Hajnali ködpárában sejtelmes az erdő,
Dzsinnek alakja jaj, csak úgy, de nagyon megnő…
Hajnali ködpárában sejtelmes az erdő.

A Holdnak éppen most ért véget a munkaideje,
Madarak is élednek -sok a dolguk ma- ideje…
A Holdnak éppen most ért véget a munkaideje.

Mi meg mentünk fölfedezni az erdő mai napját,
És aközben mind meg találtuk erdőnek harmatát…
Mi meg mentünk fölfedezni az erdő mai napját.

Annyira vizes volt minden, hogy száraz ruha rajtunk nincsen,
A nyíló bokrok ruhánknak adják át a nedvet, más nincsen…
Annyira vizes volt minden, hogy száraz ruha rajtunk nincsen,

Erdei csend sem él már, a madarak kipihenten nótáznak,
Muti, hogy élnek, újra itt vannak, zengik a kezdődő mának…
Erdei csend sem él már, a madarak kipihenten nótáznak.

Már a cipőmbe folyt bele a vízzé vált elég hűs harmat,
Látjuk a Hold is megy haza… mi is választjuk ezen utat.
Már a cipőmbe folyt bele a vízzé vált elég hűs harmat.

Vecsés, 2024. október 1. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.

Álltam, néztem, előttem Gibraltár sziklája emelkedett,
Lent a tengerszoros kék vize oly' sejtelmesen csillogott,
A játékos hullámokon afrikai napfény ugrándozott.
Belenéztem a kékes verőfénybe... lélek énekelgetett.

Jó mélyen beszívtam a sós tengeri levegőt,
Megcsodáltam szemben lévő hegylánc szép vonalát.
Levegő varázslatos, élvezem a lágyságát.
De megyek tovább, várok még élményt... a következőt.

Vecsés, 2014. november 21. - Kustra Ferenc József

(leoninus)
Az éji lakás-homályban, dolgozik a múlt és idő sötét árnyékába bújt!
Emlékek sötétben is föltolulnak, de már nem elérhetők, s el is torzultak…
Az éji lakás-homályban, dolgozik a múlt és idő sötét árnyékába bújt!

(Tíz szavas)
Az emlékek torz árnya zúg,
Idő homályába bújt múlt hazug.
*
(LIMERIK)
Ketté sodort minket lét… Gyöngyi!
Várom jelentkezést… de semmi!
Pedig emlék tolul…
Nekem vágyam, nem múl.
Emlékeim vannak, de… semmi!

Bár elsodort élet, te drága,
Szívem még mindig csak rád vágyva.
Csendesen megdobban,
Dallamban, sóhajban.
Jelentkezek már, ne légy árva.
*
(HIQ duó)
Este már
Séták sincsenek.
Kisérés?

Újra lesz
Séta csak veled.
És kisérsz.
*
(Bokorrímes)
Várjam még, hogy küldöl Te nékem levelet?
Mert, ma már lovas-hírnök ide nem jöhet!
Ennek oka lehet, hogy már nem kapni fáklyát,
Éjjel lovon vágtatni… a teremburáját.

Nem kell ló, se fáklya már, megy az e-mail, billentyűn koppan ma már minden levél.

Küldök képet, mit hajdan papír vitt, neten suhan, s nem fázik, mint rég a levél kint.
*
(LIMERIK)
Tudod te kedves, édes Gyöngyi?
Nemcsak barátság! De szeretni?!
Éji ölelésben
Pezsegnék véremben…
Már látom… barátság is múlni…

Édes szavad szívembe marva,
Több mint barátság, lelkem tárva.
Nem múlt el semmi sem,
Bírlak téged szívem.
Vágyam nő, pezsgünk majd szikrázva.
*
(senrjon)
Reggel, nehéz ébredni,
Vágyok a nagy barátod lenni…
És szerelem hol?

Könnyű lesz az ébredés,
Mert már nem csak barátom vagy, és...
Nagyon szeretlek!

