Gyermekáldás!

Múltamban rejlő szívet facsaró vágy,
Egyre többször felbukkanó elképzelt hangja, oly lágy,
Más emberektől irigyelt oltalom,
Titkon sem tudtam,hogy mit jelent a gyermekáldás fogalom,

Szörnyű érzésektől fojtogatva tettem a dolgomat,
És még nem tudtam hogy Ő,Ő az ki meghatározza mivoltomat,
Egyre többet játszva el a csodaszép gondolattal,
Anyagiaktól való rettegéssel ostoroztam magam éjjel s nappal,

Egyszer csak a semmiből felbukkant a remény,
Elkezdődött az Isten által irányított jövőmet meghatározó esemény,
Életem párjával együtt lélekben felkészültünk a harcra,
Hogy amíg a pocaklakó a kilenc hónap végén ki nem bújik ne essünk arcra

Hosszú hónapokig tartó kemény várakozás,
Nem kívánt betegségektől való félelem a szívünkbe bele vás,
Reményünket a mindeható Istenbe vetve,
A magzatpózba burkolódzott várva várt kincsünket mindentől megvédte,

Mikor aztán elérkezett a mindent eldöntő pillanat,
Az apás szülés közepette a szorongás megmaradt,
De mikor a kis pocaklakó a fényre jőve ordítva felsírt,
eme Isteni csoda útján az életünk könyvébe új fejezetet írt,

Minden, a hónapok alatt felgyülemlett szorongás tovaszállt,
És a megszokott mindennap egy új, boldogabb vágányra állt,
az el nem mondható érzések áradata a családi szálakat összefonta,
A létünkből a szomorúságot a meggyötört gondolatokat kivonta,

Az egészségtől duzzadó elbűvölő kincsünk lett a reménység hajnala,
Méltó lett a szép nevéhez ami így hangzik Nadin Zorka

A napsugár szórta a meleget.
Aztán felhő takarta az eget.
Megduzzadt és kiszakadt a felhő.
Eleredt a langyos nyári eső.

Csöpi az esőcsepp útnak eredt.
Millió társa közt ő is esett.
Felgyorsulva a föld felé hatolt.
Ő is az esőfüggöny része volt.

Ezt az utat már sokszor megtette.
A zuhanást mindig is szerette.
Aztán dobpergéskén földet érni.
Remek dolog esőcseppként élni.

Most is hamar földet értek sorban.
Csöpi viszont egy patakba csobbant.
Társai is szép számmal követték.
A patakot kiszélesítették.

Fürödtek és utaztak az árral.
Összecsillantak a napsugárral.
Megcsiklandozták a kishalakat.
Csöpiék jól érezték magukat.

A patak folyóvá szélesedett.
Gyors folyása lelassult lomhább lett.
A parton ivott egy marhacsorda.
Csöpi nem került tehéngyomorba.

A halak egyre nagyobbak lettek.
Csónakok helyett is hajók jöttek.
Miközben a hömpölygést folytatták,
A nagy hajókat meghintáztatták.

A folyó belefolyt a tengerbe.
Csöpi csapatával egyetembe.
A habok közt kicsit megpihentek.
Kipihenten újra útra keltek.

Feljött Csöpi a víz felszínére.
Napmeleget gyűjtött vízszívébe.
Könnyű párává változott teste.
Felemelkedett vissza a mennybe.

Kopár hegy tövében sűrű tölgyfa erdő.
A természet ajándéka mind a kettő.
Hatalmas barlang van a hegy belsejében.
Egy csinos kis ház áll az erdő mélyében.

Szépen berendezve a hegy nagy barlangja.
A tágas lakosztályt az óriás lakja.
Az erdei kis ház virágokkal körbe.
Éppen most ebédel lakója a törpe.

Friss gomba az ebéd, amit maga szedett.
Erdei patakból ivott rá hűs vizet.
Aztán érett gyümölcs került a pocakba.
Közben a madarak énekét hallgatta.

Dél volt. Az óriás is épp megéhezett.
A hegy oldalából egy sziklát megevett.
Amikor jól lakott, ő is megszomjazott.
Vizet csavart pár nagy kőből, abból ivott.

