is tudod, hogy melyiket
kell valóra váltani.

Feladatod, mint a tenger,
oly rengeteg a dolgod,
fabatkát sem ér az egész,
ha meg nem valósítod.

Szándék cselekedet nélkül
soha nem elegendő,
tetteidre szükség van,
ez életedben sorsdöntő!

Szüld meg gondolataidat,
minél előbb cselekedj,
nem válik valóra terved,
ha soha nem cselekedsz!

Ne késlekedj, fogj már hozzá,
hisz Te vagy a Teremtő,
Istened fogja a kezed,
ad hozzá elég erőt!

Egyedül vagyok.
Magányosan, elhagyatva.
Sűrű csend vesz körül.
Légy sem zümmög, mégis hallok valamit.
Lassan becsukom a szemem, félek.
Keresem a zaj forrását, nem hallok mást,
Csak az agyam zakatolását.

Dolgozik izzón, lázasan.
Egy halvány fénypontot látok messze,
Gondolatban odalopózom közelebbre.

Hunyorgok, elvakít.
Kis cikázó kockák suhannak el előtte.
Figyelek.
Várok, míg a szemem megszokja a fényt.
S ekkor látom, egy film pereg.

Belenézek.
Fájó, ám mégis szép emlékek.

Szívem egyre hevesebben ver.
Egy hirtelen rándulás.
Ébren vagyok.
Verejtékben úszik a testem.
Most jöttem rá, mindent elvesztettem.

Éltem egy világban, mely színekkel volt teli,
Most szurok van mindenütt.
Éget, forró.
Mintha a pokol lenne.
Nem hasonlít szerelemre.

Vágyakozok. El innen, vissza a múltba.
De valami nem enged.
A valóság az, az taszít vissza.

Nem vagyok nyugodt. Nyomást érzek a szívembe
Egy könny törne elő, de ellenkezek, minden erőmet bevetve.
Még bírom, érzem már nem sokáig.
Győzött az érzés, s a könny legördül egészen a számig.

Megízlelem, nem sós, hanem keserű.
Vajon éri-e ajkam még éltető nedű?
A csókra gondolok. Édes, ízletes, álomszerű.

Fáradt vagyok.
Könnyben úszó arcomra rátelepszik az álmosság.
Hiába alszom, az agyam mégis zakatol tovább.

Sok verset olvasok, egyben hasonlóak,
segítséget többnyire kívülről várnak.
Úgy tűnik nem hiszik a TEREMTŐ ERŐT,
mivel
Őket megáldotta a TEREMTŐ ERŐ!!

Félreértés ne essék, imádkozni kell,
tiszta szívvel, őszintén és szeretettel.
Higgyük el, bennünk olyan erő lakozik,
mellyel
hogyha akarjuk, életünk megváltozik.

Istenünk megadja, mire szükségünk van,
de
sült galambot várni nagyon bizonytalan.
Fizikai létünk nekünk megadatott,
ez az mit az ember, s mindenki megkapott.

Teremteni először gondolattal kell,
majd
kérni Istenünket szívvel, szeretettel.
Segítséget, a "hogyan?"-t, Ő megmutatja,
megszülni a gondolatot reánk hagyja.

Van benned erő, azt Istenedtől kaptad,
vedd már szépen elő, Őt magára hagytad.
Hozd felszínre lelked legmélyebb zugából
TEREMTŐ ERŐD, ISTEN akaratából!