Vecsés, 2021. június 21. – Siófok, 2025. július 20. Kustra Ferenc József- írtuk: 2 szerzősnek, alloiostrofikus versformában, ötletadó versek használatával, Gránicz Éva szerző-, és poéta társammal.

Látjuk a szomszédban: egy háborút és nagyon fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…

(Leoninus csokor)
Látjuk a szomszédban: egy háborút és nagyon fölütötte a fejét a háborús világhelyzet…
Ó, Te fekete kos, a szarvad jó markolós, szemedben látszik... vágyódós!
Látom rajtad, hogy Te vagy a valaki, míg a nyolcmilliárd egy nagy senki.
Látszik a láthatatlanságodban, hogy gazda vagy... meg, hogy Harpagon vagy!
*
(10 szavas csokor)
Fekete kos, szemében lángol bosszúvágya,
Szarva alatt a világ szabálya.
*
Olvasóim emlékeztek? Már megírtam kosokat, velük kell víni' harcunkat!
Emlékeztek? Nem frontkatonák, akik megakarnak halni... jobb békében lakni...
Még tartjátok? Mi együtt gyűlöljük háborút, mint örök emberírtó rútságút...

Nem testvérrel kell harcolni soha,
Háborút gyűlöljük, béke: szív joga.
*
Csak halnak a katonák, nem a mieink, de bajban összeérnek a szíveink!
Csak halnak férjek, apák, ezzel elszakítják a családok vezérlő fonalát...
Csak árvulnak a gyerekek, apát hívják és mentegetőznek nekik... örvegyek!

Halnak, kik éltek, szívünk gyötrődik,
Apákat hívják, s válasz nem érkezik.
*
Ezek, csak lőnek, mert az nagyon tudnak! Mutatják, ők a fekete-kos urak!
Mindennap ígérgetik... adják a modern vadászgépeket. Meg tank lövedéket.
Fegyverekkel lövik volt cárok hazáját. Világháború lesz? Azt a nemjóját!

Harc dúl tovább, menő fegyverekkel,
Fekete kos urak lövetnek vadászgéppel.
*
Kosok feketék és pénzt kutatják, a háborún keresnek! Világot kiirtják?
Hiszik, Óperenciás Tengeren túl őket nem éri semmi. Az lehetetlen.
Tudják-e, hogy van nekik mesebeli üveghegy? Odáig bíz' az atom elmegy...

Feketék a kosok, pénzért mindent eltaposnak...
Mesebeli üveghegyig atomfelleget kaphatnak...
*
Lövések, hallottak százai, tankok kigyulladásai! TV-k, ezt mind közvetíti...
Ezeket kell csak nézni! Emberek! Nem kellene háborúnak már véget vetni?
Halnak a katonák, így kihal a lakósság... Ami marad, már nem lesz lakósság!

Lövések, halál... napi módi,
Képernyőn nézzük, emberből... nem marad semmi.
*
Szakértők már mondják, földrészünk irányítói is benne vannak, nem páriák...
Szakértők: háborút csak elbukni lehet! Kosoknak üzenik, bőven, eleget.
Szakértők mondják, már egész környék csúszik a lejtőn... itt már nem lesz: ’emelkedőn’?

Hazug szóval kábítanak, s közben rabolnak,
Arcuk se rezzen, s zsebünkbe nyúlnak.

Vecsés, 2023. aug. 19. – Siófok, 2025. jún. 24. - írtam: leoninusban, a világ, jelen -élő- háborús- történelmi helyzetéről. Végveszély van! A tíz szavasokban Gránicz Éva szerző-, és poéta társam írt!

Alkonyát járja az idő felettem,
ahogy Zselic fölött a lenge szellő,
bús mesét síró, messzi fellegekben
könnyeit hullatja egy szürke felhő.

Lemegy a napsugár immár felettem,
ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,
akáclombok közt bújik meg csendesen,
s alkonyába borul a Hindai-bérc.

Fátylas szememben homályos végtelen,
csillag-éj szökik a visnyei tájra,
virágos, zöld mező most oly védtelen,
Zselicnek aljában szemét lezárja.