Idő 
Értékelés 
Értékelés Hétköznapi pszichológia…
Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.
Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.
Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…
Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…
A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!
Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!
Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…
A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!
Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!
Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.
Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.
Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!
Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…
Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?
Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
Tetteid alapján olyan vagy, mint kinek állott vízzel van tele
A haja alatti rész, így értelem kiszorult, mert más élete…
De nincs ez jó, van az ember és emberek közötti különbsége.
Az nem elég ám a normál élethez, hogy bőszen nyelegeted kedvenc páleszodat,
Életed jobbra fordulása attól nem lesz, ha már elérdesítetted hangodat,
Amilyent az emberfia- és lánya csak a varjúktól hemzsegő nagy mezőn hallhat.
Föl kellene ébreszteni téged, a saját levetemült világodból.
Én a püspöknek még nem szólok, bár már úgyis tudja, hogy soha nem gyónol…
Élted már olyan, mint az este, mikor a már keskeny vörös, kihuny… le a homályba
Ki a napnak nyugovását csak nézi, azt látja, hogy van út a mélységek árkába…
Olyan ez, mint amikor ha, tüzesített óntányér élével esne a földbe,
Majd a nagy-lassú zuhanás után nem látszana már, csak az égővörös széle…
A homályosan sötétedő színe, rettegtetőn erősödik: rohamába,
Olyan ez mintha egy tanya égne messzi, de vajon mér’ látható már hamvába?
A piros szín süllyedt, lejárt, sárgába még azért átcsúszik,
Majd zöld-sötétlila lesz, ami meg elláthatatlanodik!
Ez vagy már Te, aki már nem érti meg a lódobogást,
És már nem is tudod átélni, jó ló-pata… koccanást.
Ezen helyzetbe, nálad már nem érdemes szövétneket gyújtani,
Az ösztönöd még él, nyugtalanságod még véredben fog lüktetni.
Ismeretlen hatalom szállt meg, uralkodik rajtad, eluralkodni…
Ezért aztán az eszed is behódolt, Te gondolod: még páleszt neki!
Te most a mocsaradon vergődsz által,
Lelkedben, nyomokban tán’ vágyad által.
De láp folyvást csak lehúzna… mi által…
A terjengő esti melegben, valahol még fáklyát látsz fölvillanni,
De sajnos az uralkodó sötétben, nem akarsz magadtól okádni…
Varázshatalmat akartál, tán' másmilyent, ami másként, de mégis bekövetkezett!
Ez nem vágyad, de rajtad van és önállóan irányítja ronggyá lett életedet!
Lassan-gyorsan… csúszott a napkorongod láthatatlanul a mély sötétség mélyére,
Úgy mintha a tüzesített óntányér, ha vörös szélével belevágna a földbe…
A lápon való áttörésre, nem elég, még sok páleszt inni,
Mert csak lehúz… előzetesen intézkedést kell bevezetni.
A sötétség-helyzet jelenleg az, hogy nem ismered meg a jó tanácsot,
Hiába jön veled szemben, és dob neked mocsaras létbe kötélhágcsót!
Homálytalan, de sűrű-sötét az estéd,
Fény talán már nem is éri el az elméd.
Messze, a semmiben szikrát szórnak megsegítőn a csillagok,
A Hold sarlója még esélyt kínál, de elhagytak a silbakok.
Ez már biz’ azt jelenti, hogy a lápban már nyakig ülsz,
És ha már a Holdban sem bízol, akkor nem menekülsz…
Csillagfényben, nem kéne bíznod nagy távolból, mert becsapnak,
Azok a kicsi fények, sűrű lomberdőn, át nem hatolnak.
Talány reményre ad okot, ha elfogadod azt a jó tanácsot… a segítséget,
Még menekülhetsz talán a lassú léptű sártengerből, ha éled eszmeiséget…
Figyeld, hogy van-e még a fölfelé kunkorodó parázs képében a fáklya,
Az éjben derengő fény, még lápból kimászást jelenthet vissza a világba.
Nem kemény, torzítatlan kő lócádat, mi most egy lehúzó sárkupac,
Gondold meg, ha tudod, vissza kén’ cserélni, mi emberi életkupac.
