Számadás a születésnapomon…

(Bokorrímes)
Ha majd a lelkem a hamuba fullad, bár nem akarom,
Akkor kalamárisom, ürítve… legyen a „por” tartóm…
Őrangyalomat meg kérem, hogy segítse a „por” harcom.

Igen jelesnek tűnő nap a mai,
Megérni, nekem, már ez is valami!
Bár életemben nincs igaz valaki…

Öregségemre hithű poéta lettem,
A kopott lúdtollammal együtt öregszem,
Az élet értelmét azonban még fejtem…

Mindegy no, élet, sors szerint tart ameddig tart,
Ha kérdezik, hogy vagy, előadom a fanyart.

(Senrjú trió)
Élet értelme,
Nem biztos, hogy kiderül.
Végén, szenderül…
*
„Porban” a jövő?
Ha ott leszek, meglátom…
Örök titkosság!
*
Lángmentes jövő,
Fényragyogás el-mattul.
Sötét öröklét?
*
Jó lenne, de fránya öregség, bizony humorba nem fulladós,
Jó lenne, de minden élet hamuba fullad, már nem gyulladós...

Vecsés, 2016. május 21. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.

Uszály úszik,
Súlya húzza.
Lassan halad
Vizes útja.

Vizes az út
ÁR emeli,
Uszályosnak
Kedvét szegi.

Kedvét szegi
Az ár vize,
Jól jönne tán
Egy sztráda ide.

Vizes sztráda
Kikövezett,
Hát ez az út
Hová vezet?

Lépcső vezet
Már felfelé,
Sima folyás
Lett a múltté!

A múltté lett
Öreg meder,
Útját állja
A gátrendszer.

A gátrendszer
Már szokványos,
Víz-liftezik
Az uszályos.

Az uszályost
Mútja húzza,
Fáj a szíve,
Emlék zúzza.

A bősi vízlépcső-rendszer egy egész régió életét változtatta meg (a természet,és minden élőlényével együtt). Hogy mennyire jó vagy rossz...vitatható, de nem természetes!

Dunatőkés, 2024. április 26.

A pokol délceg,
Csak áll a kínpad mellett!
Engem fektet rá.
*
Csak lebegek a lét felett
És körülvesz a nagy ármány.
Élem idegen életem,
Nem is véd esőtől párkány.
*
Kemény göröngyök,
Majd kívülről kopognak…
Hamuvá leszek…

Vecsés, 2005. április 28. – Kustra Ferenc József- Versben és senrjúban.

Bíbor dallamot játszik az égi fényorgona…
Ahogy esteledik, hallik éj haragos szava.

Mint hegedűn, dallamot játszik a szél a villanydróton,
Ósdi trükk, amikor közeledik… ott ül vihartrónon.

Bíborba burkozó estét, esdő, sírva remegő hangja kíséri,
Titokban megígérne mindent, de már csepegő esőség kíséri.
Már ázok, felettem az eget, súlyra rajzolt felhők borítják,
A hullámban támadó szélrohamok, drótot nyivákoltatják,

(Bokorrímes)
Felhők szemből- támadva jönnek és már ránk is telepedtek,
Bíborfény nézi, felhők mennyire eljellemtelenedtek.
A fények arrafelé, magasban... barika felhő-nyájat festegetnek,
Ami nagyon jóra sikerült és nagy élmény, szépség, bámuló szemeknek.

(Bokorrímes)
Én is nézem ezt a kivételes szépséget, közben arcomon eső csorog…
Bár itt esik az eső, ideért a szélvihar is, fény, csak idetántorog…
Idevetült bíborfény ezt is megfesti, és csorgó víz… mint vörösbor csobog…

(Önrímes)
Közben megjött a zord sötétség, ideért, biztos az esti gyorssal jött,
Bíborfényt inzultálta, gáncsolta, lelökte a látóhatár mögött…
Jól érezte magát láthatón... neki segítő sötét felhők között.

Vecsés, 2015. július 24. – Kustra Ferenc József

A végtelen tajgában, minden dombhajlat,
Tán’ a szomszédos dombhajlat tükörképe.
A fenyvesen benőnek minden halmokat,
Medvének kedvence, szamóca szedése.

Nincs itt semmi, üres a táj, de tele van
Mindennel, mit megvilágít a pirkadat.
Nagy látóhatár még nem alakult, de van
És csak fel kell ébreszteni az alvókat.

Jól hallom, tényleg megreccsent egy ág? No, csak!
Tán’, csak nem minden feléled és lesz élet?
Pedig rám férne már, hogy legalább lássak,
Mert vaksötét után kérdezik: mivé lett?

Ma közölték, hogy a tegnapi pirkadat,
Mit örömmel láttam, lehet, hogy nem is lesz.
Nézelődjek és várjak, nyolcadikáig,
Talán akkor egyből egy nagy kikelet lesz.

No, te jó öreg, nagy marha tajga medve,
Mit szólsz ehhez? Ez tán’ Isten szeretete?
Mert ő most fogta sorsunkat a kezébe,
Most várhatjuk, mit hoz hajnal lehelete…

Vecsés, 2000. szeptember 1. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.