Idő 
Értékelés 
Értékelés Nem népmesei kesergő…
Egész életemet „D” napban éltem és így azon dolgoztam,
Az ellenek, árkomból ki ne vessenek, így ott rothadtam…
(3 soros-zárttükrös)
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában,
A rekedt csendem battyogva átsüvített életemen, bizonytalanság iszonyában…
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában.
(3 soros-zárttükrös)
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Ha valami új halasztott, a körmeit kieresztette és karmolt.
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Reményem mindig volt, bevilágított
Kísérteties fénnyel világított...
Majd az eredménytelenségnél, mint a világítórakéta kihunyó fénye, sötétbe olvadt…
Én meg sokszor sírva kaptam csuklással, röhögő görcsöt… élet átvágott és élvezte a rothadt!
Nálam az ördög személyesen volt a „vakond”
És bizony aktív volt. segítséget visszamond...
Nagyobb volumenben itten voltak a „pechek”
Mik „ötödik” hadoszlopkánt itt tülekedtek…
Voltak még az áruló-hitszegő „lehetőségek”
Ők, mindig becsaptak, nem voltak náluk semmi fékek.
A „kollaboráns” történéseket nehogy felejtsük,
Mert ellenem is dolgoztak, bizony nehogy feledjük
(3 soros-zárttükrös)
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték,
Ha alakult valami jó, köd-gránátot lőttek, ne látszanak lepkék…
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték.
(Anaforás, bokorrímes)
A jó, minél jobbnak ígérkezett, annál jegesebb volt a köd-területem,
A hullámon, az életvonaton zakatolt, nekem nem volt semmi érdemem?
Rémálomból ébredni egy köd-takaró valóságában... ezt érdemeltem?
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
Az utcai lámpák, mint harci nyomjelző lövedékek hatoltak belém…
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
(Bokorrímes)
Az életben nemhogy egy lámpás, de még egy légvédelmi reflektor sem segít,
Mit néznék én ezekkel, mikor a sötétem feloldhatatlan... a mindenit.
Ha az életet nem övezik fénykévék, akkor vakság sötétje elveszít...
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok,
Ha az élet reménytelen, továbbélésen minek dolgozok?
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok.
(Bokorrímes)
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes,
Tán’ valamit titkol, ami nekem még esedékes?
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes...
*
(Senrjú csokor)
Hiába minden,
Kapaszkodok, de idő…
Magával vonszol!
*
Látom, öregszem…
Gyermekre hasonlítok
Kit élet megtört.
*
E gyors életem
Villámgyorsan el is múlt.
Hetven év oda…
*
Még emlékezek!
Majd meg rám emlékeznek?
Ki gondol majd rám?
*
Időm már nincsen,
Már semmi nem változik?
Múlt már nem fontos?
*
Korai dér is
Belepi! Jeges szél fúj!
Jéghideg a sír!
Vecsés, 2018. június 10. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás hetven évesen.
Egész életemet „D” napban éltem és így azon dolgoztam,
Az ellenek, árkomból ki ne vessenek, így ott rothadtam…
(3 soros-zárttükrös)
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában,
A rekedt csendem battyogva átsüvített életemen, bizonytalanság iszonyában…
Sokszor volt, hogy csak ültem, néztem a vérkeményítő hidegem fagyos némaságában.
(3 soros-zárttükrös)
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Ha valami új halasztott, a körmeit kieresztette és karmolt.
Az én heveny, akut, végzetes csöndem mindig természetellenes volt,
Reményem mindig volt, bevilágított
Kísérteties fénnyel világított...
Majd az eredménytelenségnél, mint a világítórakéta kihunyó fénye, sötétbe olvadt…
Én meg sokszor sírva kaptam csuklással, röhögő görcsöt… élet átvágott és élvezte a rothadt!
Nálam az ördög személyesen volt a „vakond”
És bizony aktív volt. segítséget visszamond...
Nagyobb volumenben itten voltak a „pechek”
Mik „ötödik” hadoszlopkánt itt tülekedtek…
Voltak még az áruló-hitszegő „lehetőségek”
Ők, mindig becsaptak, nem voltak náluk semmi fékek.