Ezen persze a mámort hozó, uralkodó… sírva-örülve csak felnevet.
Ő már biztos a győzelmébe, hogy a lelked, majd pokolban sátánnál lehet…
Nézd, ez megint a fáklyaláng kunkorodása,
Lehet, hogy még a reményt közvetíti máma…
Valami kéz benyújtja neked a csípős szagú italt,
Viszont jó, ha nem fogadod… jobb ha, a lápban ez kihalt!
Az függés lidércének is inkább a vaksötétségben oly’ nagy a hatalma,
Te most próbáld meg, tarts ki, még megjöhet neked, bizton a fény-reggel uralma.
Majd ha újra hallani fogod, erdei levelek, halkan suttogó lepeségét.
Meglásd, e susogásra az ijedség és bú öléből kiejt, veszted páleszt, fényét…
Ha készen állsz, gondold meg, a függők, -mind- valamiért haragszanak egész világra,
Te hagyd ezt el, hibádat tudod és javítsad, ne titkold, egy életed van... családja...
*
(Anaforás senrjon csokor, fél haiku-s láncban.)
Azért függeszted magad,
Mert szerinted jól érezd magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy te egy függő,
Mert, mint írtam, te sem érted magad.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy vesző’… függő,
Mert rosszkor, rossz helyre születtél…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy Te eltérő,
Mert ettől várod sorsjavulást…
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy így megélő
Sorsoddal szemben… hiszel másban.
Akkor most, mi van?
*
Azért vagy nyakig lápban,
Mert a vágyott sors, mocsár szava!
Akkor most, mi van?
*
Azért készülsz elveszni,
Mert láp tudatlan gyermeke vagy...
Akkor most… mi van?
Vecsés, 2021. május 24. – Kustra Ferenc József
Tavasz és szerelem, a tanka csokrot eredeti Baso féle stílusban írta meg a szerzőpáros.
Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik…
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll… néz…
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.
Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a „rózsádra”!
Rózsaszirmokkal
Teleszórt ágy hívogat.
Szerelmi mámor.
Férfiak, van rózsátok?
Gondozzátok, óvjátok!
*
Lebeg langymeleg
Légóceán. Átölel.
Hűség reménye.
Gyönyörű, akár a Nő,
Lesz kertedben, királynő.
*
Szenvedély nyílik…
Lélekben, dalol a kéj.
Elvarázsoltság.
Amíg zsenge fiatal,
Vonz, csábít illatával.
*
A fák és bokrok
Zöldeknek, szellő derűs.
Patak csörgedez.
Embert, Napot elbájol,
Téged levesz lábadról.
*
Tarka réten már,
Lepkék szállnak, játszanak.
Boldogságlátvány.
Minden reggel és este
Szeretettel bánj vele.
*
Érzelemvetés
Ideje dívik, már most.
Szerelem is új!
Öntözgesd, őrizd féltve,
Lenyűgöz szépségével.
*
Kertbe a jó idő,
A hajnallal lopódzott.
Rózsa, virágzik.
Csodás rózsává válik,
Büszkeséged lesz váltig.
*
Gyümölcsfa éled,
Dús cseresznyefa virág.
Nap is rávirít.
Ha el nem hanyagolod,
Új rügy lesz ajándékod.
*
Remeteségnek
Vége, lét nem hallódik.
Felhő megáll… néz…
Ne hagyd, hogy gaz belepje,
Erejét tönkre tegye.
*
Csodaszép élet.
Egész világ szerelem.
Természet virul.
Szétszórtságod torolja,
Tövissel kezed szúrja.
*
Mocsár kiszárad,
Éltető fél, újra él.
Boldogságfolyam.
Varázsa vonzza lelked,
Leld meg benne örömed.
*
Lágy fuvallatok
Hozzák a megújulást.
Szerelem szellő.
Időd jusson rá mindig,
Veled marad mindvégig.
Vecsés, 2017. március 10. - Szabadka, 2017. március 9-én - Kustra Ferenc József - A haikukat én írtam, alá a tanka verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: Vigyázz a „rózsádra”!
