A hagyomány a szívben dobog,
Az ősök vérét emeli
Az emlékek homályosult oltárára.

A remény,a hit,s a bizakodás az éltető
Energiája, motorja minden tettvágynak,
Az értelem fonala Ég s Föld között....

A szív pitvarába, ahol Isten beköltözött
A szeretet gyémánttá tömörödött.

Nem kell más
Csak az összetartozás
Melege.

Tárd ki lelked ablakát,
És alázattal engedd be
A szeretet örömlángját
Szívedbe,
És az asztalon
Teríts meg az angyaloknak.

Otthonodban minden nap
Ott lesz a széphangulat.
Mert ahol vendég
Az ég küldötte;
Áldás száll a lelkekre -
Hogy minden
Ami volt ,van, s lesz;
A keresztet
Hordozhatóvá tesz
A megváltó.

Rég volt már, de milyen régen
Mikor a sparhelt mellett a kis széken
Öreganyám mesélt nékem nehéz életéről,
Gyermekkoráról, s a család keservéről.

Az ablak mint egy mozivászon -
Jött a sok színeskép, ma is látom.
Fantáziám a szemébe, szívébe bújt;
Így láthattam, ami szerencsére elmúlt.

Kertünkben a diófa már száz éve ott állt;
Átutazott mégis többször ország határt.
Kétszer égett életében ez cudar nagy világ,
Mást se kívánt, csak együtt legyen a család.

Előbb német katonák vertek tanyát náluk,
Majd orosz gránáttól repedezett házuk.
A jószágot elvitték, mert a fronton enni kell,
Kis krumpli mi megmaradt, beérték ennyivel.

Volt hogy a tányérba olykor más is bekerült;
Megesett az is, hogy az éj leplével menekült.
A fél falut, mint a marhát beterelték vagonba,
Ez volt a magyarnak a béke kollektív jutalma.

Bűnösnek pecsételt emberek lettek,
A mai napig elnézést senkik sem kértek.
Hánya-vetett sorsuk ötvenben ért véget
Mikor az apám ősei telkén új házat épített.

Két szoba, s konyha- mind elfértek benne,
Három generációnak otthona lett végre.
Ki becsülettel dolgozott,szerényen élhetett,
És nem volt hogy a család napokig éhezett.

Az elődök közt voltak kik életüket adták,
Nagyanyám csendesen hordozta fájdalmát.
Örült hogy unokái most békében élhetnek,
Ha a gyomruk megéhezik kenyeret is kérhetnek.

A jóistent áldottuk, szűzanyát kértük esdekelve,
Nagyanyámmal minden este imátkoztunk térdepelve,
Hogy kegyetlen sors senkire se várjon már
Hiába van a haza a határ túloldalán.

Régen elment, fenn nyugszik csedes békességbe,
De itt lakozik bennem is, a szívem melegébe.
Egy-egy szava fülembe cseng szinte most is hallom
Hitünkben a jó isten mindnyájunkat áldjon.

(Nagyszüleim emlékére,kiket a ll.v.háború után deportáltak Csehországba munkára, mint sok annyi magyar családot a kollektív bűnösség szellemében.)

Olyan nehéz és bakhátas az élet,
Göröngyös az utam és túl nagy méret,
Mint a fáradt gulyáson a cifraszűr.
Miért érzem magam kellemetlenül?

De jő az újév, majd kimúlatom én magamat,
Én akkor jobban leszek, le is iszom magamat
A sárga földig jóféle vegyes gyógyteával,
Vigyázni kell a sok marhákra, nem elalvással.

Majd mi itt a pusztában is jól érezzük magunkat,
Kollégákkal, marhákkal, kutyákkal? vágyjuk falunkat?
Itt is legott lesz éjfél, nagy szélzúgással, üdvrivalgással,
Pap a faluban harangot kongattatja harangozóval.

Itt most éppen rossz idő, cudar hóvihar kezdődik,
Majd öklömnyi pelyhekben esni fog a hó, veszkődik,
Itt fa sincs vagy bokor, nincs hol elbújni, nincs sehova,
Ez így van jól, itt a magyar szürke marha ?lakása?.

Éjjel, ha, átjön majd hozzám az én kondás komám,
Koccintunk is, valami jófélével, mert hoz ám...
Lehet, hogy erre jár a lovas számadó is, meglátogat,
Én meg szeretettel fogadom újévi látogatókat.

Az is lehet, hogy erre jár pap és a kormány(?!),
Vigyázni kell, fontos itt minden, mint hozomány!
Nem lesz itt semmi baj, mert a hóviharban szárazon mulatunk,
Nagy és meleg kucsma is van rajtunk, nem fog lobogni a hajunk?

Ha majd a vihar elhozza a harang éjféli szavát,
Kívánunk egymásnak BÚÉK ?ot, jó évet, jó éccakát.
Éjféli harangszó után megyek, körbenézek,
Minden marha megvan-e, nincs-e oly' mit filéztek.

