Agg magyar nyelvünk, ősi korok tanúja,
Titkát ki fejti meg, hol leledzik kulcsa?
Kőlapok, pergamen; sok rész-igazságot
Rejt, ismeretlen múlt csoda valóságot.

Medence üstjében a nyelv csiszolódott,
Egyik a másiknak gazdagságot adott.
Eddig szépen lassan, finoman változtak,
Ma a médiától szárnyalva torzulnak!

Angloszászok nyelve, hogy is lett oly menő?
Ezt majmolva terjed, mint vírus...a fertő!
Páváskodni nem kell idegen szavakkal,
Keress megfelelőt, alkossál ragokkal.

Büszke tollforgatók, vagánykodó kúlok,
Hiányosság csak, ha nem magyarul szóltok!
Hiúság mit hisztek, - stílusotok pazar;
Csak szóbugyorban erjedő szennyes zavar.

Nyelvünkből biz lehet formára alkotni,
Ismeretlen dolgot magyarba foglalni.
Bőséges kincsestár, nemzet ékessége,
Tolladdal úgy írjál, minden magyar értse!

Dunatőkés, 2024. március 24.

Torz ídea vak.
Vágy...önteltség függő.
Karneválosdi!

Eszköz nem számít!
Ember jó léte teher.
Befolyás apad!

Szántóföld gyomos
Dohos mag népeknek jó.
Bábuk észt osztnak!

Golyót kell vetni!
Bűzös profit virágzó.
Csak Cél a lényeg!

Guru-l a szekér,
Víg napja van bábuknak.
Fék ismeretlen!

Kór bugyog földön,
Csatornákból szenny ömlik.
Félelem nagy úr!

Bölcs hiába int,
Veszélyes a játszma.
Bizonytalanság!

Baljós idő van.
Hullaterek kínja száll.
Sorshatás terjeng.

Népnek lánc-iga,
Sátánnak dicsőség jár.
Istentelenség!

Az Idő szólni fog.
Isten bottal sose ver!
Szabadít jókat!


Dunatőkés. 2024. március 23.

Zajos a város,
Dús forgalom, emberek.
Időhiány van?
Mindenki siet...oda,
Jobbról balra...fordítva.

Jólétnek ára,
Embernek szabadsága.
Kötelesség van!
Mint hangyaboly a város,
Forr a lét...akadályos.

Kapcsolat mérleg,
Súlytalan lebeg nyelve.
Aszalt szeretet.
Tépett testben fagyos szív.
Folyton csak a munka hív.

Precíz pontosság...
Ostor ember kezében.
Időt hajt vele!
Üti-veri sorsokat,
Kergeti az álmokat.

Percekre szelt nap.
Valahová...merre tart?
Rohanó világ!
Megállni nincs idő már,
Monoton rab-iga vár.

Dunatőkés, 2024. március 29.

Sorsom, születéskor kirótta rám a végítéleti bíróság által,
Hogy éltemet a végzet, omló gödrében kell leélnem, mindazonáltal
Bár éltem hosszan igaz és bűntelen rabként, senki vagyok ezen-által...

Nem akartam én meghalni, de a végítélet bíróság kivégzett,
Persze azt nem értem, hogy mi okból van, hogy magának engem kinézett
A sorsom végtelenül kegyetlen, de a konkrét haláltól megvédett.

Könnyező szemmel gödröm omló falára merengek
Közbe ez nem jó, de messzeségbe nem révedhetek...
Közelg' azonban idő, történelem része leszek!

(Septolet)
Kínszenvedés,
Ideálkeresés,
Cselvetés,
Összeszedelőzködés?

Miért volt, ami eltolt,
Mezőségem nem volt...
Létem... csak holt?

Vecsés, 2020. február 2. – Kustra Ferenc József

A sorsunkat sűrű ködfátyol lepi,
Így szerencsére, senki nem ismeri.
Mindig várjuk, hogy a fátyol fellebben,
És megtudjuk sorsunk tovább, hogy lészen.

Jó momentumokat jó volna tudni,
A rosszat meg előre kitörölni.
Persze szerencsére nem megy egyik se,
Mindenki várja be, mi a végzete.

Vecsés, 1998. december 12. – Kustra Ferenc József