Oly régen élek ezen a tájon
azt hittem mindig itt leszek,
hányszor félretoltak,hányszor félreálltam,
de mégsem hittem hogy végleg elmegyek.

Oly régen élek ezen a tájon
itt születtem,és itt voltam gyerek,
ó mennyi emlék,mennyi édes álom,
melyet feledni nem tudok sosem.

Oly régen élek ezen a tájon,
s most fájó szívvel mégis elmegyek,
magamban temetve minden régi álmot,
s nem viszek mást, csak emlékeimet.

Nem tudtál szeretni engem
hiába adtam minden kincsemet,
csak porba zúztad, összetörted
millió darabra vérző szívemet.

Nem tudtál szeretni engem,
pedig én úgy szerettelek,
mint tavaszi napfényt a bimbódzó virágok,
melynek sugarától nyílni kezdenek.

Nem tudtál szeretni engem,
pedig én most is érted létezem,
összetört szívvel is csak miattad élek,
s most is téged óvlak, téged féltelek.

Ég és föld között verdesek én is,
mint egy vihartól tépázott madár,
kit megtépett tollakkal szárnyait letörve
földre tiporva otthagytak talán.

Kétségek között őrlődöm én is,
magamban vívódva ,mint megsebzett madár,
mely szárnyai nélkül nem tud már repülni,
s fészkére sem tud visszaszállni már.

Miattad őrlődöm kételyek közt némán,
oly messze tűntél,nem gondolsz reám.
Nem várlak többé!Ne is gyere vissza!
Nem fogok érted sírni soha már.

Van olyan anya ki nem várja gyermekét,
bár tudja hogy nem jöhet haza?
Van olyan anya ki nem félti gyermekét,
s ki nem aggódik miatta soha?

Van olyan anya ki rosszat akar annak,
kinek szívéből adott egy darabot?
Van olyan anya ki nem adná néki
szájától akár az utolsó falatot?

Van olyan anya ki elfordulna tőle
mikor a legnagyobb szüksége van reá?
Van olyan anya ki ne tudná szeretni
akkor is,ha olykor hibázott talán?

S van olyan ,kinek ne fájna a szíve
ha látja,gyermeke boldogtalan?
Bár nem mutatja,lelke mélyén érzi,
s titokban szíve majd megszakad.

Anya kérlek! Ne hagyj magamra!
Vigyázz rám,szükségem van reád!
Millió tüskét döftem most magamba,
melynek szilánkja belülről váj.

Anya kérlek! Ne hagyj magamra!
Bár tudom, rossz voltam talán,
hidd el, már megbántam százszor,
minden kis bűnöm és hibám !

Anya kérlek! Ne hagyj magamra!
bár tudom ,nem hallgattam reád,
s minden döntésem,minden tévedésem
ezer tüskével vissza száll reád.

Anya kérlek!Emelj fel engem
e porból, és vigyázz reám!
Ölelj magadhoz úgy, ahogy régen,
azon az első éjszakán!

Meggyesi Éva