Nem tudom, miért érdekel
Sok lángelme, mit énekel.
Bolond ember, akiben nincsen kétely,
Bolondabb az, ki nem ismer félelmet!
Én tudom ez a hazugság!
Egy valami jellemez: kíváncsiság.

Nem tudom, mi is vár énrám,
Ott, hol ember sohasem járt.
Eljön az áhított Paradicsom, oly
Melyről mindenki csakis csodát papol?
S az ki romlott, embertelen,
Vajon könyörtelenül tipródik el?

Nem tudom. Mégis úgy érzem,
Elveszett magányos lényem.
S félelem uralkodik elmém felett,
Majd acél dogmám szép lassan öli meg.
Emiatt keresem helyem.
Miért tátong lyuk szerető szívemen?

Nem tudom, hallja imáim...
Bárki... S figyeli álmaim?
Lesz-e, aki segítő kezét nyújtja,
S felemel magasra, újra meg újra?
Ha kell mindig fogja kezem.
A végsőkig, s még tovább marad velem.

Nem tudom, meddig ver szívem,
És meddig kell hogy elhiggyem...
Van Isten? Oly sok szenvedés, Hiába!?
És lesz-e ki megbocsátja hibámat,
Mikor lehunyom a szemem...
Mikor örökre lehunyom a szemem.

JÉZUS SZÜLETÉSE


Augusztustól, a római császártól,
Rendelet jött ki, a nép számlálására,
Jelenjen meg ki-ki maga városában,
Születési hely szerint, összeírásra.

József és Mária is, nagy útra keltek,
Messze, Dávid városába, Bethlehenbe.
Oda érkezve, már nem volt hely számukra,
A zsúfolásig telt vendégfogadóban.

Végül, csak egy rozzant istállót találtak,
Jobb megoldás nem kínálokozott számukra.
Hamarosan meg is született a gyermek,
Isten fiának jászol lett a bölcsője.

A közelben tűz körül pásztorok ültek,
Hirtelen, nagy fényességre felfigyeltek.
Az angyali hírnök, hozzájuk leszállott,
?Ne féljetek, örömhírt hozok hozzátok.?

?Bethlehenbe, ma született a megváltó,
Krisztus, bepólyálva fekszik jászolában.?
Megjelent, mennyei sereg sokasága,
Zengett az angyali sereg tiszta hangja.

?Dicsőség a magasságos mennyekben,
Az Istennek, és a földön békesség,
És az emberekhez jó akarat.?

Így a pásztorok, gyorsan felkerekedtek,
Hogy köszöntsék a Messiást, Bethlehenbe,
Nagy áhítattal nézték az új szülöttet,
És elmesélték a velük történteket.

Esti égboltot figyelte, távol messze,
Néhány bölcs, csillagtudós, férfi keleten.
Hirtelen, egy szép szokatlanul fényesen,
Ragyogó, nagy csillagot, fedeztek fel.

Új király született, állapították meg,
Uralkodik majd, az egész világ felett.
Elhatározták, megismerkednek vele,
Útjukon, őket e fényes csillag vezette.

Több nap után, Jeruzsálembe érkeztek,
A királyi palotánál érdeklődtek.
Heródes királyban, félelmet keltettek,
Megrémült nagyon, hogy új király született.

Majd megkérte őket, a bölcs tudósokat,
Térjenek vissza a tapasztalatukkal.
Szeretné őt megismerni, felkeresni,
Bölcsek felé, magyarázatul, így szolgált.

Könnyen ráleltek Bethlehenbe Jézusra,
Előtte térdre borultak áhítattal,
Lábai elé tették ajándékukat,
Szép sorban, tömjént és mirhát, az aranyat.

Elmondtak mindet, útjukról beszámoltak,
Elfáradtak, éjszakára ott maradtak.
Figyelmeztették, a bölcseket álmukban,
Rosszat forral Heródes, ne térjenek vissza.

József is álmot látott ezen éjszakán,
Megjelent neki, istennek angyala,
?Kelj fel József, menekülj a gyermekkel,
És anyjával, Máriával Egyiptomba.?