A „kollaboráns” történéseket nehogy felejtsük,
Mert ellenem is dolgoztak, bizony nehogy feledjük
(3 soros-zárttükrös)
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték,
Ha alakult valami jó, köd-gránátot lőttek, ne látszanak lepkék…
Folyton úgy jártam, hogy az életvizemet ködfoltok totál belepték.
(Anaforás, bokorrímes)
A jó, minél jobbnak ígérkezett, annál jegesebb volt a köd-területem,
A hullámon, az életvonaton zakatolt, nekem nem volt semmi érdemem?
Rémálomból ébredni egy köd-takaró valóságában... ezt érdemeltem?
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
Az utcai lámpák, mint harci nyomjelző lövedékek hatoltak belém…
Alkonyatkor, annak szürkülete, mint kísértetfény rám borult és fölém,
(Bokorrímes)
Az életben nemhogy egy lámpás, de még egy légvédelmi reflektor sem segít,
Mit néznék én ezekkel, mikor a sötétem feloldhatatlan... a mindenit.
Ha az életet nem övezik fénykévék, akkor vakság sötétje elveszít...
(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok,
Ha az élet reménytelen, továbbélésen minek dolgozok?
Ha az élet csak megnyekken, megriadok, búsan megborzongok.
(Bokorrímes)
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes,
Tán’ valamit titkol, ami nekem még esedékes?
Az élet szótlansága ma már föltűnően csendes...
*
(Senrjú csokor)
Hiába minden,
Kapaszkodok, de idő…
Magával vonszol!
*
Látom, öregszem…
Gyermekre hasonlítok
Kit élet megtört.
*
E gyors életem
Villámgyorsan el is múlt.
Hetven év oda…
*
Még emlékezek!
Majd meg rám emlékeznek?
Ki gondol majd rám?
*
Időm már nincsen,
Már semmi nem változik?
Múlt már nem fontos?
*
Korai dér is
Belepi! Jeges szél fúj!
Jéghideg a sír!
Vecsés, 2018. június 10. – Kustra Ferenc József – Önéletrajzi írás hetven évesen.
(Anaforás, belső rímes, halmazrímes)
Aktívan élvezem a csendem,
Aktívan megélem a csendem,
Aktívan behálóz a csendem,
Aktívan humoros a csendem.
Aktívan toporgok a csendben,
Aktívan forrongok a csendben,
Aktívan hisztizek, a csendben,
Aktívan igyekszek, a csendben.
Csendem harangja bennem lakozik, ő a lélekharangom,
Harangozója nincs, így mondja… így hát, magamnak kongatom.
Reményem van, olyan, mint amikor szunnyad a parázs,
Lehet, hogy fellobban a láng, az lesz az igaz varázs.
De csak csendben sercegés nélkül… mint egy üres garázs.
Én csak folyvást csókolgatom, de nem adok okot a búnak…
De, már tudom, csendben ő az oka minden… nagy bánatúnak.
*
(Senrjon csokor)
Csendharmónia,
Mint égi zene, békés.
Rám telepedett.
*
Élet oltárán,
Csend, elmondja beszédét.
Hallgatás ára?
*
Lét emlékei
Tele vannak csend közzel…
Zajos hatás, nincs!
*
Csendben, csak azt szeretném, ha többet már nem csalódnék életemben!
Minden csak folyjon szépen, építőleg, a maradék életemben…
Vecsés, 2016. május 23. - Kustra Ferenc József
Aktívan élvezem a csendem,
Aktívan megélem a csendem,
Aktívan behálóz a csendem,
Aktívan humoros a csendem.
Aktívan toporgok a csendben,
Aktívan forrongok a csendben,
Aktívan hisztizek, a csendben,
Aktívan igyekszek, a csendben.
Csendem harangja bennem lakozik, ő a lélekharangom,
Harangozója nincs, így mondja… így hát, magamnak kongatom.
Reményem van, olyan, mint amikor szunnyad a parázs,
Lehet, hogy fellobban a láng, az lesz az igaz varázs.
De csak csendben sercegés nélkül… mint egy üres garázs.
Én csak folyvást csókolgatom, de nem adok okot a búnak…
De, már tudom, csendben ő az oka minden… nagy bánatúnak.
*
(Senrjon csokor)
Csendharmónia,
Mint égi zene, békés.