Fent sötét van és csend, együtt ölik meg az elemnő fény lelkét,
Csak szórja, csak hinti le égi porát, saját lelke sötétjét.
*
(HIAQ)
A kéklő hegyeket...
Lenyugvó napkorong még fest.
Bíbor, a csúcs színe!
*
A bíboros palást,
Alkony elől elmenekül.
Messzi a láthatár.
*
Fény, föld mögé borul,
Naplemente vége után.
Bíbor, befeketül.
*
Uram! Reggel, majd hagyd, hogy új nap viruljon nekünk az égen,
Még legyen meg a hitem, valósuljon meg minden reményem,
*
Napsugarak még a
Patakfelszínt beszínezik.
Arany-szín hullámok.
*
Nesztelen bíbor szín
Fedi-borítja a tájat.
Csend már uralkodik.
*
Domboldalakra is
Tűz, a hőgutás napsütés.
Bíbor-meleg az est.
*
Estiségbe ér véget a nap,
Esti imát elmondja a pap,
Elülnek a japán tyúkok,
Hazamennek az ittasok.
Én itt vagyok, merthogy itt kell lennem
Reggel is itt leszek, itt kell tennem.
Érzem és vagyok, érzem is ezt néha,
Megfogom, ütemesen ver a véna.
A mai fény, olyan, mint kismadár, este van ágra leszáll,
De holnap reggel jő a másik fény, az egekbe is felszáll.
*
Ég, már aranyszínű...
Nap, oldalazva messzi megy.
Alvásnak ideje.
*
Szemben, az alkonyon
Csüngve, világos-sötét est.
Esti álmodozás.
*
A fény, vörösesen,
Jól lefröccsenti a tájat.
Éjben, meleg a szél.
*
Víztükör föllángol,
A lemenő bíbor napban.
Vaksötét lesz éjjel.
*
Est, bérc mögé, a Nap,
Még bíborfényébe bújik.
Orom csak sziluett!
*
Aranylók a fények,
Szétterülnek a lombokon.
Eltávozó napfény...
*
Csupasz az ég széle,
Lassan már koromfekete.
Bíbor eltűnőben…
*
Nap, már alig csillan...
Bíborfény-este rezgése.
Minden vaksötét lesz.
Vecsés, 2016. március 3. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban.
Csak szórja, csak hinti le égi porát, saját lelke sötétjét.
*
(HIAQ)
A kéklő hegyeket...
Lenyugvó napkorong még fest.
Bíbor, a csúcs színe!
*
A bíboros palást,
Alkony elől elmenekül.
Messzi a láthatár.
*
Fény, föld mögé borul,
Naplemente vége után.
Bíbor, befeketül.
*
Uram! Reggel, majd hagyd, hogy új nap viruljon nekünk az égen,
Még legyen meg a hitem, valósuljon meg minden reményem,
*
Napsugarak még a
Patakfelszínt beszínezik.
Arany-szín hullámok.
*
Nesztelen bíbor szín
Fedi-borítja a tájat.
Csend már uralkodik.
*
Domboldalakra is
Tűz, a hőgutás napsütés.
Bíbor-meleg az est.
*
Estiségbe ér véget a nap,
Esti imát elmondja a pap,
Elülnek a japán tyúkok,
Hazamennek az ittasok.
Én itt vagyok, merthogy itt kell lennem
Reggel is itt leszek, itt kell tennem.
Érzem és vagyok, érzem is ezt néha,
Megfogom, ütemesen ver a véna.
A mai fény, olyan, mint kismadár, este van ágra leszáll,
De holnap reggel jő a másik fény, az egekbe is felszáll.
*
Ég, már aranyszínű...
Nap, oldalazva messzi megy.
Alvásnak ideje.
*
Szemben, az alkonyon
Csüngve, világos-sötét est.
Esti álmodozás.
*
A fény, vörösesen,
Jól lefröccsenti a tájat.
Éjben, meleg a szél.
*
Víztükör föllángol,
A lemenő bíbor napban.
Vaksötét lesz éjjel.
*
Est, bérc mögé, a Nap,
Még bíborfényébe bújik.
Orom csak sziluett!
