Víziós eszmefuttatás

Végre megjött a sötétség, őt én nagyon várom,
Hogy teljesen alám kússzon, az nagyon is álmom...

Őt
Várom,
Kívánom!
Sötét ölel...
Oly’ édes álom.

Sötétség... csendben
Ölel, majd belém merül.
Mily’ édes álom.

Sötétség honol, csak őt várom,
Teljesítse vágyam, csupán arról álmodom.
*

Eddig én őt nem láttam de, mesélték, tudtam, hogy van!
Fény nélküli dicsősége már megjelent álmomban.

Ó,
Mily' szép
Álom volt.
Hogy van, tudtam,
Szememnek titok.

Szememnek talány,
Létezéséről tudtam.
Járt már álmomban.

Szememnek még talány, létezéséről halottam,
Álmomban róla álomszép képet alkottam.
*

Ideért, de csendben, mert a csend hangja tőle ered,
Nappali fényben ő egyszerűen nem lehet veled.

Ő
Este
Jön, csendben.
Nappal, velem
Látni nem lehet.

Csendben érkezik,
Hajnalig marad... Velem
Napfényt nem láthat.

Est csendjével, hozzám simul.
Velem látni nappal lehetetlen, virradatra elvonul.
*

A nyirkos, esős este, vele együtt hatol a létbe,
Eluralja az agyamat, a nagy világmindenségbe.

Jön,
Vizes.
Létembe
Kúszik. Elmém
Vész... mindenségben.

Hűs-est nedvével,
Lopózik életembe.
Eszem rabolja.

Esőtől párás levegővel, lopakodik lényembe,
Ép eszem, szerteszáll a világegyetembe.
*

Hullócsillag átsüvít a vaksötét éjszakán,
De, fénye gyenge, nem változtat lelkem évszakán.

Gyér
Fény(e)
Oson, nem
Hoz változást
Lelkem őszében.

Csillag hull alá,
Sötét éjben, fénye gyér.
Lelkem magányos.

Eget hasít csillagom, sötét égen,
Fényhomálya nem hoz változást létben.
*

Szavaimat hallom csak, konganak a vaksötétben,
A macskakövön ló pata csattog, a messzeségben.

Szóm
Visszhang!
Hozza! Bong!
Paták hangja
Hallik távolból.

Bús hangom-hallom.
Paták zaja csendet tör…
Messzi távolban.

Hallom... sötétségben búg sóhajom,
Paták zaja távolból közeledik, szellő szárnyakon.

Vecsés, 2016. augusztus 11. – Szabadka, 2017. szeptember 5. – Kustra Ferenc – A verset én írtam, hozzá az apevákat, haikukat és a 10 szavasokat, szerző-, és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit: A vegyes rész címe ,,Elérhetetlen álom’’!

Rád teszem kezem,
aludj el békésen már.
Nyíljon néked száz virág,
szeretlek téged a síron is túl.
Holnaptól csak teveled álmodom,
könnyem hull...
Nézz le rám!
Szent szemfedél borítja sápadt arcod,
könnyem hull a ravatalra.

Sosem szerettem mást!
A naplementében ott látlak,
El nem mondhatom senkinek már.
Szemfedél! Elrejt téged a félhomály,
élni jó volt, mert itt voltál.
Forró csókod emlék már,
engem már nem érdekel ez az élet,
Túl hamar elmentél!
Könnyezek én egy örök életen át!

A múló éveket nem feledem el,
nézz le rám a kék égről,
Ó, nézz le rám.
Szívem fáj! Ezt az életet elhagyom,
merre jársz? Felhőkön át a mennyek kapuját, ha átléped,
gondolj rám!
Éjfekete sátánparipán repülök feléd!
A nagy szeretetem úgy röpít eléd.
El nem mondható, mennyire szeretlek még!
Bús énekem száll feléd örök életen át.

Tarnazsadány, 2018. október 19.

Tinta a papíron,
az életen gondolkodom.
Dealer vagy sportoló leszek,
csak nehogy a nagyobbak átverjenek.
A legfőbb célom,
mindig megálmodom.
És azt teljesíteni próbálom,
Úgy hogy senkinek se ártson.

A családom bízzon bennem,
és minden cselekedetemben.
A legjobb Lambót akarom vezetni,
és közben egy hatalmasat sikítani.
A hátsó ülésen,
a gyerekem ülhessen.
És mellettem,
a gyönyörű feleségem.

Több millió a bankban,
most biztos sok ember becsaptam.
A házam csillagászati,
mindenkinek van akit megilleti.
Az Air Force-m platina,
a házamban pedig egy szauna.
A nyakamba 24 karátos arany,
csak hadd lehessek önmagam.

négyéves voltam akkor. emlékszem,
bevittek egy szobába, lefektettek,
halkan sírtam. a falon szellemek
rajzottak, borzasztó volt, nagyon féltem,

hallottam a szűrődő zajokat,
egyszer csak elhalkult a zörej. talán
elaludtam - úgy álomba sírván
fehér párnán, űzve a félsz-árnyakat,

reggel ébredtem, fehér falakon
a napsugár szórakozottan játszott,
kerestem valakit, de otthagyott,

becsuktam szemem, álmodom talán,
mégis ott van, odakünn, csak nem hallom,
de nem, mégiscsak otthagyott árván.

Furcsa ez az Est,
Hisz nem vagy velem.
Forgok, bámulok ,
S várom a Reggelt.
Hideg Est, Sötét Nap,
Szerelmünk kevés, hisz Este van.

A Nap bújik, az út zenél,
Dolgos ember útra kél.
Halott ember éled már,
Közel a Reggel, Várom Már!

Tálalj anyám amit tudsz,
Nehéz a sorsunk ne búsulj!
Tüzelő meleg nyomja fejem,
Nehéz munka...ott a helyem.

Finom vacsora üres tál,
Ez a Nap is elment már.
A Nap eltűnt a Hold ragyog,
Síri csend az utakon.

El múlt a láng ,s szenvedek,
Haldoklom ,s nem vagy velem.
- Kérlek várj ,s ne add fel !!!
- Ha jön a Reggel új nap lesz !!!

Várok én de hiába,
Dolgos ember munkába.
Szakadó eső nyomja fülem,,.
Hiába alszok, Nem vagy velem...

Alszom vagy álmodom?
Ha ez álom, Úgy hagyom!
Hiába a Hold, hiába a Nap,
Ez az álom már Örökké Tart...!