(leoninus trió)
Sűrű-sötét erdőben csillog pillanat, pontosabban; a napsugár pillanat.
Mi csak kirándulók vagyunk, nem zavar, látni, hogy nincs ellenünk, rosszat nem akar.
Tele az erdő alja remek, puha avarral, felhők nincsenek… akarattal?

Oly sokat lehetne itt sétálni,
E gyönyörű teremtést csodálni, élvezni.
*
Szép a táj, remek eme tömött erdő, bízunk ördög nem lakik itt és nem jön elő.
A tisztás túloldalán, változik a táj, ott van egy örökzöld erdő, szép és nem fáj.
Érzem bőrömön, ez már a nyár, itt -mi- sátrazhatnánk egy nagyot… két hetet is akár.

Nyugalom és csend körülvesz mindent,
Tudva, valahogy, valami már elment...
*
De idő ostora lecsapott, nagy vihar képében végigvágott hátunkon egy nagyot.
Jó, hogy volt nálunk összecsukható ernyő... mit vihar legott széttépett… mi, menekülő.
Futottunk hazáig, rossz ernyőt vittük egy fáig, eső bőn' szakadt, futottunk hazáig.

Élménydús nap vége látszik,
Mikor a fáradt lélek álmodva alszik.

Vecsés, 2023. április 1. – Arad, 2023. április 5. - Kustra Ferenc József – a leoninust én írtam. A tíz szavasok szerző-, és poéta társam: Ghica Izabella Iasmina munkája.

Poéták a hétköznapokban…

(3 soros-zárttükrös csokor)
Az élet hömpölygő sodrásában
Külön is van mozgás, e világban…
Az élet hömpölygő sodrásában.

Az élet csak szavakban fogalmazódik,
Írva, soha mondva, mindig megérződik
*
Micsoda sodrában szállnak a gondolatok,
Közben rögzülnek a legnagyobb gondolatok…
Micsoda sodrában szállnak a gondolatok.

(Tükör apeva)
Egy,
Minden
A tudat,
Az akarat...
Csak ez számít majd

Csak ez számít majd,
Az akarat,
A tudat
Minden
Egy
*
A gondolatok közvetítik az elmondhatót
És nemkülönben a fontos maradandót…
A gondolatok közvetítik az elmondhatót.

A sok fájdalmas élmény az ihlet,
Amit majd mindenki átélhet
*
Poéta mitől indul be? Van, éli a gondolatot…
Szerepet játszik az ihlet, mi indít folyamatot,
Poéta mitől indul be? Van, éli a gondolatot…

(Tükör apeva)
Szív
Megtört,
Rohanó,
Fojtogató,
A vágyakozó

A vágyakozó,
Fojtogató,
Rohanó,
Megtört
Szív

Élmények keresztfonata, lökdösheti a poétát,
Ő meg már igy leírhatja a gondolatsorát…
Élmények keresztfonata, lökdösheti a poétát.

(Tíz szavas)
Mikor beszélni sem lehet,
A szót és verset is szeret.
*
A nagy poéta olyasmit is ír, mi másokat megfog,
Még lelke is segíti, nem vacakol: ésszel gomolyog…
A nagy poéta olyasmit is ír, mi másokat megfog.

(Tükör apeva)
Ír
Verset
Békésen,
Szenvedéllyel,
Örök szellemmel

Örök szellemmel,
Szenvedéllyel,
Békésen
Verset
Ír
*
Valljuk, hogy a poétának írni kell: az olvasó ezt várja el.
Valljuk, hogy a poéta dolga: az olvasóinak szórakoztatása.
Valljuk, hogy a poétaság: a szó művészete, írói sorsság.

(Tíz szavas)
Némaság nem vonatkozik az igaz üzenetre,
Harsány mindegyiknek a története.

Vecsés, 2023. február 1. – Arad, 2023. április 18. - Kustra Ferenc József – a 3 soros-zárttükröst én írtam. Alá a 10 szavast és a tükör-apevát írta; szerző-, és poéta társam: Ghica Izabella Iasmina

Hogy töröljem ki emlékeimből
múltamat, amely úgy követ,
mint egy árnyék, mely rám vetődve
eltakarja a fényeket.


Mért üldöz úgy? Nem volt más bűnöm
csak hogy elhittem, van helyem
napsütött parton megpihenni,
ahol nem kínoz semmi sem.


Azt hittem, hogy a napkorong fénye
egyformán árad bárkire,
meleg sugárral simogatva,
míg a bőrünkön megpihen.


Hogy töröljem ki emlékeimből
az álmot, amely még úgy jön el,
lehántva magáról minden rosszat,
eltörpítve a bűnödet.


Hogy töröljem ki emlékeimből
a rosszat, amely még úgy övez,
éles karommal szaggatva húsom,
feltépve annyi sok sebet?


Nem tudom. És nem értem én sem:
mért kell bűnhődnöm ennyire?
Hiszen nem volt, csak annyi bűnöm,
hogy vakon szerettelek.


Ne üldözz! Felejts el engem.
Töröld ki emlékemet!
Szeress mást, és hagyj engem élni!
Engedd, hogy szeressenek.

Azt mondod, nem számít a pénz,
és semmit sem jelent,
hogy üres- e, a pénztárcád,
vagy teli a zsebed.
Nem vehetsz mindent halomra
mit pénzért megvehetsz,
s hiába dúskálsz mindenben,
ha nincs, aki szeret.
Milyen igaz! Mégis azt kérdem:
mért oly rossz neked,
amikor megkapsz minden jót,
mi másé nem lehet?
Pihenhetsz, árnyas fák alatt
mit tengervíz övez,
mi ez, ha nem a boldogság,
ezernyi gond helyett?
Nincsenek filléres gondjaid
és mindent megvehetsz,
nem járkálsz rongyos ruhában
szomjan, éhesen.
Ajtók tárulnak előtted,
és ritka szerelem,
amely akkor is megmarad,
ha majd szegény leszel.
Amikor beteg vagy, ott is pénz kell,
hogy esélyed legyen
meggyógyulni, hisz pénz nélkül már
nem jár semmi sem.
S ha majd a végső nyugalomra
lehajtod fejed,
selyemzsinóron engednek le
rút kötél helyett.

Olyan lettem, mint a vén diófa ága,
amelynek pergő gyanta könnye hull,
csupasz törzsére lassan végigfolyva,
mint szempillámon, ha bánat könnye hull.

Ő is siratja néma pusztulását,
ahogy magamban én is fájlalom
az elmúlott időt, mit rád tékozoltam,
s nem maradt bennem más, csak szánalom.

Nem is értem, hogy mért tudtam szeretni
olyat, akinek nincs érző szíve,
helyébe kemény, hideg kőlapul csak,
s nem érdekli, hogy másé vérzik e.

Nem is értem, hogy mért hagytam elszállni
az időt, mely száguld, s üvöltő szele
hófehér kristályt fúj sötétlő hajamra,
s márvány arcomra fagycsókot lehel.

Nem bánom már, hisz kárpótolt az élet,
bár nem adott soha földi kincseket,
csak két csillagot, mely olyan drága nékem,
ha rájuk gondolok, szívem megremeg.

Nem várom már, hogy rám csillan a napfény,
csak e két csillagot hagyja meg nekem,
had láthassam, hogy felettem ragyognak,
hiszen az övék egész életem.