Szüreti díszek színvarázsa
mely annyi szépséget rejteget,
szinte hívóan kacsintgatnak
a megérett szőlőszemek.
Felfűzött fürtök sokasága
szinte hívóan integet,
nem is tudok már ellenállni,
bár egy csőszlegény integet.
Még is lopok. Tavaly is így volt,
s tudtam: hiába integet,
csak egy perc volt, míg észrevettem,
s maskarás tollas kergetett.
És én szaladtam tollban úszva,
hajam hirtelen tele lett
sűrű, lefejtett buzogánnyal,
míg más boldogan nevetett.
Mégis jó volt, se nekem megérte
kifizetni az összeget,
amely egy fürtnek volt az ára,
hiszen a móka éltetett.
Minden szép volt, akárcsak most is.
Felcicomázott szekerek,
csőszlányok, fiúk sokasága,
mely a szekérről integet.
Népviseletbe öltözött minden.
A szekéren ülő gyerekek,
gyöngyös pártás kis csőszleányok,
s most a régmúltra emlékezek.
Tollas kalapos lovas legények
alattuk díszes bőrnyereg,
fa ostorukkal csattogtatnak,
s úgy élvezik a gyermekek.
Jókedv, kacagás száll a szélben,
olyan jó nézni titeket!
Hiszen ilyenkor összegyűlnek
pár órára az emberek.
Milyen jó lenne gyakrabban látni,
hogy boldogok még az emberek,
arcukon nevetés pírja látszik,
messzire űzve a könnyeket.
Gyakrabban kéne összegyűlni,
hiszen e pompás rengeteg,
messzire sodor minden bút, bajt,
s jókedvet áraszt százfele.
Én csak azt kérem most a sorstól,
adjon jólétet, kenyeret,
hogy örülni tudjunk minden szépnek,
melyet a sors még rejteget.
legyetek jók, és boldogok most,
és ha jövőre itt leszek,
látni szeretném minden arcon,
milyen boldog, és elégedett!

Félig van a tele,
Vagy fele a tele?

Pohár lehet-e félig, úgy, hogy közben ez tele?
Vagy lehet-e a fele és ezzel közben tele?
Netán úgy néz ki a tele fele,
Hogy félig sincsen az, nemhogy tele?

Jó érzés-e beleinni, ha nincsen tele,
Mert a feléhez olyan közel a feneke?
Ha itóka kezd fogyni, kevesebbedik a fele,
Így még jobban ellehetetlenedik, hogy az tele.

Mi a megoldás, hogy több legyen a fele,
Ha egyszer már nekünk nem töltötték tele?
Lehet, udvarias, ezért nem töltötte tele,
De, hogyan igyunk jót, ha még sincs meg, ami fele?

Miért jó az, ha a poharunk nincsen tele
És ha lecentizzük, akkor is csak a fele?
Koccinthatunk-e, ha ivóedényünk nincs tele,
Biztos-e, hogy így közben nem löttyen ki a fele?

Legyen akár-bár
Fél bögre kakaó, mi kihűlt már,
A fele, akkor sincsen tele, ha varjú mondja, kár.

Ha félig van, nekem talán már nem is kell!
De a felsejét, innen ki csaklizta el?

Embernek, milyen az élete, ha tudja, csak a fele…
Ember, teljes életet érdemelné, mi az egésze…
De sok embernek nincsen meg… tán az alig kis fele se.

Mindenkinek járhatna, fele fölötti tele,
De az élet mocskos, csak nagy ritkán tölti tele.
Ja! Hajléktalannak hová lett az alsó fele?

Bajos, ha az életbögre nincsen tele,
Ráadásul a füle is régen tört le...
Ez az út vezet menetelve… semmibe.

Ember élete ki van teljesedve?
Vagy bánat-poénból van lefelezve?
Nos, ez így, akkor mi? Meddig van tele?

