Szófelhő » Megy » 52. oldal
Idő    Értékelés
A költő is meghal, ha időn túlhalad,
A sok léleksimogató műve: marad…
A költő, életében ír, költ, papírra ró és híven.
Isten talán megadja… majd ha elmegy, nyugodtan pihen.

Elfelejtik-e? Írásaiban oly' sok mindent rögzít,
Olvasók meg olvassák, még örömében... ló is nyerít!
Föntről figyeli, ha beszélgetnek műveiről és róla,
Már sokat írt a mának, sok műve meg is maradt, mint stóla…

Vecsés, 2015. január 31. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 348
Én meg, még szeretlek…

Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között,
Hallgatom… a fűben ülök a fák között…
Nyújtózkodik a csönd a fatörzsek között.

Egyedül, így bizony nagyon magányos a sok napom,
Istenkém, ha itt lennél... Ezt bizony nagyon akarom!
A szerelem csak dúl-fúl a lelkemben, ezt bizony nagyon elfogadom,
Persze az lenne az igazi, hogy itt ülnél velem, ezt is akarom.

Régen volt és csak egyszer, hogy ezt az erdőt együtt jártuk,
Akkor még ketten egyformán a jövőt jól megálmodtuk…
De Te… aztán sajnos, másképpen döntöttél, a fájó-magány mellett,
Énvelem nem is törődtél, pedig egyet értettünk jövő mellett.

(Bapeva tükör)
Jövő?
Merre van?
Lehet tudni?
Azt sem tudhatjuk,
Mit hoz nekünk jövő,
Talán, lesz-e kárpótlás…
Tény, hogy én, tovább szeretlek,
Érted és miattad… epedek!
Sorsot okolom, szétválasztott minket,
Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset!

Elvett végleg tőlem téged, mesés kincset!
Sorsot okolom, szétválasztott minket,
Érted és miattad… epedek!
Tény, hogy én, tovább szeretlek,
Talán, lesz-e kárpótlás…
Mit hoz nekünk jövő,
Azt sem tudhatjuk.
Lehet tudni?
Merre van
Jövő?

(Anaforás, 3 sorod-zárttükrös)
Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem,
Szív fenntartóm vagy még most, így akarod vagy sem…
Szívszerelmem vagy, akár akarod, akár nem.

(Szenrjú)
Kezd már fújni szél,
Magánnyal… hazamegyek.
Még elmélkednék…

Vágyainkat leölik a sors-átkok,
Mert a lapokon írtak olyan mások.
Voltak varázslatosan szép napok,
Ma már ezek, csak elillant álmok.

(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz,
Sorsunk fák alá lök, igazodjunk nagy levélhulláshoz…
Az ősz bizony, nem enged hozzád, a napfényes sorsunkhoz.

Vecsés, 2020. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában a szerelemről, kedvesemnek.
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1398
Elmegyek, elmegyek, hosszú úton megyek…
Majd hosszú út porából erőt merítek…
Ha én már majd, olyan, nagyon messze leszek…
Akkor már én, majd veletek nem lehetek…

Megfigyeltem, hogy nekem már fakóbban zöldell a fű,
És már nem hallom, elhallgatott a tücsök hegedű…

Előttem úttalan út halad,
A jelenem, fut, sőt tán' szalad.
Ahogy odaérek, téblábolok egy útelágazás mentén,
Nem tudom, hogy botorkáljak-e új úton, járhatatlan mezsgyén.

Erő kell és dacolás élettel, hogy álarcok lehulljanak,
Ha sarokhoz érünk, befordulunk, búcsút inthetünk a múltnak.
Halk szellő fújdogál, visszazúgja az ifjúságot
Ezzel ad a vándornak erős adó szerenádot.

Sors kérlek, figyeld, most a test mondja el az óhaját,
A lélek is életre kelt, dúdolja az ódáját.

Talpam üti az utat, keményen, talán ütemre,
Cipőm meg töri lábam, nincs reményem kegyelemre.
Itt hiába érzem, fáradt vagyok, pihennék,
Csak én gondolom, hogy akár otthon lehetnék…
Belefáradtam én már mindenbe, de tovább menni muszáj,
Főleg a vándorló, úti életbe… ez maga az uszály.

Kemény az út felület és elég egy rossz mozdulat,
Emberfiára még bokatörés is rázúdulhat.
Kapaszkodni kell nekem még a sík terepen is,
Előre haladni így lehet biztosan, csakis.

Menet közben szellő dúdol egy szép dallamot
Én meg így folyvást járom a nagy élet tangót.
Lassan már a negyedik dimenziót is érzem illőn... távhoz,
Esteledik és én meg hozzá álmosodok a napnyugtához.

Ahogy vándorolok, hordom magammal a sok élettitkomat,
Bízok benne, hogy úti haramiák nem veszik el sorsomat.
Majd ha fáradtan bánatom mormolom a fagyos téli szélbe,
Remélem, hogy karom, nemhiába, emelem fénytelen égbe!

Van, hogy rossz napom van és biz' a kétségbeesés feszít,
De miért adnám fel, ha még van kis erőm, és az repít?

Öregedni olyan egyszerű!
De nem mondom én, hogy nagyszerű!
Fiatalodni sehogyan nem lehet.
Öregség csak rád terül, mint lehelet.

Vándorolok utamon... egymagam, egyedül nem lehetek,
Önmagamban megyek, ő az, ki velem van, kit nem feledek.
Van olyan, hogy az úton érzem, elég volt! És térdre hullok!
De jön utánam az árnyékom és az élet is ott kullog.

Apámtól és nagyapámtól tanultam egy s mást én,
Talán, mint hagyományőrző vagyok én fenomén?
Gondolatom jó, ha csendes megnyugvással zárom,
Tudom, hogy majd holnap is lesz új nap, már ezt várom!

Vecsés, 2014. július 11. - Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 464
A „nincs” filozófiája…

Üres vagyok, mint egy kifüstölt méhkas
Vagy mint egy ázsiai éhező has.
De én vagyok a hibás. Tudom, érzem,
Már nincs veszélyben, mert nincsen is létem.

Én ellenséges vizeken evezek,
Vagy csak egy sűrű rengetegben megyek?
Mindegy, ha a környezetem biz’ nem jó,
Valóságom kárhozat, mint a faló.

Környezet nélkül mindenki csak senki,
Kit mások támogatnak, az valaki.
Senki vagyok, mert senkinek születtem,
Rossz vagyok, senkinek nem kell életem

Vecsés, 1999. május 28. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 1154
Betonrengetegben céltalanul, botorkálva... bandukolok,
Pillantásommal beton réseibe bele-bele akadok…
A kezdődő naplemente sugara is megtörik,
Üres gondolataimból talán, minden törlődik…

A nap lassacskán lemegy, és engemet is sötétbe temet,
Hogy ezt elviseljem, kell tanúsítani az önfegyelmet!
Arcomra nem kell… semmi, még fekete maszk sem,
A sötétség beborít… ad igazit nekem…

Az este izgalmakat ígér, csend már tobzódik... sötéten át,
A sötétség sűrűsödik, végleg eltapossa... napfény nyomát.
A sötétedő este, akar... csak csábít a hívó szavával…
Bandukolok, nem látok, tapogatok, éjsötét… húz magával!

Vecsés, 2014. február 24. – Kustra Ferenc József
Beküldő: versek.eu
Olvasták: 306