*
Aranylók a fények,
Szétterülnek a lombokon.
Eltávozó napfény...
*
Csupasz az ég széle,
Lassan már koromfekete.
Bíbor eltűnőben…
*
Nap, már alig csillan...
Bíborfény-este rezgése.
Minden vaksötét lesz.
Vecsés, 2016. március 3. – Kustra Ferenc József – íródott: versben, HIAQ –ban.
Állítólag a remény hagy el utoljára
(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*
Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.
Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*
Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.
Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*
Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…
A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*
Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…
Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy továbbélsz.
Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin Szőke Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
(3 soros-zárttükrős)
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni,
Ha volna otthon hol, lehet lepihenni…
Óh, de nagyon szeretnék én hazamenni.
Ha
Volna
Valaki,
Ki haza vár…
Oda röpülnék!
*
Nincs meleg otthonod.
Hazád, házad, álmod se tán’...
Oly üres vagy, hideg.
*
Szomorúság gázol lelkembe, mint elevátor fémfalai,
Mert nincs is hová hazamenni, magánynak nincsenek falai!
Csak megcsonkolt vágyaim vannak, de azok bőven,
Körülöttem szálldosnak a szmogos levegőben.
Csak
Otthon
A neve…
Magány, bánat,
Nem nyújt meleget…
*
Csak szíved kertjében,
Fák ágain ring a remény.
Tiéd nem lehet az.
*
Az biztos, a bánat egész életemben a bőröm alatt ficánkolt,
Űztem volna messzire, de nem akart menni, maradt és csak viháncolt.
Szép
Is volt,
Maradt csak
Szomorúság.
Üres lakás s ágy…
*
Bánat ölel, csókol,
Karja lágyan simogat most.
Sosem voltál boldog.
*
Lehet, nekem azt jelenti a hazamenni,
Hogy bizony végleg el kell -túloldalra- menni?
Nem vagyok elég nagy tudású, most akkor hogyan tovább,
A végben reménykedni? Ez aztán a vég, hova-tovább…
A
Remény
Elhagyott.
Hogyan tovább?
Óh, bár csak tudnám…
*
Viharban ácsorogsz,
Megtépáz, meg is vet százszor.
Nem félsz a haláltól.
*
Volt nekem, is mint minden rendes embernek sok szép reménye,
De megcsalattam, rám ugyanis mattul sütött a nap fénye.
Reménykedtem, közben az életzugaimból osontam a másikba,
Így tengődtem valahogy a létszabadság határán, majdhogy pánikba.
A remény-esetek csaltak és hazudtak, ők már előre tudták, hogy becsapnak,
De látom, nálam igen jól érezték magukat, nekik volthelyük, hogy hol laknak…
Volt
Sok szép
Reményem,
Mind becsapott.
Hittem bennük! Kár…
*
De valahogy mégis
Napfény érint, kócos árnnyal.
Valahogy továbbélsz.
Vecsés, 2017. március 10. – Szabadka, 2019. január 6. – Mórahalom. 2019. január 11. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükrös –t és a verset én írtam, az apevákat, Jurisin Szőke Margit. A HIAQ –k Farkas Tekla munkája.
Renga-láncversben az évszakokról
Nyárias tavasz
Befedi, mind’ a tájat.
Hajnal, még hűvös!
Borús az idő,
Ónos eső csepereg.
Az éjjel fagyott!
Korai meleg
Napok, nyarat ígérnek.
Egy kicsit félő...
Jégeső pereg,
Felhőktől szürke az ég.
Télies idő.
Esőcsepp hullik,
Levelek epekednek.
Új lét locsolás.
Napnak fénye nincs,
Ónos felhők takarják.
Látás homályos.
Őzek, pataknál
Isznak és nézelődnek.
Nap süti őket.
Ködös éjszaka...
Bokrot zúzmara lepte.
Higanyszál süllyed!
Égi csatornák,
Naptestvérrel éltetnek.
Élet feltámadt.
Hajnal már deres,
Hideg északi szél fúj.
Fagyos nappalok.
Forgószél megjött,
Tarolja virágokat.
Palánta kicsi.
Zúzmara fákon,
Örökzöldeken csillan.
