Csak egyetlen szó elég lett volna,
csak egyszer mondtad volna hogy szeretsz,
s én megtettem volna mindent érted
hisz elraboltad a szívemet.

Csak egyetlen egyszer hallottad volna
szívemnek csendes sóhaját,
hiszen hozzád szólt oly halkan, szelíden
amilyen halkan suttognak a fák.

Csak egyetlen percet vártál még volna,
amíg letépem kínzó láncomat,
hogy ne legyen semmi, mi gátat szab nékem
s tomboló viharként átadom magam.

Csak egyetlen perc, mit nem tudtál kivárni!
s egyetlen perc alatt minden elveszett!
Csak egyetlen könnycsepp mit hullajtok érted,
azután végleg messzire megyek.

Egy régi utcán akác virágzott,
Lehullt szirmokkal a szellő játszott.
Három kisleány futott a fényben,
Selyemruhájuk lebbent a szélben.

Kék ruhás lányok mi voltunk hárman.
Nevetve, vígan mentünk a nyárban.
Gondtalan napok, fiatal évek,
Előttünk állt a nagybetűs ÉLET.

Édes remények, szerelmes álmok,
Elszálltok-e, vagy valóra váltok?
Találgattuk, hogy meddig kell várni,
Eljön e majd a mese királyfi?

Hittünk csodában, hittünk a mában,
S széjjelszóródtunk a nagyvilágban.
Szép volt az élet, tettük mi kellett,
Elfért a gond is a boldogság mellett.

Az emlékek néha még visszajárnak:
Vajon az álmok valóra váltak?
Család és munka, öröm és bánat.
Mi más az élet? Csak ebből állhat.

Most már lejárnak sorban az évek,
Kinek keveset, vagy többet mérnek.
Egyikünk már az út végét járja,
S lassan majd mi is megyünk utána.

Kék selyem ruhás egykori lányok,
Elfújja a szél az akácvirágot.

Hiába kérsz !Már nem tudok adni ,
hisz neked adtam már mindenem ,
de te könnyelműn félredobtad ,
s nem maradt belőle semmi sem.

Hiába vársz !Már nem megyek többé !
Így is túl sokat vártalak !
S hányszor volt hogy mind hiába ,
azt sem tudtam hogy merre vagy !

Hiába szólsz !Nem kapsz rá választ !
Mondhatsz már bármit is nekem !
Oly sokat hazudtál nékem ,
bármit is mondasz ,nem hiszem .

Hiába szeretsz !Nem vágyom rá !
Nem akartam hogy megszeress !
Már százezerszer megbántottál ,
nem tudok többé bízni sem !

Hiába jössz !Nem várlak többé !
Nem ígérem hogy itt leszek !
Mint a cikázó nyári villám ,
olyan messzire elmegyek !

Jó lenne mindenkit szeretni,
Aki engem viszontszeret,
Aki őszintén nyújt kezet.
Aki mosolygón rám tekint,
Aki elmegy, de visszaint.
Aki a jobbomon halad,
Aki mindig velem marad.

Jó lenne mindenkit szeretni,
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Azt is ki jön, és rám se néz.
Vagy, ha rám néz, de mégse lát.
Aki felró minden hibát.
Aki vádol, ha nincs miért,
Ki meghallgat, de meg nem ért.

Jó lenne mindenkit szeretni.
Elfogadni más igazát.
Nem aratni, csak mindig vetni?
Szebb lenne tőle a világ!

Szabadon szeretnék szállni
úgy ,ahogy eddig még soha ,
hogy ne tartson vissza senki ,
s ne törjék szárnyamat soha .

Szabadon szeretnék szállni ,
akár a nyári fellegek,
melyek hirtelen eltakarják
a napsütötte kék eget.

Szabadon szeretnék szállni
szelek szárnyain csendesen ,
hogy ne tartson vissza majd senki
amikor végleg elmegyek .

Szabadon szállok a szélben
ledobva minden láncomat ,
s nem fogok sajnálni semmit,
ami utánam itt marad.