Gyűlöletes haragra gerjedt Heródes,
Messiástól, királyságát féltette.
Minden két év alatti fiúgyermeket,
Parancsra a katonákkal megöletett.

Így József, a kis ded Jézus és Mária,
A figyelmeztető angyali szóra,
Még időben elhagyták Bethlehemet.
Heródes kezétől az Úr mentette meg.

Díszes fenyőfa érzi küldetését,
várja az órát, Jézus születését.
Arcokon boldogság, szívekben öröm,
a földön szeretethullám tündököl.

Meleg szobában sült kalács illata,
odakint a kíváncsiskodók hada.
Lesik a csillagot, mely utat mutatna,
eljövetele a béke sugallata.

Erdei tisztáson összegyűlt a vadnép,
figyelik az eget, hírnök érkezését.
Hófödte csúcsokon az ezüst hold fényét,
érzik az este különlegességét.

Elcsendesül a nagyvilág zaja,
hozzád száll, Uram, milliók dala.
Dicsőséged zengik jöttödre várva,
égi jel vagy, életük csodája.

Aranyló fénysugár kíséri utadat,
magasztalva dicsér az angyalok kara.
Mint Megváltó, érkeztél közénk a földre,
szeretet és hit az új világ jövője.

Feketébe vadult felhők
villámok közt patakzottak,
sújtva téged, az esengőt,
mennydörögve robajlottak.

Viharában a magas ég
földed dúlva mind elverte,
nem maradt más, csak gyertyafény,
s elárvulva néztél szerte.

Vaksötétség árnyékának
mélységes mély örvényében,
erdőségek illatában,
könnycsatornák kéktükrében.

Ősi honban hontalanul,
számkivetve, ingoványban,
álmodozva álmatlanul
lidércfényes szivárványban.

Mocsár húzta törött lelked,
s véres alkony mi nyűgözött,
dúlt, míg nem jött az éj leple,
s te maradtál mint üldözött.

Szívedben az otthon léte
hegyvidékek, völgyek zöldjén,
folyók, tavak ezüstjében,
porban, sárban Erdély földjén!

Hol hőseid nagy múltjában,
sugallat száll öröködből,
s jégvirágos halmazában
rád lehel a sűrű ködből.

S hogyha dereng majd a hajnal,
mi réges-rég nem gyöngyözött,
cseppen még a dermedt harmat,
a zúzmarás fenyők között.

2015.(Magyar ősi nyolcas versforma)

Legutóbb amikor megláttalak
feltámadt érted újra a
vágyam

melleid csodái hódítanak
és száz csókkal
csókolnám a szádat

vad harapásokkal
és puha érintésekkel
csípődet magamhoz vonva

otromba szerszámom
ezt a meredt forróságot
finom tenyeredbe adva

csókolnám selymes
csodádat dús
bozontjaidat

amíg kéjes sóhajaid
betöltenék a szobánkat

kitárt tenyerembe fogva
egész számmal

enném nedvesedő
bársonyos ajkaidat

és ha rázuhannánk
összefonódva az ágyra

az ágyon
átringatnálak téged

egy másik világra
ahol

meztelen szép tested
fölém magasodna

s te lovasom
lennél újra és újra

s amíg lovagolnál
le és föl rajtam

gyönyöröd sóhajait
suttogná az ajkad

én alattad feküdve
ágaskodnék benned

míg te a gyönyörtől
ujjonganál és a
kibuggyanna a könnyed

s ha forró tested
valahogy
fölém keveredne

zsarátnok nyelvem
öledben
vad vágyat verne

nagy melleid gyönyörét
szolgálnám markommal
a számmal

ha eljönne az este
szelíd csillagfénnyekkel
betakarnálak

még nem tudom
hogy ez valóság lesz -e
vagy csak álom

százfokos láz jár át érted
térdrehullva vágyom

a te megváltó ölelésed
a amíg lesz holnap

szeretni szeretnélek