Mi ez a tűz? És mi ez a láng,
amely bennem ég szüntelen?
Mi ez a forró szenvedély
amely belülről éget el?

Mi ez a forró, furcsa érzés
amely belülről felkavar?
Mi ez az égő, fájó érzés
mely minden ízemig felkavar?

Mi ez a tűz? Már elfeledtem!
Rég nem gyújtott fel semmi sem!
Nem is értem már miért történt,
hisz nem akartam már élni sem!

Karjaid között elfeledtem
mindent ,mi úgy fáj most nekem,
háborgó lelkem megnyugtattad
mely izzó szikrákat lövellt.

Szemednek fénylő sugarában
újra láttam az arcomat,
míg öleltél szelíden, némán,
s most gúzsba köt a gondolat.

Jobb volna tőled messze futni
s temetni mindent egymagam,
vad szelek szárnyán elsuhanni,
nem bírom már a láncokat.

Jobb volna temetni végleg
ami már régen elveszett,
Felejts el! Ne gyere többé!
Nem kell hogy itt maradj velem!

Anyám szemében én vagyok a napfény
amely beragyogja egész életét,
sosem kér semmit és nem is vár többet
csak jó ember legyek mindenféleképp.

Anyám szívében én vagyok a gyöngyszem
melyet úgy őriz mint drága kincseket,
ott vagyok benne mélyen eltemetve
bár nem őrizheti minden léptemet.

Anyám lelkében én vagyok a támasz
mely erőt ad néki nehéz napokon,
nem mondja mindig, titkom mégis érzem
miattam bátor! S én is jól tudom.

Anyám szemében én vagyok a minden!
Az ő büszkesége, s engem vár haza!
S bár meghálálni sosem tudom néki,
Köszönöm azt hogy értem vagy! Anya!

Egy álomkép, mely szertefoszlott
azt hittem sokkal fontosabb,
azt hittem kínozni fog majd,
de sosem voltam boldogabb.

Egy álomkép mely szertefoszlott
s az esti széllel elsuhant,
magával sodorva minden érzést
amely irántad megmaradt.

Egy álomkép mit nem látok már,
hisz talán nem is létezett!
Elsöpört mindent, mi bántott
s nem maradt belőle semmi sem.

Álomkép? Mint a kósza szellő
borongós, hűvös alkonyon
úgy suhant szelíden némán,
s a szürkeségben megkopott.

Magyarföld, ahol megszülettél
Meghatározza hogy mi lettél.
Csak magyar lehetsz, semmi más. .
Szívedbe ütve ősi sorsod ,
És ezt keresztként egyre hordod.
Érhet ezernyi új hatás,
Mégis maradsz minek születtél.
Szent örökség, hogy magyar lettél.


Ha a hazád ad otthont néked,
Természetes, hát sohsem kérded
Magyarnak lenni mit jelent.
A szó körötted anyanyelved,
S ha tanulod a történelmet
Megértesz multat, és jelent.
Szabad vagy végre, valahára,
S felállsz a Himnusz dallamára.


De, ha külhonba visz a végzet,
Nem akartad, és nem is kérted ,
A sors mégis ezt mérte rád.
Gyökér nélkül is talpon állni,
Idegenben otthont találni, ,
Megbecsülni egy új hazát
Elhinni , hogy boldogan élsz itt, :
Miközben siratod a régit.

Ha megpróbálsz mindent temetni,
Adyt, Petőfit elfeledni,
Eltörölni a multadat.
Új földön, új emberként élni
Magad tagadva azt remélni
Babylonban értik szavad.
Muskátli és waratah két tő,
Hiába piros mind a kettő.

Légy büszke arra hogy Magyar vagy.
Szép a világ, de bármilyen nagy
Beolvadni nem kell neked.
Neveld családod új hazádnak
De álmaid csak hazajárnak.
Neked Magyar az éneked.
Zúghat ezer nyelven a tenger,
Csak magyarul vagy teljes ember.

Őrizd híven az anyanyelved.
Cserélhetsz hazát, hitet, elvet
Élhetsz bárhol a fold szinén.
Nyelvünkben egyek vagyunk váltig,
Ápoljuk, óvjuk mindhalálig,
Áldás mely végig elkisér.
Összetartó erő és egység.
Magyarnak lenni szent örökség!