Piciny jégcsapok.
Kergetőzik két
Bogár! Napocska lesüt.
Hajnal, korán jő.
Hódara hullik,
Kert, mező hófehér lesz.
Metsző hideg.
Zuhog az eső,
Már hömpölyög a patak.
Minden megtisztul.
Csillagos éjjelt,
Hóvihar nem zavarja.
Havon, fény csillog.
Este szemerkél,
Ágon, madárka csipog
Cica közelít!
A lehullott hó,
Talpak alatt már csúszik.
Fagyos hókristály.
Meggyfa-lombok közt
Előbukkan az este.
Hangos, madárzaj.
Csupasz ágakon
Hótakaró, levél nincs.
Kéreg képződmény.
Madárka csipog,
Ibolyák mosolyognak.
Idő melegszik.
Havas ágakon,
Cinegék dideregnek.
Elnémult dalok.
Ligeti fák közt,
Majdnem végtelen a tér.
Vadkan kóricál.
Fagyos udvaron,
Kicsi csikó esik-kel.
Állni képtelen.
Madárraj csivit,
Fészekről vitatkozás.
Gyorsan felépül.
Járdák csúszósak,
Menni csak lassan lehet.
Veszély fenyeget.
Szél még nem meleg.
Éjszaka, még oly’ hűvös!
Fiatalodás...
Szemerkélő hó,
Metszőn hideg! Szép fehér.
Ködös lélegzet.
Hűs szellő sétál,
A sarjadó-fűs réten.
Zöld változása.
Hóember készül,
Szán siklik hegyoldalon.
Nevetés hallik.
Reccsenő ágnak,
Nehéz volt régi élet.
Ez már nem zöldül.
Hóember dermed
Egyedül az udvarban.
Dermesztő hideg.
A nádas ember
Magasságú sűrűség.
Zöld fűszigetek.
Kékbe derült ég,
Felhőtlen, tiszta égalj.
Havas forgószél.
Bimbó és szirom,
Zöld levél száron, jó sok.
Váza még üres...
Éjnek békéjét,
Hideg szél megzavarja.
Hóbuckák, reggel...
Cseresznyevirág
Szirmok nagy fellegekben.
Arany napsugár.
Fákon, zúzmara
Az úr, minden hófehér.
Ág, mint szélhárfa.
Nap süt a rétre
Cinegékre, birkákra.
Terjedő élet.
Hideg, jeges szél
Porhót fúj, szembe, szájba.
Jeges fuvallat.
Párás éjszaka,
Illattalan esőszag.
Matt színű sötét.
Fagyos fuvallat
Megrezzenti a nádast.
Madárraj, riadt.
Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
Havas bokrok
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyos.
Zöldre váltanak
Az eddig kopasz ágak.
Madárdal harsog.
Rögök, fehérbe
Burkolóztak, megfagytak.
Hófehér szántás.
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.
Havas ugaron
Fácánok kapirgálnak,
Eledel hiány.
Szellő polkázik,
Kócolja erdő haját.
Pókháló készül.
Nyulacska fagyos
Fakérget rágcsál, fű nincs.
Végtelen fehér...
Hajnal sugara
Holdnak fényét elűzi.
Szél is feltámad...
Nyári-út havas,
Kétfogatos szán csúszik.
Csengő csilingel.
Már kizöldelltek
A fák, rétek, új fészkek.
Virító virág.
Nyuszi riad, fut,
Megzavarta csengőszó.
Úr a félelem!
Idő derűs már,
Faágak égbe nyúlnak.
Égkékje virít!
Kert ékes dísze
Sok fenyő, mind fehérben.
Esküvő-ruhák.
Kakukk szava zeng.
Erdő mélyén gyöngyvirág.
Zöld a fűszőnyeg.
Hónak súlya nagy,
Tuják ága földet ér.
Alázkodó fák...
Erdő illata
Édeskés vidékillat.
Virágpor özön.
Mohos a tölgyfa,
Bent a sűrű erdőben.
Hóborította.
Örök éj vége!
Patakokban, olvadt lé.
Lélekfa nyílik.
Havas fán mókus,
Mogyorót tör serényen.