A részeg már a nyolcadik felesnél mondja: „ezt is tele”!
Nem érdekli, ha piától lassan kiég a bele fele…
Ez, mit tesz nem élete remeke… Életpohara tele?

Az élet fele, bíz' nem a tele,
De a végét mikor töltik bele?
Nem is tudjuk… ezt tudni kellene?

Zűrzavaros bizonytalanságot hozhat a félig tele életbögre.
A nagyon hiányzó másik fél lehetne az élet vezérlő eleme…
Kiteljesedett, jó élet lenne jó mindenkinek… bizony ez kellene.

Vecsés, 2015. november 14. – Kustra Ferenc József

Hulla törzsről, kegyetlenül
peregnek a levelek.
Rontás szülte élet talán
reményt ad majd ha lehet.

Szennyből született új élet
zabálja fel bánatunk,
ha telerakta a hasát
felvirrad tán új napunk.

Felvirrad hát, és milyen lesz,
beszennyezi majd a vér?
Elfelejthetjük a múltunk,
talán ennyi belefér?

Ne engedjük megtörténni,
ne szülessen szörnyeteg,
Búzabálót éhen halni
hagyjuk, hogyha még lehet.

Kipusztul majd a szörnyeteg,
ha nincsen bú, és bánat.
Hidd el, még a legrosszabb is
széppé és fénnyé válhat

Poéta-csalogány…

Csalogányszóval énekelgetek nektek,
Mint a vágómarhák, ha halálba mentek…
De utoljára legalább hallotok valamit tőlem,
Ez utoljára marhabőgésként tör elő... belőlem.

A költő dala maga a kinyilatkoztatás,
De már kopott a ruhája a szakadt sorsomnak.
A költő, ha maga írja énekét, ez önlélek mutatás,
De más önlelkébe hatolna… kérdés, van jövője sorsomnak?

Életem férce folyvást tovább szakadozik,
Megfigyeltem az élet magától is vásik…
Életem férce folyvást tovább szakadozik.

A költő dala szétteríti a jót és a sok szépet,
Remélve, hogy növeli a be-fogadó képességet…
Csalogánydalom át is gázol az utcán,
Meg a játszótéren, az út túloldalán.

Dalom legtöbbet használ, ha látod a beköszöntött tavaszt,
Akkor van ideje, hogy mindenhol új rügyéletet fakaszt…
Dalom legtöbbet használ, ha látod a beköszöntött tavaszt.

A költő feladata, hogy mindenki szívében új mámort fakaszt,
Meg új rügyeket is, mert épp’ nincs itt ideje, hogy zörögjön haraszt…
A költő feladata, hogy mindenki szívében új mámort fakaszt.

Vecsés, 2022. február 2. – Kustra Ferenc József – íródott: Szamolányi Gyula, 1932 -ben íródott „A dal” c verse átirataként.

Most látni milyen esendő az ember!
Mennyi szép álmot zúznak szerteszét,
büszkeségből és rút hatalomvágyból,
összerombolva mások életét.

Az egyik küszködik százezernyi gonddal,
és mégis! Mégis! Annyi jót remél,
a másik csak dőzsöl azon is nevetve,
ki küzd, szenved, harcol, mégis épp hogy él.

Hatalomvágytól agya rég eltompult,
s nem fogja fel, hogy az a veszteség,
melyet okozott, nem csak másnak árthat,
neki is épp oly fájó lehet még.

Porig rombolva harcok halmazában
minden pusztul, az erdő és a rét,
s kopasz, kietlen pusztasággá válik,
ezer kórságot szórva szerteszét.

Ha már nem lesznek zöld erdők és rétek,
s nem lesz a földön biztos menedék,
s mi tiszta ég most, csak betegséget terjeszt,
mit ér a hatalom, s tömérdeknyi pénz?

Térj észre ember! Oly rövid az élet!
Ne rombolj, szeress! Oly magas a tét!
Gyermekeid is, s majdan unokáid
szeretnék megélni mindazt, ami szép!