Idő 
Értékelés 
Értékelés Írni szerettem volna néked
valami nagyon kedveset,
de a papír, amelyre írtam
átitatta a könnyeket.
Mért is sírok? Nem bántott senki,
mégis: a könnyem úgy csorog,
áttetsző cseppel legördülve
gyöngyként csordul le arcomon.
Rád gondolok. Hiányod úgy fáj!
Sóvárgó szívem úgy dobog,
mintha millió tüske szúrná,
minden légzésnél úgy sajog.
Tudom, hogy jönnél, hogyha tudnál,
és a szívedben ott vagyok,
mint a derengő őszi napfény,
mely végigsimít az arcodon.
Tudom, hogy vágysz rám, ahogyan én is,
bármilyen messze is vagyok,
minden feltörő lélegzetben,
elnyomott vágyban ott vagyok.
Ne maradj messze. Tudod, hogy várlak.
Nélküled oly magam vagyok,
mint az ég alján messze tűnő
zuhanó hulló csillagok.
valami nagyon kedveset,
de a papír, amelyre írtam
átitatta a könnyeket.
Mért is sírok? Nem bántott senki,
mégis: a könnyem úgy csorog,
áttetsző cseppel legördülve
gyöngyként csordul le arcomon.
Rád gondolok. Hiányod úgy fáj!
Sóvárgó szívem úgy dobog,
mintha millió tüske szúrná,
minden légzésnél úgy sajog.
Tudom, hogy jönnél, hogyha tudnál,
és a szívedben ott vagyok,
mint a derengő őszi napfény,
mely végigsimít az arcodon.
Tudom, hogy vágysz rám, ahogyan én is,
bármilyen messze is vagyok,
minden feltörő lélegzetben,
elnyomott vágyban ott vagyok.
Ne maradj messze. Tudod, hogy várlak.
Nélküled oly magam vagyok,
mint az ég alján messze tűnő
zuhanó hulló csillagok.
Valaha rég még én is messze vágytam,
hol a hó csillog a kéklő hegyeken,
hol magas sorházak merednek az égre,
csodálva füstös gyárkéményeket.
Gyakran engem is magával rántott
a belvárosi zsúfolt forgatag,
a színes neonok tarka varázsa
olyan volt, mint ki vár és hívogat.
Szép volt. de mégis: agyamban tombolt
ezernyi hang, mely úgy hívott haza,
mint édes jó anyám szelíd mosolyával,
melyet már többé nem látok soha.
Ma is így van. És bármerre járok,
fejemben úgy zsong ezer gondolat,
mintha jó anyám halk szava hívna,
ne maradj soká! S úgy vágyom haza.
Bármilyen csodás tájakon jártam,
bármily fényesen sütött rám a nap,
visszavágytam, hol könnyet csalt szemembe
anyám szava, s a szülőföld pora.
hol a hó csillog a kéklő hegyeken,
hol magas sorházak merednek az égre,
csodálva füstös gyárkéményeket.
Gyakran engem is magával rántott
a belvárosi zsúfolt forgatag,
a színes neonok tarka varázsa
olyan volt, mint ki vár és hívogat.
Szép volt. de mégis: agyamban tombolt
ezernyi hang, mely úgy hívott haza,
mint édes jó anyám szelíd mosolyával,
melyet már többé nem látok soha.
Ma is így van. És bármerre járok,
fejemben úgy zsong ezer gondolat,
mintha jó anyám halk szava hívna,
ne maradj soká! S úgy vágyom haza.
Bármilyen csodás tájakon jártam,
bármily fényesen sütött rám a nap,
visszavágytam, hol könnyet csalt szemembe
anyám szava, s a szülőföld pora.
Ülök a vártán, a végeken,
Míg lelkem meditál régebben
Történteken és várja jövőt…
Szeretném az épp’ hozzám illőt!
Gondolataim bíborfényen utaznak,
Szeretném, hogy jók és szépek maradjanak.
Vecsés, 2013. augusztus 17. – Kustra Ferenc József
Míg lelkem meditál régebben
Történteken és várja jövőt…
Szeretném az épp’ hozzám illőt!
Gondolataim bíborfényen utaznak,
Szeretném, hogy jók és szépek maradjanak.
Vecsés, 2013. augusztus 17. – Kustra Ferenc József
Avagy rejtélyek és tán’ titkok a poéta körül…
Rejtélyek vannak mindenfelé?
Ettől az embert hideg lelé?
Rejtélyek vannak mindenfelé…
(sedoka)
Rejtélyek vannak,
Szerteszét, mindenfelé.
Az ember retteg tőlük.
Rejtély létezik
Mindenhol a földtekén.
A rejtélyek ijesztők.
*
A rejtély nem rejtvény, amit meg kell fejteni.
A rejtélyt, ki kell nyomozni és föl kell fedni!
A rejtély nem rejtvény, amit meg kell fejteni.
Keresd és kutasd,
Majd fedd is fel a rejtélyt.
Ne maradjon az titok.
Ha rátaláltál,
Fel kell fedned a rejtélyt.
Nem tarthatod titokban.
*
A rejtély, az maga a nagy titok?
Nem ismerik a földi halandók?
A rejtély, az maga a nagy titok…
Rejtély vagy titok,
Az embernek ugyanaz...
