Kopár hegy tövében sűrű tölgyfa erdő.
A természet ajándéka mind a kettő.
Hatalmas barlang van a hegy belsejében.
Egy csinos kis ház áll az erdő mélyében.

Szépen berendezve a hegy nagy barlangja.
A tágas lakosztályt az óriás lakja.
Az erdei kis ház virágokkal körbe.
Éppen most ebédel lakója a törpe.

Friss gomba az ebéd, amit maga szedett.
Erdei patakból ivott rá hűs vizet.
Aztán érett gyümölcs került a pocakba.
Közben a madarak énekét hallgatta.

Dél volt. Az óriás is épp megéhezett.
A hegy oldalából egy sziklát megevett.
Amikor jól lakott, ő is megszomjazott.
Vizet csavart pár nagy kőből, abból ivott.

Törpe és óriás jó barátok voltak.
Ha nem volt más dolguk, egymással játszottak.
Gyakran találkoztak, ha sétáltak éppen.
Az erdő és a hegy közötti kis réten.

Most, hogy az ebéden mindketten túl voltak,
Nem volt véletlen, hogy egymásba botlottak.
Köszön az óriás: Szia törpe, játszunk?
Válaszol a törpe: Szia, bújócskázzunk.

A törpe a hunyó, behunyja a szemét.
A nagy óriásnak elrejtőzni nehéz.
Gondolkozik kicsit, aztán lép vagy ötöt,
Csendesen leguggol a kopár hegy mögött.

Szétnéz a kis törpe, és már egyből sejti,
Óriás komáját merre kell keresni.
Mászni kezd sebesen a hegy tetejére.
Hosszú út ez neki, de felér estére.

A csúcsról ugrik az óriás vállára.
Egy fél napig tartott amíg megtalálta.
Pár lépés most csupán az erdei kunyhó.
Holnap délután az óriás a hunyó.

Másnap ebéd után újra találkoznak.
Ahogy megbeszélték, megint bújócskáznak.
Háttal az óriás,- elbújik a törpe.
Hogy hova- azt jó előre eldöntötte.

Indul az óriás keresni barátját.
Átnéz minden bokrot, átvizsgál minden fát.
A nagy kopár hegyet kétszer megkerüli.
Az agyafúrt törpét estig mégsem leli.

Nem zavarja már, hogy a játékban vesztett.
Vajon barátjának végleg nyoma veszett?
Aggódás terül el őszinte szívében.
Orráig is alig lát már a sötétben.

Rémülten felkiált: Törpe gyere elő.
Nem is kellett volna ekkora hangerő.
Remegett a törpe a nagy nevetéstől,
Mikor kimászott az óriás zsebéből.

Eztán mind a ketten egy nagyot nevettek.
Ahogy minden este, most is hazamentek.
Mint minden délután, holnap is játszanak.
Örökre igazi barátok maradnak.

Jártam már magas hegyekben,
Mély földekre szoktam térni.
De mégis dombok ködében,
Tudok egyedül élni.

...még mindig itt tartok!
Láthatod, még most is senki vagyok...
Elmúlt már a nyár és jó néhány év,
Mióta, te világ... eltemettél!

Újra elszállt az élet, elmúlt egy nap...
A hold megint előbújik... felzaklat!
...régi temető, elárvult sírok között
Árnyak hullámán, de szívem fölött...
Penge leng, s tán elmúlok!
Most is e sötétben foszladozok,
S itt élve, ennyire régen, ilyen mélyen,
Újra rád gondolok... bár ez tünékeny!
Nem merek örülni! Miattad... neked.
Lelkem diktálja ezt, szenvedem a neved...
Tudod, beteg vagyok, talán... élek.
S ahogy benned perced leszek, újra félek...

Szeretlek! Meglehet, nem mondom...
Ha nézlek, szemed tüzébe, csillagködbe oltom!

Csak vágy! Semmi más...
Ezért nem bánthatsz meg (azt hittem jár nekem)
Nincs bennem rosszindulat,
Csak vágy-indulat, csak ez, és semmi más!
Ne félj a lelkemtől, ő nem vesz észre téged...
Neki nem létezel!
Csak én és a testem gondolunk rád, és csakis a testedre...
A lelked nekünk nem árt!
Elképzelem tested vágyát,
Pokolbéli, álomtalan hasonulását...
S így a testem lassan otthonos lesz!
A hangod lentről szól, a lelkem mellől...
Én észre sem venném,
Ha nem lenne valós, fizikai megnyilvánulása...
Lelked testbeli rosszindulata!
Játszom az elképzelt valóság örömét...
Te vagy a világűr, s én a sötét.
Benned vagyok, a legbensődben, mélyen...
Egy pillanat... majd naprendszer robban, s messzire lövell benned!
Mennyeien élvezem, hogy nap vagyok, és sugaraimmal beléd hatolok...
S végül akkor, és ott egy vagyok veled... örökre...

Ezért nem bánthatsz meg!
Hisz, nem is... szeretlek...
Nincs bennem rosszindulat, csak vágy!
Csak örökké kísértő
Test, vagy lélekremegtető???

Mikor megszületik egy Ér
Gyakran akadályba ér
Sokszor fogja Földet törni
De akkor sem fogja feladni

S mikor folyik ez a Patak
Gyakran új ágra rohan
Néha Kőbe üti folyását
És ott majd aztán meg-meg áll

De ez a Kő elsodródik
Mert e Folyó erősödik
Útjába a Hegy rá zúdul
Ott zúzni kell de vadul

E Folyó útja ketté válik
S egymás útját gyakran keresztezik
Majd egy másik Folyóval
Ott aztán nem távol

Egybe folynak Habjaik
És egy Folyóvá válik
De beköszönt a Tél mely hideg
S erre a Folyóra jeget ver

Hogyha a Tavasz beköszönt
Mely nem meleg levegőt önt
De oda jönnek a Vadak
S a Folyó vizéből isznak

A Folyó viszont csordogál egyre tovább
És így csakis Patakként folyhat tovább
Aztán jön egy elveszett Ér
Így a Patak Folyóként él

Ellenben a Hideg újra éled
Befagyasztja a folyó medrét
De a jég ismét feltörik
A kis Ér ismét megszökik

Ez a Patak nehezet él
Szennyezett Folyóként tovább mégy
S hogy mi lesz a sorsa
Azt majd meg-meg oldja