Szófelhő » Levél
« Első oldal
1
...
of
20
Idő    Értékelés
Mond hová lesznek verseim?
Kérlek válaszolj.
Talán elvesznek mint az álmaim
mint a falevél amit a szél össze hord.

Vagy el veszett mint gondolat?
A lélek húrja úgyis elszakad,
De ha kin néha fojtogat
mond mért nem hallja hangomat.
Beküldő: Gombos Ferenc
November-Korponai István

Aranysárgává nemesültek a fák zöld levelei
mint a sokat élt ember haja ősszé.
Nyugat felé vadkacsák szállnak s
a barna rőt avarban varjak,harkályok
kutatnak lusta rovarok után.
Milyen béke,összhang,csend van itt
e tisztáson,a lehulló levelek védelmezőül
takarják be a még zöld füvet,mint jó anya
óvja a didergő gyermeket.
Langyos még a tér a napfény halvány
ereje villan a horizonton át de elfedik
szürkés fekete eget betöltő felhők.
Nem elmúlás ez,nem halál,csak pihenés
mint dolga közben megfáradt ember ha
szünetet tart,majd izmait nyújtja tovább.
Eső lesz hamarosan a tisztás kis árkai
megtelnek vízzel és sárrá rejtőzik a föld.
A kövér avar közé vermeli magát a sün
elrejtőznek a cseppnyi madárkák
ki éli túl a vad telet?kit véd meg az égi
szeretet a gondoskodás?
November lett,ilyenkor még ültethetsz
dió fát, no nem magadnak,aki majd követ
Gyermeked vagy unokád,vagy csak a szelíd
mindent ismerő emlékezet.
Nem elmúlás ez.Nem halál.Csak pihenés!
Beküldő: Korponai István
Hallom, amit gondolsz, s hogy kiről.
te látsz engem, s lelkem fáját, ahogy kidől.
Feléd dől, nyílegyenesen feléd,
pedig te vágtad ki, te vájtad ki szemét.

Maga az ördög vagy, csak a parfümöd angyal,
a pokolba kívánlak , de kérlek ránts magaddal.
Had lássam, ahogy elégsz, s had égjek veled
Kereslek a tűzben, miközben te a felhőket szeled.

Volt, mikor a lelkem fája vígan mulatott,
végül mindig nálad halt meg, mindig ugyanott.
Vakul rügyeztek érted ágai, zöldelltek a levelek,
Véletlenül már rég megszerettelek.

Mindig érted nő újra, s mindig miattad hal meg,
Nekem mindig a tűz jut, s neked mindig a felleg.
Magadnak nem adtál időt, nekem még annyit sem.
Lelkem fája ezért kidőlt, mert én mindent elhittem.
Beküldő: Jónás Brendon Dominik
NÁZÁRETI MÁRIA

Názáret városában élt egy leány,
Arcára ült, lelke ragyogó fénye,
Szilárd hitű, bátor, bölcs volt jelleme,
Szerényen, Mária nevet viselte.

Családjával, József az ács is itt élt,
Máriát, őszinte szívvel szerette,
Boldogan kérte meg, legyen jegyese,
Örömmel készültek, házasság kötésre.

Mária, egyedül tartózkodott otthon,
Nagy fényesség vette körül szobáját,
Gabriel szólt hozzá, az Úr angyala;
?Mária, ne félj, Úr tesz veled csodát ?

? Szentlélek által fiad születik,
Jézusnak, nevezd e szent gyermeket,
Az Atyja, maga az Úr Isten lesz,
Prófétálja majd, az örök életet.?

A fény eloszlott, Mária feleszmélt,
?Legyen meg az Úr akarata, mondta?
Erzsébethez, egyedül indult útnak,
Aki, már Jánost szíve alatt hordta.

Pár hónapot töltött náluk Mária,
János születését örömmel várta.
Erzsébet, amikor megszülte fiát,
Megoldódott nyelve Zakariásnak.

Szülői házhoz, visszatért Mária,
Láthatóan gömbölyödött pocakja.
Nagy harag öntötte el József szívét,
Gondolta, elbocsájtja jegyesét.

Kérte Máriát, a várost hagyja el,
Szép csendben ad, elbocsájtó levelet.
A nép azt követelte, kövezzék meg,
S Józsefnek az Úr angyala megjelent.

Így szólt Gabriel;
?Ne félj magadhoz venni Máriát,
Isten gyermekét hordja szíve alatt,
Aki, az Úr Szentlelke által fogant,
Ő Krisztus, a megjövendölt Messiás.?

Ezután, József lelke lecsendesült,
Védelme alá vette a jegyesét,
Hamarosan megtartották az esküvőt,
Így várták a csoda beteljesülését.
Beküldő: POÓR EDIT
Halkan osont a fák között,
a csendben avar zizegett,
aludt a nyár,- nem tündökölt,
nyomában az ősz sietett.

Aranyló színeket festett,
sárga, és meleg ragyogást,
vörös szőnyege csak terjedt,
nyugalom szállt,- nem tombolás.

Rőt levelek hulló nesze,
a hűvös szélben zokogás,
és ahol ezüst köd lebeg,
könnyekbe fojtja mosolyát.

Imádom az őszi erdőt,
a bronzos-barna csillogást,
narancssárgán díszlő lejtőt,
párát lehelő ingoványt.

A hárs, a tölgy is alszik már,
dér csillan sápadt levélen,
reményt ígér a napsugár,
búcsút int tücsökzenének.

Egyre hull a sok-sok levél,
varázslatos tarka szőttes,
foltjaikon eső zenél,
bölcsője az új jövőnek.
Beküldő: Kristófné Vidók Margit
Népszerű fórum témák
Legfrissebb kommentek
Új témák