Tartalék még van.
Kertekbe oson
És bimbókat kinyitja.
Remény évszaka!
Nap már alant jár,
Jégcsapok az ereszen.
Fagyos hajnal lesz.
Pattanó rüggyel
Kel a hajnali remény.
Remény, állandó!
Hideg szél szárnya
Karcol jégvirágokat.
Rózsás ablakok.
Egy hulló levél
Kacagva hull lefelé.
Van sarjadó új...
Kis madár a fán
Didereg, eledelt vár.
Fagyhalál közel.
Szellő belengi
Rügyező cseresznyefát.
Sok virágszirom.
Föld és ég fehér
Csillag egy sem, hó szakad.
Éjszaka... hideg.
Rügyek duzzadnak
Barackfán, lesz sok lekvár.
Derűs virágzás.
Meredélyeken
Araszolni, holdfényben.
Gyötrő túra hely.
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
Havas utakon,
Hegyekben talpra lépni!
Hold meg világít.
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
Pirkad, kel a Nap,
Sugara havon csillan.
Verőfényes nap.
Már az új vetés
Is sarjadásnak indult.
Lesz majd, új kenyér.
Kergetőzve fúj
Erős szél, havat hordja.
Lesz hó mindenhol.
Pataknak partján
Csend honol. Rügypattanás.
Langy szellő sétál.
Derűs égbolton
Szikráznak a csillagok,
Dermesztő fagyok.
Ligeti fák közt,
Majdnem végtelen a tér.
Vadkan kóricál.
Éj sötétjében
Forgószél kerekedik.
Hófúvásveszély.
Liget közepén,
Terebélyes, nagy tölgyfa.
Egyre kérgesebb.
Őrjöng a vihar,
Kéménybe beledudál.
Kemence krahál.
Telihold fénye,
Megvilágítja erdőt.
Ligetben, árnyak.
Tör, zúz a vihar,
Tetőcserép hóval száll.
Kémény nem mozdul.
Erdő rügyezik,
Zöld réten, virágillat.
Lombok suhognak.
Vad szél havat hord,
Hótorlaszokat képez.
Járhatatlan út.
Erdőt és mezőt
Bejárja, friss szelecske.
Még nincs fülledtség.
Szánkó sem segít,
Nincs mivel közlekedni.
Hórabság honol...
Napsütötte szél
Dúdol, erdő fái közt.
Melegedést vár.
Világosodik,
Csendet tör egy hókotró.
Hórabság vége.
Árva virágmag,
Szél kénye-kedvére száll.
Élet rejteke.
Napnak sugara,
Hóbuckán fürgén táncol.
Csendes téli nap.
Pázsiton csillan,
A sok-sok eső-gyöngyszem.
Élet ébredés.
Hólabda süvít,
Légben gyerekkacaj száll.
Boldogság árad.
A levegőben
Érezni, már langy is van.
Nedves léghullám.
Dombról szán csúszik,
Korcsolya meg lesiklik.
Testmozgás fontos.
A kezdeti hit
Lelkesíti világot.
Élet, megfogant.
Lanyhuló télben
Rügyeznek rózsabokrok.
Hold rávilágít...
Vecsés – Szabadka, 2018. május 26. – 2018. május 30. -ig. – Kustra Ferenc József– 100 darabos Renga-láncvers eredeti stílusban. A tavaszi –páratlan- haikukat én írtam, a –páros- télieket szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit!
Nyárias tavasz
Befedi, mind’ a tájat.
Hajnal, még hűvös!
Borús az idő,
Ónos eső csepereg.
Az éjjel fagyott!
Korai meleg
Napok, nyarat ígérnek.
Egy kicsit félő...
Jégeső pereg,
Felhőktől szürke az ég.
Télies idő.
Esőcsepp hullik,
Levelek epekednek.
Új lét locsolás.
Napnak fénye nincs,
Ónos felhők takarják.
Látás homályos.
Őzek, pataknál
Isznak és nézelődnek.
Nap süti őket.
Ködös éjszaka...
Bokrot zúzmara lepte.
Higanyszál süllyed!
Égi csatornák,
Naptestvérrel éltetnek.
