Fák csikorognak,
Égető hegyi fagyban.
Csöndes nyugalom.
*
Az erdő tompán
Csendes. Halkan eső hó.
Recsegő kristály.
*
Havas erdőrész…
Ott, járt ősvény hiánya.
Magas, puha hó!
*
Veszélyes ősvény.
Szakadékos hegyi út.
Hógörgetegek.
*
Csillag, mit mutat
Csendes, téli estéken?
Tél, még soká tart!
*
Havas szélörvény.
Fehér pelyhekben hó hull.
Magasan torlaszt.
*
Hajnalsugárban
Kékesen csillogó hó.
Őrt álló hegyek.
*
Hófödte hegycsúcs.
Hó borította ősvény.
Jeges szél süvít.
*
Kopár csúcsok közt,
Menekülő ősvények.
Hóesés, folyton.
*
Havas hegycsúcsok.
Havas, ritkás tölgyerdő.
Nagyon hideg tél.
*
Hegytetőt, fehér
Dara jól beborítja.
A szépség; szűzi.
*
Meredek ösvény,
Erdei házhoz vezet.
Hófödte tető.

Vecsés, 2016. december 26. – Kustra Ferenc József - Eredeti, Baso féle haiku stílusban…

(3 soros-zárttükrös duó)
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra,
A tenta már rákívánkozik új lúdtollamra…
Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra.

Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar,
Mi szárnyait próbálgatva, lassan, nekihevülve már kavar…
Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar.
*
(senrjon duó)
Szép a hajnali napfény.
Szárnypróbálgatása, magasba.
Remek ébresztő!

Látom eme szépséget
De, ébredt elmém még most henyél.
Remek ébresztő!
*
(Bokorrímes trió)
A tél a maga valójában még nem-igen érkezik.
Előszobája ajtaja nyitva, fújó szél veszekszik…
Nincsen szinkronban bennem a hőérzet és a hőmérő,
Szánkóm is zokog a fészerben, ez tőle a kesergő!

Nézek ki ablakomon, hogy szél tetőket is bont,
Takaróm még a hátamra veszem, jobb híján… pont!
Látom a villanydrótról szél lefújta galambokat,
Kik kapkodva szárnyalnak… szél lefújta galambokat!

Vissza is fekszek még humni, ez a létem áldott állapota,
Remegésem csak bizsergés lett, ez melegedés állapota!
Lassan beterít a létem élősködő, sőt szent mámora,
Ó, Te balga lét, ez így akkor alvás? Ébrenlét ágboga?
*
(Septolet!)
Mi lesz téllel?
Várjak félelemmel,
Kesergéssel,
Hüppögéssel?

Lesznek téli hajnalok?
Hó, mit meglátok?
Elválok?!
*
(3 soros-zárttükrös)
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza,
Én drukkolok neki, hogy holnap addig-azért jöjjön újra…
A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza.
*
(10 szavas duó)
Szerintem a poéta is ember
De, hangosan tiltakozni nem mer.

Tetszik az új lúdtollam…
Én akkor megírtam a télre… vágyam!

Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a télhiányra reagálás jegyében. A poéta elmélkedik…

Ébredj fel
Súlytalan gondolatokkal száll...
...száll a magasba!
Sírok közt könnyekből...
...folyóvá fakassza.

Erkölcs nélküli sivár világban
napról napra...
Változhat-e bármi?
Felébredünk-e valaha?
Virágot bonthat-e a tudat?

Koporsószöget felfeszítve,
rabláncaidat leszakítva,
tudatodat felszabadítva!

Ébredj fel!

Súlytalan gondolatokkal száll...
...száll a magasba!
Sírok közt könnyekből...
...tengerré fakassza.

Morajlása éltetőnk...
...s csak halkulása...
...a temetőnk!

Bízva bízok magamban...
...kérlek, higgy e szavakban.
De leginkább magadban!

Ébredj fel!

A természet mesteri szín orgiáját, szépséget látok,
Ez nagyon különleges látvány, nincsen csak ősszel… mit fájlok.
A múltamból is előhívok ilyen szép szín orgiákat,
Mintának, és sietek ugyanilyenné tenni a mákat!

Bárhol élsz is, veled van, ott él a múltad,
Voltál Te falevél, lengtél, de meguntad?
Múlt, kergetve üldöz amerre a jövőd?
Lesodort az ősz, növő múltad… üldöződ.
*
A kifakult múlt,
Tüllfüggöny mögött zokog.
Álom elmúlt, nincs!
*
Bámul lefelé a múltad, libabőrösen,
Csak remeg ott fent magas esőfellegekben.
Mese, hogy a múltunk nagyon szép és maga a szeretet,
De ott laknak az öregjeink, mind sokat emlegetett.
A múlt tudja, hogy tőle semmilyen visszaút nincsen,
De, ha belemerülök, talán vigaszt nyújt emlékem…

Az új napunk ha, megvirrad,
Kitárul, mint egy vádirat.
Lelked, ha üres és nem ismeri a múltad,
Sepri legalább út porát, mert ez az utad?

Rengeteget gyötrődök, nagy kín szaggatja a lelkemet,
A régen volt múltban, egész másnak képzeltem életet.
Megannyi szépet álmodtam, de közben életet,
A sors nélkülem, egy pillanat alatt… tönkretett.

Ha úgy érzed, fojtogat a múlttól való félelem,
Akkor vagy Te, aki a saját múltadtól védtelen.
Érdek szülötte a sok érvek, mint falon a régi képek,
Lelkedet lehet, hogy nagyon kitöltik a hiány-érzések?

Van rajtad valami, amire szüksége van a jövőnek?
A gyávaság börtönéből a hamis arcok előjönnek!
A múltam fehér, izzított acélként köröttem tekereg,
Kerítést döntenék, jéghegyet, de, mit akarok… gyermeteg.
*
Jelentős homály
Felfedése… tisztázás.
Fáklyalengetés.
*
Az összetört lélek aprócskára tört darabjai,
Az enyémek, örökre, én vagyok a sehonnai…
Itt már a szeretet, együttműködés nem tud adni.

A jövő ködében majd látni, hamis árnyak tűnnek föl,
A szívedet lenyúzza, és a véredet borzolja föl…

Ha, este a kertbe a csillagok bámulnak rám.
Látom, nincsenek is egymás mellett, csak úgy lazán…
Minket ilyenkor nagyon összeköt a múlt-magány.

Reggel, ha felébredek, hallom, vannak kis neszek,
Próbálom megfejteni, ettől aztán felkelek…
Minden fel is merül benne, mit hoznak reggelek.

Vecsés, 2015. szeptember 30. - Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban.

Hideg kövek...
A föld súlyos teher!
Régen itt vagyunk.
Lángnyelvek rajzolnak
Arcunkra... komoly vonalakat!
Pislákoló, pici mécsesek ezrei
Nyitnak utat a sötét kőrengetegben.
Itt nyugodnak békében a lelkek.
Köztük a legfiatalabb
Most tért nyugovóra
A hidegben, sötét anyaföldben!
A novemberi szél süvölt az arcunkba.
Komoly gondolatok szállnak a magasba.