Nem tudhat róla soha.
A rejtély, titok…
A pórnép ne ismeri.
Az is marad örökre.
*
A rejtély, ha úgy alakul, akkor átváltozhat tabuvá?
Közben lehet, hogy így lett- lészen egy víz mosta homokvárrá?
Tabut is kezelni kell, de, átalakítani titokká…
Ha a rejtélyről
Nem beszélünk, tabu lesz.
A tabu sérthetetlen.
Ha már nagy titok
A rejtély, tabuvá lesz.
Azt megszegni nem szabad.
*
A rejtélyt, megfejtve felfedjük?
A rejtélyt felfedve megfejtjük?
Aztán ha, nem tetszik, elvetjük?
A rejtély addig
Rejtély, míg meg nem fejtjük.
Felfedjük-e? Az kérdés...
Ha már felfedtük,
Nincs már mit fejtegetni.
Kiderül az igazság.
*
Rejtélyek mindig is voltak és mindig lesznek!
Tán’ kell agytorna a halandó embereknek...
Mindegy neked, hogy a rejtélyed személyes érintettséget fed?
Őszinteséged nem befolyásolja alkotóképességed?
Volt, van s lesz mindig
Titkod, gondolkozz ezen...!
Ám őszinte szívvel írj.
Titkod mindig lesz,
Mégis őszintén mondd el,
Azt, amit szíved diktál!
*
Vecsés, 2018. április 1. – Szabadka, 2018. április 28. – Kustra Ferenc József – A 3 soros-zárttükrös –őket és a versszakokat én írtam, alá a sedoka-t szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A sedoka -k címe: ’Rejtély, titok tán’ tabu...?’
Rejtélyek vannak mindenfelé?
Ettől az embert hideg lelé?
Rejtélyek vannak mindenfelé…
(sedoka)
Rejtélyek vannak,
Szerteszét, mindenfelé.
Az ember retteg tőlük.
Rejtély létezik
Mindenhol a földtekén.
A rejtélyek ijesztők.
*
A rejtély nem rejtvény, amit meg kell fejteni.
A rejtélyt, ki kell nyomozni és föl kell fedni!
A rejtély nem rejtvény, amit meg kell fejteni.
Keresd és kutasd,
Majd fedd is fel a rejtélyt.
Ne maradjon az titok.
Ha rátaláltál,
Fel kell fedned a rejtélyt.
Nem tarthatod titokban.
*
A rejtély, az maga a nagy titok?
Nem ismerik a földi halandók?
A rejtély, az maga a nagy titok…
Rejtély vagy titok,
Az embernek ugyanaz...
Nem tudhat róla soha.
A rejtély, titok…
A pórnép ne ismeri.
Az is marad örökre.
*
A rejtély, ha úgy alakul, akkor átváltozhat tabuvá?
Közben lehet, hogy így lett- lészen egy víz mosta homokvárrá?
Tabut is kezelni kell, de, átalakítani titokká…
Ha a rejtélyről
Nem beszélünk, tabu lesz.
A tabu sérthetetlen.
Ha már nagy titok
A rejtély, tabuvá lesz.
Azt megszegni nem szabad.
*
A rejtélyt, megfejtve felfedjük?
A rejtélyt felfedve megfejtjük?
Aztán ha, nem tetszik, elvetjük?
A rejtély addig
Rejtély, míg meg nem fejtjük.
Felfedjük-e? Az kérdés...
Ha már felfedtük,
Nincs már mit fejtegetni.
Kiderül az igazság.
*
Rejtélyek mindig is voltak és mindig lesznek!
Tán’ kell agytorna a halandó embereknek...
Mindegy neked, hogy a rejtélyed személyes érintettséget fed?
Őszinteséged nem befolyásolja alkotóképességed?
Volt, van s lesz mindig
Titkod, gondolkozz ezen...!
Ám őszinte szívvel írj.
Titkod mindig lesz,
Mégis őszintén mondd el,
Azt, amit szíved diktál!
*
Vecsés, 2018. április 1. – Szabadka, 2018. április 28. – Kustra Ferenc József – A 3 soros-zárttükrös –őket és a versszakokat én írtam, alá a sedoka-t szerző-, és poéta társam, Jurisin Szőke Margit. A sedoka -k címe: ’Rejtély, titok tán’ tabu...?’
Hétköznapi pszichológia…
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
Van-e még árny a falon és mekkora?
Mint a kiváltója, van-e akkora?
Az árny-kiváltója mozdulatlan,
Maga az árny, több mint nyughatatlan…
Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe,
Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe.
De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet,
Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet!
Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal,
Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal.
De aztán az villan be, a „hajnal” csókja tőled ered,
A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled?
Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán?
Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán?
Túlontúl későn „ébredni” jó hajnali szórakozás?
Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás.
Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban,
Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban…
Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen…
Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen.
Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk,
De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk!
Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami!
Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki!
Nagy döntéseket is meglehet hozni későn,
A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn!
Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán,
Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán!
Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő,
A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő!
Tested vágyón lüktet, eme testbe
Akarlak téged, most és egyszerre
Vagy túl későn jutott az eszembe?
Tán’ piszkálok a lehetetlenbe?
Már késő van, vagy még oly' korán?
Tán’ mindegy is… a semmi okán…
Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón,
A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon.
Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József