Törpe és óriás jó barátok voltak.
Ha nem volt más dolguk, egymással játszottak.
Gyakran találkoztak, ha sétáltak éppen.
Az erdő és a hegy közötti kis réten.

Most, hogy az ebéden mindketten túl voltak,
Nem volt véletlen, hogy egymásba botlottak.
Köszön az óriás: Szia törpe, játszunk?
Válaszol a törpe: Szia, bújócskázzunk.

A törpe a hunyó, behunyja a szemét.
A nagy óriásnak elrejtőzni nehéz.
Gondolkozik kicsit, aztán lép vagy ötöt,
Csendesen leguggol a kopár hegy mögött.

Szétnéz a kis törpe, és már egyből sejti,
Óriás komáját merre kell keresni.
Mászni kezd sebesen a hegy tetejére.
Hosszú út ez neki, de felér estére.

A csúcsról ugrik az óriás vállára.
Egy fél napig tartott amíg megtalálta.
Pár lépés most csupán az erdei kunyhó.
Holnap délután az óriás a hunyó.

Másnap ebéd után újra találkoznak.
Ahogy megbeszélték, megint bújócskáznak.
Háttal az óriás,- elbújik a törpe.
Hogy hova- azt jó előre eldöntötte.

Indul az óriás keresni barátját.
Átnéz minden bokrot, átvizsgál minden fát.
A nagy kopár hegyet kétszer megkerüli.
Az agyafúrt törpét estig mégsem leli.

Nem zavarja már, hogy a játékban vesztett.
Vajon barátjának végleg nyoma veszett?
Aggódás terül el őszinte szívében.
Orráig is alig lát már a sötétben.

Rémülten felkiált: Törpe gyere elő.
Nem is kellett volna ekkora hangerő.
Remegett a törpe a nagy nevetéstől,
Mikor kimászott az óriás zsebéből.

Eztán mind a ketten egy nagyot nevettek.
Ahogy minden este, most is hazamentek.
Mint minden délután, holnap is játszanak.
Örökre igazi barátok maradnak.

Buli a lebujban, mindenféle egyed.
Egymásra vadászó éhes-sóvár nemek.
Nyoma sincs a napi taposómalomnak,
Hétvégi este van, isznak szórakoznak.
A rexasztal körül tucatnyi fiatal.
Koccannak a golyók, éles a viadal.
A vezérféléjük szól egy bölcset néha,
S illik röhögcsélni a gyenge poénra.
Boros kólák bőven asztalon és fejben,
Vígan lubickolnak a dicső jelenben.
Magányos öregúr iszik a sarokba,
Barázdáit eke is szánthatta volna.
Üveges szem az üvegen, felejtené a bút,
Nehéz lesz- ő már megért egy háborút.
Szép számmal itt lazít a középkorosztály.
Néhány ital ára nem oszt nem szoroz már.
Épp most érkezett egy csacska fruska falka.
Látszik, egyik-másik kapható kalandra.
A pultnál festett hölgy a semmibe réved,
Pénzes gavallért vár, hátha erre téved.
Örömet ad pénzért. Nem hobbiból teszi.
Az állása megszűnt, de nem úgy a rezsi.
De félre a nyűggel, dübörög a zene.
A kikapcsolódás létfokú eleme.
A hangfalak előtt páran már táncolnak.
Rajtuk felbuzdulva többen párt alkotnak.
Már váltott a naptár lassan hajnalodik,
Az egész társaság összekapaszkodik.
Önkívületrítus, extáziskábulat,
Kikapcsolni mindent, ha az ember mulat.
Sajnos az éjszaka gyorsan tovaröppen,
Mindenki fáradtan mégis feltöltötten,
Indulnak pihenni oldottan dalolva.
Hétfőn aztán újra taposómalomba.

Izzó parázzsal jöjj felém
ha akarsz engemet,
ezernyi szikrát szórj felém
ha hozzám érkezel.

Lángolj és perzselj mint a tűz!
Felgyújtva lángomat,
de vigyázz! Mert lehet hogy végül
minden lángra kap!

Lehet hogy lángoló tüzeddel
mindent elsepersz,
de a felcsapó tűz varázsa
Téged is sebez!

S ha vöröslő izzó lángunk
sziszegve összeér,
ezernyi szikrát szórva
mindent felemészt!