Ha szeretsz, nem számít semmi,
ha szeretsz,én melletted leszek,
hiába tesznek,vagy mondanak bármit,
én megtört szívvel is csak érted létezem.

Ha szeretsz, én megbocsájtok mindent,
felejtsük el a fájó tegnapot,
zúgó orkánként messzire söpörve
mielőtt végleg mindent itt hagyok.

Ha szeretsz ,most fogadj el engem,
amíg még melletted vagyok,
ne vívj harcot a száguldó idővel!
Ki tudja még, hogy lesz e holnapod?

A jó barátok eltűntek messze
mint az elsárgult, hulló falevél,
mennyien ígérték számíthatsz rájuk,
de mára már mind csak emlékedben él.

A jó barátok olyanok voltak,
mint az augusztusi hulló csillagok,
melletted voltak tűző napsütésben,
mint a nyári égen fénylő csillagok.

De a téli faggyal oly messzire tűntek,
mint a dér csípett hulló levelek,
emlékeiktől szíved még parázslik,
de hó födte már be a lépteiket.

A jó barátokra ne számíts többé!
Csak magadban szítsd a szunnyadó tüzet!
Egyedül kell a semmiből felállnod,
s ne várd hogy bárki is fogja a kezed!

Tudnál e szeretni engem
amikor senki sem szeret?
Tudnál e őrizni engem
akár egy apró gyöngyszemet?

Tudnál e szeretni engem,
ha már az arcom megfakult,
tudnál e szeretni úgy is
ha hajamra hó és dér lapul?

Tudnál e szeretni engem
ha neked adnám a szívemet?
Borongós,hűvös téli estén
melengetve a lelkemet?

Ha csönd kell, én leszek a csönded!
Ha magány,én magányod leszek,
csak messziről szeretlek némán,
de ha kell, melletted leszek!

Ki társ a bajban,nem fog elfordulni,
ki társ a bajban melletted áll,
szelíd érintéssel fogja át a vállad
s reád vetíti a nap sugarát.

Ki társ a bajban ,megtalál téged,
meredek sziklán,vagy dombokon át,
s ha megroggyannál karját nyújtja néked,
hogy belé kapaszkodj ,ha nem bírsz állni már.

Ki társ a bajban nem számít néki,
bármit mondanak,melletted áll,
ki társ a bajban,megbízik benned,
s nem hiszi el a rágalmak hadát.

Ki társ a bajban,ne hagyd messze menni,
fogadd el tőle mit lelkednek ád,
szeresd őt !Még ha meggyötör a sors is
,hisz talán ő az egyetlen barát!

Mikor már kihunyt a fény is
s utolsó gyertyád csonkig ég,
halvány fényével rávilágít
arcodra,vigaszt szórva szét.

Mikor az utolsó gyertya
halvány fényével rád ragyog,
ezüstös fényét szerte szórva
míg az arcodon könny csorog.

Mikor az utolsó lángjánál
letörlöd hulló könnyedet,
s kihunyó ,utolsó fényénél
felszárítod a könnyedet.

Csak akkor fogod megérezni
nem számíthatsz már senkire,
sötétben nem találsz semmit!
Nem lesz melletted senki sem!

Csak akkor fogod észrevenni
számodra már csak én vagyok!
s az utolsó halvány gyertya fénynél
csak az én kezem foghatod.