Rálehelte páráját az ősz
a néma víztükörre,
titkokat rejtő szürke testét
egy zárás üdvözölte.

Holt- Dunának hívja népnyelv
ezt a csendes, lágy vizet,
nem halott, hemzseg az élettől,
nem rohan és nem siet.

Szülőanyja az ős, vén Duna
öleli át szeretőn,
a nád illatú halk sóhaja
szűrődik át levegőn.

Ladik siklik a vízen csendben,
parton fák ölelkeznek,
nem is csoda, hogy rabja lettem
gyönyörű Szigetköznek.

Buja vágyak viaszszobra
kirakatizálva,
ledér lányok állnak ottan
kuncsaftokra várva.

Vágyat őrlő csókjaiknak
keserű az íze,
pénzért váltott, gyorsan múló
öröm lett az este.

Búsan bolyongsz hazafelé
elmúlott a vágyad,
keserű emlékkel szórva
vár hitvesi ágyad.

Belehúzott a nappalba
ivott a vén bagoly,
sok megivott cefre után
rút arcán műmosoly.

Megszerette, átölelte
az egész világot,
hallotta a fényeket is
és hangokat látott.

Kábulata után az éjjel
nem volt éppen túl jól,
soha többet már nem iszok
elég volt a jóból.

Reggel aztán úgy érezte
inni kéne kicsit,
ivás után vigyorogva
elszívott egy cigit.

Pár év múlva virradatra
elvitte a mámor,
élettelen rút arcára
ráfagyott a vigyor.

Zászlót bont az égi sereg
árnyéka ránk vetül,
gyülekező hadak felett
Turulmadár repül.

Alászállnak Hunniába
eljött az ideje,
jelet adott végre nekik
a magyarok Istene.

Döngő lépteik nyomán az
egész föld megreszket,
újra egybeforr testvérként
szétszakított nemzet.

Fent a magyar menyországban
meglásd édesapám,
itt az idő, rövidesen
újra nagy lesz hazánk.

Az ősz, fájón bősz a lombhullajtó és sárgult falevelekkel,
Gondolataimat semmi zavarja, istentelen eszmékkel…
Az ősz, fájón bősz a lombhullajtó és sárgult falevelekkel.

A volt nyárunk öröme kimúlóban, így az öröm fél öröm,
Mert az ősz nemsokára átadja télnek kulcsot, nem nagy öröm…
A volt nyárunk öröme kimúlóban, így az öröm fél öröm.

A hulló falevelek együtt, szívesen hullnak díszes menetben,
Hálaadásban dicsérik az Urat, mily’ jó létük volt eddiglen…
A hulló falevelek együtt, szívesen hullnak díszes menetben.

Színes és bordás levelek sínylették nagyon a tél előfutárát,
Ki önzőn, lemetszette a mindenkori hűségnek tovább folyását…
Színes és bordás levelek sínylették nagyon a tél előfutárát.

Az avarban a gyülekezőjük... ott már az út porát nem mossák,
Bár, ha még lesz nagy őszi eső… talán akkor lesz víz, úgy gondolják…
Az avarban a gyülekezőjük... ott már az út porát nem mossák.

Ősi-őszi ünnepség ez a levelek nagy nemzetségének… akarják,
Mi meg pergamen árkusaira jegyezgetjük, hogy biztosra akarják…
Ősi-őszi ünnepség ez a levelek nagy nemzetségének… akarják.

Szétvitték a legyek, repültek az országos avar építésre felhívások,
A levelek színes díszruhát vettek föl, ahogy megtörténtek elfogadások…
Szétvitték a legyek, repültek az országos avar építésre felhívások.

Van úgy is, hogy az ág inkább a nyelvét harapná le,
Minthogy a levél-gyermekét avarnak küldené le…
Van úgy is, hogy az ág inkább a nyelvét harapná le.

Az ág mozdulatlanul ült a fa-nyergében,
És ez a nagy veszteség forgott a fejében…
Az ág mozdulatlanul ült a fa-nyergében.

Egyszer azonban minden elvész az biz' végső elmúlásban,
Gally is tudja... várja, hogy levelei legyenek új nyárban…
Egyszer azonban minden elvész az biz' végső elmúlásban.

Vecsés, 2021. június 22. – Kustra Ferenc József – íródott: az őszről, 3 soros-zárttükrösben. Olvasni úgy kell, hogy először az egyes és a 2. sort, majd a kettes és a 3. sort. Így meglesz a mondanivaló gondolatiságának különbözősége.