Feküdtél a fűben csendben
hajnaltájt a hűvös kertben,
meredten nézted az eget
én meg téged, a hű ebet.

Itt hagytál hát mindörökre
csak így összegömbölyödve,
búcsúztál a kutyaléttől
könny csalódik szemeimből.

Te mindíg hű társam voltál
nem kértél, de mindíg adtál,
fuss vidáman égi réten
utadon béke kisérjen.

A gitározás és éneklés mellett
más terveid is voltak.
Úgy tűnt hogy néha
a szíved ajtaján
az angyalok kopogtak.

De sajnos szerződésnek
a rabja voltál mely
életed végéig már
nem ad, hanem csak kér,
míg végül is tönkretesz,
és elapad az utolsó csöpp vér.

Pottyantott a toppantó
lepotyogott pettye,
panyókában pityereg
pettyet akaszt szegre.

Pottyantottra toppantott
pottyos lett a pettye,
pottyos pettyét most hogyan
akassza a szegre?

Mikor én gyermek voltam
volt egy csendes világ,
legyél jó, büszke fiam
így nevelt az apám.

Forradalom borzalma
vette el a hitét,
vörös, pufajkás barmok
megkínozták szegényt.

Gyermekként nem értettem
mi az a gyűlölet,
nem mesélt el nekem
éjsötét bűnöket.

Lubickoltam a létben
vidám gyermekkorban,
szabadságra leltem, mint
apám ötvennyolcban.

Becsülettel nevelt fel
erőt adott nekem,
ha csetlettem – botlottam
megfogta a kezem.

Mit tőle a vörös szél
elfújt mindörökre,
egyszer én visszasöpröm
szívvel megjelölve.

Egész eddigi életem során
megtettem, amt tettem,
tetteimnek köszönhetem
hogy lettem, aki lettem.

Ha egyszer újjászületek,
hogy hat majd a rossz karma?
Fénybe, vagy sötétbe borít
a végtelen hatalma.

Ezután már csak jót teszek,
megtöröm a rossz karmát,
sötét cselekedeteknek
szél hordja el a hamvát.