Ma egy pörköltet készítünk.
Marhából lesz nem tévedtünk.
Egy nagyon fontos összetevő:
Jó vörösbor a megfelelő.

Előkészülök, közben kortyolok.
Hejj!, de jók a magyar borok!
Lásson akkor az ember neki,
míg közben a bort nyeli.

Összevágjuk a húst kockára.
Lassan kipirítjuk a zsírjára.
Kis olajat is bele, de nem sokat.
Míg vár az ember kicsit iszogat.

Dúsítjuk hagymával, paprikával.
Sóval, borssal ,meg miegymással.
Főjön sokat, mert az kell neki.
Addig emberünk a bort nyeli.

Hejj, de vidám dolog főzni.
Így kell pajtás ám jól élni.
Míg kevergetem az ételt.
Iszogatom, mit borász préselt.

Szeretik a tik a meggyet...
Gyere haver együnk egyet...
Csak azt az egyet nem tudom.
Hová tűnt el a borom? :)

Itt hagyott kit úgy szerettem,
magányosnak érzem magam.
Hogy lehettem ilyen tinó,
neked adtam mind jó szavam.

Kellek én még bárkinek?
Vagy egyedül maradok már?
Nevetek, homlokomra csapok.
Nem lehetek tinóból szamár.

Áradó Tiszának rettentő ereje
Feszül a töltésnek Szegednél.
Felötlik bennem bandának menete.
Hallom, hogy a bandagazda nevetgél.

Nyikorgó kordén hordott föld
Védelmezi ártól a népet.
Biztosabb lett így termőföld.
Kubikushad köszönjük néked!

Kubikgödörből meredő baba
Krajcáron vett verejték mérője.
A kubikuslét bálványa maga.
Így épült Szegednek védője.

Lezárult életünk egy fejezete,
búcsúzunk e meghitt helytől.
Megcsap új világ lehelete,
más világ vár ettől a perctől.

Megszoktuk, mint óvó fészket
gyenge fiókák apró serege.
Életpercünk már tovább léphet.
Mondják, ezután jön majd neheze.

Búcsút intünk tanárnak, társnak.
Tán még összesodor vélük az élet.
Jó volt itt lenni kis diáknak.
Elballagunk, viszünk magunkkal szépet.

Bejártam a nagy világot,
láttam szépet és sivárt.
Egy dolog van, mit csodálok,
mint Urunk adta nektárt.

Csábos pillantást, érzéki mosolyt.
Lelkek tüzéből bőven áradót.
Ahogy puhán karomba omolt,
s szerelmes álomba ringatott.

A NŐ csupa nagybetűvel írva,
Isten adta drága kincs!
Aphrodité kegyét bírja.
Magyar nőnek párja nincs!