Ha minden rendben, akkor elmondok egy újév dicsőítő imát,
Aztán megint kezdhetek egy évet elölről, azt a rézangyalát!

Vecsés, 2013. december 29. ? Kustra Ferenc József

Szívek repeső öröme karácsony csodája,
Aki most örül... nem lesz fájón üres magánya…
Karácsony szelleme, fájó lelket is átjárja.

Emberek, egész évben nyüzsögnek, jönnek és mennek,
Ácsingóznak, szeretetért, a jóért könyörögnek…
Halk csend, lopakodva segít túlélni a lelkeknek.

Karácsonyi szeretet-cinkos mosoly feldereng ajkakon,
A szél meg ajtót, kilincset ráz és bejönne az ablakon.

Szobánkban csak gyertyák égnek párkányon és ragyog a sok ablak.
Hold is felkelt, benéz, látja, emberek szeretetet aratnak.

Angyalszárnysuhogás, mi halkan, szeretettel zavarja a csendet,
Ez bizony kitölti a jelenben a bensőnket, eszet, és lelket…
Feltölti a már meglévő múltat és a jó emlékezetünket.

Több szál gyertya van a fánkon, és az ők halványas lángja
Villódzva árnyakat rajzol, pislákol a félhomályba…
Fogjuk egymás kezét, énekelünk, ez szeretet mára.

Hol van a múlt, hol van a tegnap, hol van a már elmúlt perc,
Az idő, csak jár, komótosan, a pillanat, a szentperc…
Gyűlölködőnek, helyet nem adni… és ne legyen rükverc.

Lelkünkben terjedjen szét, uraljon... a békesség,
Szívünkben legyen, szeretet és hatóképesség…
Tettünk az életben legyen olyan… dicsérgessék.
.
Függőzár van talán az érzéseim ketrecén,
Szenteste van, törd fel, szeretetteljes vagyok én…
Meglátod, kiül egy öröm mosoly… szám szegletén.

Összegyűltünk, ezt nagyon vártuk... a család apraja és nagyja,
A lélek együttműködését a másik lélek most fogadja...
Ez ma mindenkinek a legnagyobb karácsonyi ajándéka.

Ma a célunk, hogy mindenki igazán örüljön,
Ne hagyjuk, hogy az együttlétre árnyék vetüljön…
Ha szendék ármányló, akkor az elmeneküljön.

Jó így együtt, szívünkbe melegség van és sok hála.
Karácsony szent estéje megérkezett ide, máma…
Jó lenne, ha jól, csak folytatódna, már ma… akárha…

Végül kívánjunk még egymásnak, jóérzéssel, áldott ünnepet,
És gondoljunk azokra, kik már nem örvendeztetnek bennünket…

Vecsés, 2015. december 22. – Kustra Ferenc József

Gyertyaláng fényében a szobában úszva-kúszva éled a csend,
Majd felcsendül szép ívű karácsonyi énekünk, és az már zeng.
Kint az udvaron, a szavak… majdnem mind belefagyott a hóba,
De bent a meleg szobában élednek, egymás szívéhez szólva!

Látod-e, hogy egy szent ünnep ez a karácsony?
Havas az egész udvar, a hó a barátom…
Menj éjféli misére, téged is vár templom.

És egy lehetőség, hogy méltóan ünnepelj!
Adj ajándékot, a szeretettel menetelj…
Ne mulaszd el, hogy esti imához térdepelj.

Figyeld meg, és fedezd fel, hogy mit rejt bennünk a hit,
És ha másban nem... de a reményben higgy egy kicsit…
Szeretet uralja elmédet, testedet... picit.

Ha holnap új napon, újabb reggelre ébredsz,
Felkeltél, már nem pihensz, de így visszanézhetsz…
Ha ködben is, utad előtted, még remélhetsz.

A gyertyák lángja felélesztette-e már bennünk a lángot?
Jó, így helyes, legalább kicsit jobbá tettük a világot!
Ehhez azért kell kérnünk, némi pénzt és pici gazdagságot,
Mert manapság e nélkül nem tehetjük szebbé a világot.

Tárd ki ajándékaidat, nagy szeretettel,
Mutasd meg, mi rejlik bennük ajándék hittel...
Higgy magadban és másokban mellszélességgel.

Kérdések nagyon kavarognak a fejemben,
Már a holnapot várom, hogy választ megleljem,
Válaszokat a hajnal, derengő fényében,
Mert hátra megszületnek az élet méhében.

Kitekintve ablakon, látjuk, öklömnyi pelyhekben hull a hó,
Kristálytiszta minden, ragyog, mint a hófehér gyermektakaró.
Holnap kint hóember is készül, szemekben boldog várakozás…
Míg kész lesz, lesz sok mosoly, messzire hallatszó gyermekkacagás.

Vecsés, 2014. január 7. - Kustra Ferenc József