Élet feltámadt.
Hajnal már deres,
Hideg északi szél fúj.
Fagyos nappalok.
Forgószél megjött,
Tarolja virágokat.
Palánta kicsi.
Zúzmara fákon,
Örökzöldeken csillan.
Piciny jégcsapok.
Kergetőzik két
Bogár! Napocska lesüt.
Hajnal, korán jő.
Hódara hullik,
Kert, mező hófehér lesz.
Metsző hideg.
Zuhog az eső,
Már hömpölyög a patak.
Minden megtisztul.
Csillagos éjjelt,
Hóvihar nem zavarja.
Havon, fény csillog.
Este szemerkél,
Ágon, madárka csipog
Cica közelít!
A lehullott hó,
Talpak alatt már csúszik.
Fagyos hókristály.
Meggyfa-lombok közt
Előbukkan az este.
Hangos, madárzaj.
Csupasz ágakon
Hótakaró, levél nincs.
Kéreg képződmény.
Madárka csipog,
Ibolyák mosolyognak.
Idő melegszik.
Havas ágakon,
Cinegék dideregnek.
Elnémult dalok.
Ligeti fák közt,
Majdnem végtelen a tér.
Vadkan kóricál.
Fagyos udvaron,
Kicsi csikó esik-kel.
Állni képtelen.
Madárraj csivit,
Fészekről vitatkozás.
Gyorsan felépül.
Járdák csúszósak,
Menni csak lassan lehet.
Veszély fenyeget.
Szél még nem meleg.
Éjszaka, még oly’ hűvös!
Fiatalodás...
Szemerkélő hó,
Metszőn hideg! Szép fehér.
Ködös lélegzet.
Hűs szellő sétál,
A sarjadó-fűs réten.
Zöld változása.
Hóember készül,
Szán siklik hegyoldalon.
Nevetés hallik.
Reccsenő ágnak,
Nehéz volt régi élet.
Ez már nem zöldül.
Hóember dermed
Egyedül az udvarban.
Dermesztő hideg.
A nádas ember
Magasságú sűrűség.
Zöld fűszigetek.
Kékbe derült ég,
Felhőtlen, tiszta égalj.
Havas forgószél.
Bimbó és szirom,
Zöld levél száron, jó sok.
Váza még üres...
Éjnek békéjét,
Hideg szél megzavarja.
Hóbuckák, reggel...
Cseresznyevirág
Szirmok nagy fellegekben.
Arany napsugár.
Fákon, zúzmara
Az úr, minden hófehér.
Ág, mint szélhárfa.
Nap süt a rétre
Cinegékre, birkákra.
Terjedő élet.
Hideg, jeges szél
Porhót fúj, szembe, szájba.
Jeges fuvallat.
Párás éjszaka,
Illattalan esőszag.
Matt színű sötét.
Fagyos fuvallat
Megrezzenti a nádast.
Madárraj, riadt.
Fűtakaróval
Alszik, sok apró bogár.
Zöldes napkelet.
Havas bokrok
Alatt, vaddisznó turkál.
Föld kemény, fagyos.
Zöldre váltanak
Az eddig kopasz ágak.
Madárdal harsog.
Rögök, fehérbe
Burkolóztak, megfagytak.
Hófehér szántás.
Seregély, eszi
Gyümölcs kezdeményeket.
Fiókák lesznek.
Havas ugaron
Fácánok kapirgálnak,
Eledel hiány.
Szellő polkázik,
Kócolja erdő haját.
Pókháló készül.
Nyulacska fagyos
Fakérget rágcsál, fű nincs.
Végtelen fehér...
Hajnal sugara
Holdnak fényét elűzi.
Szél is feltámad...
Nyári-út havas,
Kétfogatos szán csúszik.
Csengő csilingel.
Már kizöldelltek
A fák, rétek, új fészkek.
Virító virág.
Nyuszi riad, fut,
Megzavarta csengőszó.
Úr a félelem!
Idő derűs már,
Faágak égbe nyúlnak.
Égkékje virít!
Kert ékes dísze
Sok fenyő, mind fehérben.
Esküvő-ruhák.
