Szép a huncut élet, de
Nagyon korog a gyomor.
Neked lételemed-e,
Az éhezés, a nyomor?

Van, hogy a lélek is leragad, ha, válaszúthoz érkezel,
És hogy jól választhass, beszélgess el magaddal, a lélekkel,
Legyen reményed, hogy jól választasz, ne törődj a fékekkel.
*
A csontváznak csak
A múltja hegedül már…
Koponya hallja…

Vecsés, 2014. november 20. – Kustra Ferenc József - Versben és senrjú -ban

Európai stílusú haikuban…

Szekérzörgés és
Állatbőgés zsivaja.
Falusi lárma.
*
A heti vásár.
Árusok, zöldség, csirkék.
Mozgó, tarka kép.
*
Több jó ízlés
És tisztesség van dzsungelben.
A modern nép prűd.
*
Sok-sok szúnyograj!
Hihetetlen mennyiség!
Folyton támadnak!
*
Révész és halász
Csónakot ad bérbe.
Ez megélhetés.
*
Hancúrozni a
Mély folyón a csónakban…
Vizi baleset.
*
Szomorú dallam,
Szomorú melódia.
Sirató ének.
*
Parti nádasban,
Sok szárcsa rikoltozik.
Boldogság dala.
*
Vérszívók hada.
Petéknek embervér kell?
Pukli, viszketős…
*
Kavicsos sétány
Vezet a domboldalra.
Kis fa-nyaraló.
*
A domboldal is
Mintha szúnyogból lenne.
Nincsen segítség.
*
Zizegve támad,
Sok zizegés, morajlás.
Ügyes. Menekül.
*
Naplemente sem
Akadályozza őket.
Szúnyogrohamok!
*
A naplemente
Után, szabad játszani!
Tábortűz buli.
*
Vizi madarak
Rikoltva cikáznak fent.
Távoli harangszó.
*
Rőzseszedéssel
Kezdődik a tábortűz.
Égig érő láng.
*
Recsegve és a
Száraz rőzse, szikrát hány.
Lángnyelv fellobban.
*
Felhőtlen este,
Szívélyes a sötétség.
A tűz visszfénye.
*
Égő fa pattog,
Égben, ragyog, sok csillag.
Nyugalmas béke.
*
Agresszív szúnyog,
Szemtelenül üldöző!
Gyötrő támadás!
*
Ezek itt éjjel
Is látnak és támadnak.
Tűz közel segít.
*
Míg kicsi a láng,
Átugrálni… az tűztánc.
Nagy társasjáték.
*
Egy vízi madár
Megijedve felébredt.
Rikoltva suhan.
*
Szilajütemű
Dalok, boldog nótácskák.
Léleküdítés.
*
Parázs mellett a
Nótázás, éjjelig tart.
Reggel álomkór.
*
Mikor fa leég,
Vörösen izzik parázs.
Zümmögő kórus.
*
Parázsszemek is
Kezdenek hunyók, lenni.
Már kis pillantás.
*
Pici pillangók
Kergetőznek hajnalban.
Napfelkelte jő.
*
Szúnyogtámadás
Már kora hajnalban is.
Nincsen segítség.
*
Ébresztenek a
Csicsergő madaraink.
Udvari fészkek.
*
A napfelkelte
Citromsárgán pompázik.
Korán ébredés.
*
A nap szúnyogék
Üldözésével indul.
Ennek nincs vége.
*
Szúnyogok hada,
A hely sajátossága!
Szúnyog özönök.
*
Rövid nyáron kell
Szaporodnia. Vér kell!
Melegvérűé…
*
Másnap reggel nap
Ont perzselő tűzkévét.
Új nap kezdődik.

Vecsés, 2015. június 22. – Kustra Ferenc József - A kirándulásos hétvége, 1917.- ben történt Szibériában. Megírtam, egy akkor volt hadifogoly túlélő, magyar katonatiszt visszaemlékezése alapján.

Villámlásról…

(3 soros-zárttükrös)
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget,
De a nap talán megkönyörül, elhessenti, mint legyet…
Elég már egy nagy árnyék is, ami elfedi az eget.
*
(HIAQ trió)
Juj, de rejtőzködő
Ez a fényharcos… bujkálgat.
Görbe fénykardja van.

A felhő mögül csak
Kicsap vadul, rettegtetőn.
Félelmet is ébreszt.

A fénykardja zajos,
Nagyon recseg az ég alja.
Van már sokágú is!
*
(10 szavas)
Aztán már Nap sem bír vele.
Kiszabadul az összes eleme.
*
(Senrjú duó)
Már csak felhő és
Árnyék az ég, villámlik!
Fényharcos dühős.

Magában vagdal
A felhők közt… dörgések.
Fényharcos dühős.
*
(Senrjon)
Csak a sufninkba nehogy
Belecsapjon. Oly sok fa égne.
Bútortárolónk.
*
(Bokorrímes)
Mintha csökkenne a dühe, már nem is vagdalkozik úgy!
Nézem és látom, csökkenek a felhők is, gyorsan, amúgy.
Nincs már a villámszórás, süt a nap, harcos elment… amúgy.

Vecsés, 2016. - 2020. augusztus 20. - Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.

Nagyasszonyunk napján törvényt tartasz.
Jövőt, reményt adsz minden magyarnak.
Áldja neved a jövő gyermeke.
István király. Áldassék a neve!

Ma is szent a te neved a népnek.
A jó reménynek, és minden szépnek.
Kérlek jó Istenünk add meg nékünk.
Emlékezzen rá örökké népünk!

Pezsegve bukik át a víz a gát tetején.
Emlék szűrődik át a valóság szövetén.
Mint reggeli fény a szúnyogháló anyagán.
Olyannak tűnik most, ez az emlék is talán.

Kacagva rohantam a gáton kis gyermekként.
Ittam magamba a boldogságot cseppenként.
Itt ülök a régi gát mellett emlékezve.
Gyermekkorom szépségei jutnak eszembe.

Mezítláb futva a tarló sárga tengerén.
Játszottam az élet csodálatos hangszerén.
Nem nyúzott az élet által rám ruházott gond.
Akkor azt hittem a keserű ember bolond.

Még nem mételyezett meg az élet keserve.
Bár csak felnőnék. Vártam én akkor epedve.
Most meg újra kisgyermek szeretnék lenni én.
Igen, talán ez lehet a felcserélt remény.