Kakukk szava zeng.
Erdő mélyén gyöngyvirág.
Zöld a fűszőnyeg.
Hónak súlya nagy,
Tuják ága földet ér.
Alázkodó fák...
Erdő illata
Édeskés vidékillat.
Virágpor özön.
Mohos a tölgyfa,
Bent a sűrű erdőben.
Hóborította.
Örök éj vége!
Patakokban, olvadt lé.
Lélekfa nyílik.
Havas fán mókus,
Mogyorót tör serényen.
Tartalék még van.
Kertekbe oson
És bimbókat kinyitja.
Remény évszaka!
Nap már alant jár,
Jégcsapok az ereszen.
Fagyos hajnal lesz.
Pattanó rüggyel
Kel a hajnali remény.
Remény, állandó!
Hideg szél szárnya
Karcol jégvirágokat.
Rózsás ablakok.
Egy hulló levél
Kacagva hull lefelé.
Van sarjadó új...
Kis madár a fán
Didereg, eledelt vár.
Fagyhalál közel.
Szellő belengi
Rügyező cseresznyefát.
Sok virágszirom.
Föld és ég fehér
Csillag egy sem, hó szakad.
Éjszaka... hideg.
Rügyek duzzadnak
Barackfán, lesz sok lekvár.
Derűs virágzás.
Meredélyeken
Araszolni, holdfényben.
Gyötrő túra hely.
Illatos virág
Csöndben hoz megújhodást.
Levél zöldülés.
Havas utakon,
Hegyekben talpra lépni!
Hold meg világít.
Csermely csöndesen
Csobog, fagyveszély megszűnt.
Zöldülő erdők.
Pirkad, kel a Nap,
Sugara havon csillan.
Verőfényes nap.
Már az új vetés
Is sarjadásnak indult.
Lesz majd, új kenyér.
Kergetőzve fúj
Erős szél, havat hordja.
Lesz hó mindenhol.
Pataknak partján
Csend honol. Rügypattanás.
Langy szellő sétál.
Derűs égbolton
Szikráznak a csillagok,
Dermesztő fagyok.
Ligeti fák közt,
Majdnem végtelen a tér.
Vadkan kóricál.
Éj sötétjében
Forgószél kerekedik.
Hófúvásveszély.
Liget közepén,
Terebélyes, nagy tölgyfa.
Egyre kérgesebb.
Őrjöng a vihar,
Kéménybe beledudál.
Kemence krahál.
Telihold fénye,
Megvilágítja erdőt.
Ligetben, árnyak.
Tör, zúz a vihar,
Tetőcserép hóval száll.
Kémény nem mozdul.
Erdő rügyezik,
Zöld réten, virágillat.
Lombok suhognak.
Vad szél havat hord,
Hótorlaszokat képez.
Járhatatlan út.
Erdőt és mezőt
Bejárja, friss szelecske.
Még nincs fülledtség.
Szánkó sem segít,
Nincs mivel közlekedni.
Hórabság honol...
Napsütötte szél
Dúdol, erdő fái közt.
Melegedést vár.
Világosodik,
Csendet tör egy hókotró.
Hórabság vége.
Árva virágmag,
Szél kénye-kedvére száll.
Élet rejteke.
Napnak sugara,
Hóbuckán fürgén táncol.
Csendes téli nap.
Pázsiton csillan,
A sok-sok eső-gyöngyszem.
Élet ébredés.
Hólabda süvít,
Légben gyerekkacaj száll.
Boldogság árad.
A levegőben
Érezni, már langy is van.
Nedves léghullám.
Dombról szán csúszik,
Korcsolya meg lesiklik.
Testmozgás fontos.
A kezdeti hit
Lelkesíti világot.
Élet, megfogant.
Lanyhuló télben
Rügyeznek rózsabokrok.
Hold rávilágít...
Vecsés – Szabadka, 2018. május 26. – 2018. május 30. -ig. – Kustra Ferenc József– 100 darabos Renga-láncvers eredeti stílusban. A tavaszi –páratlan- haikukat én írtam, a –páros- télieket szerző-, és poétatársam Jurisin Szőke Margit!