Rám telepedett.
*
Élet oltárán,
Csend, elmondja beszédét.
Hallgatás ára?
*
Lét emlékei
Tele vannak csend közzel…
Zajos hatás, nincs!
*
Csendben, csak azt szeretném, ha többet már nem csalódnék életemben!
Minden csak folyjon szépen, építőleg, a maradék életemben…
Vecsés, 2016. május 23. - Kustra Ferenc József
Hétköznapi pszichológia…
Életemben sokszor jutottam el határ-értékhez.
De ezzel nem biztos, hogy eljutottam a mértékhez.
Nagy és mély kudarcos-sikeres volt az életem,
Javulást felismerni egyáltalán nem vélem.
Sok a gonosz a Földön, mint talán millió a köbön,
De nem tudunk mit tenni, sírva nevetünk ökörködőn...
Sok a gonosz a Földön, mint talán millió a köbön.
(Septolet)
Pokol küldötte,
Világ szerénye,
Nincs erénye.
Átkozott gonosz,
Magát maszkíroz,
Bússágot szétoszt,
Jótól megfoszt.
*
(Senrjon)
Gazság volt az életem,
Gonosz uralta fényességem,
Keserű élet!
*
Gazság tetten érhető,
Gonoszság elviselhetetlen.
Keserű élet!
*
Gazság volt a sors-utam,
Gonosz osztotta igazságot.
Keserű élet!
*
(Senrjú)
Halmazban, csalárd
Szavak, bánatokozók!
Bússágban élet!
*
Életem régen meghalt, jól ki vagyok fosztva.
Gonosz jelen van, tőle maradék a csorba…
Sőt, ez a kicsi neki nem nagy falat préda.
Miért jártam így, gondolkozok folyvást-folyton,
Gonoszomat csak szidom, folytában, állandón.
Miért jártam így, gondolkozok folyvást-folyton.
Vecsés, 2020. május 15. – Kustra Ferenc József
Életemben sokszor jutottam el határ-értékhez.
De ezzel nem biztos, hogy eljutottam a mértékhez.
Nagy és mély kudarcos-sikeres volt az életem,
Javulást felismerni egyáltalán nem vélem.
Sok a gonosz a Földön, mint talán millió a köbön,
De nem tudunk mit tenni, sírva nevetünk ökörködőn...
Sok a gonosz a Földön, mint talán millió a köbön.
(Septolet)
Pokol küldötte,
Világ szerénye,
Nincs erénye.
Átkozott gonosz,
Magát maszkíroz,
Bússágot szétoszt,
Jótól megfoszt.
*
(Senrjon)
Gazság volt az életem,
Gonosz uralta fényességem,
Keserű élet!
*
Gazság tetten érhető,
Gonoszság elviselhetetlen.
Keserű élet!
*
Gazság volt a sors-utam,
Gonosz osztotta igazságot.
Keserű élet!
*
(Senrjú)
Halmazban, csalárd
Szavak, bánatokozók!
Bússágban élet!
*
Életem régen meghalt, jól ki vagyok fosztva.
Gonosz jelen van, tőle maradék a csorba…
Sőt, ez a kicsi neki nem nagy falat préda.
Miért jártam így, gondolkozok folyvást-folyton,
Gonoszomat csak szidom, folytában, állandón.
Miért jártam így, gondolkozok folyvást-folyton.
Vecsés, 2020. május 15. – Kustra Ferenc József
(Anaforás, trió belső rímekkel, bokorrímmel)
Imádlak, mint hídpillér a folyó sodrását, de most a meder száraz, ó Hildegárd!
Imádlak, mint hídpillér a víz zubogását, de most a parti szélnek szól; fújdogáld!
Imádlak, mint hídpillér a víz rombolását, de most csak autókban; még, rohangáld!
(LIMERIK)
Megőrölök, kedves Hildegárd!
Szerelmünk olyan, mint egy nomád?
Elkerüljük egymást,
Mint isis, iskolát...
Kapcsolatunk, mint életlen bárd...
(Bokorrímes)
Szerelmünk tetőfokára nagyon vágyok,
Ha akarod, ezért mindent megcsinálok!
Gyere, szeretetből beléd palántázok...
(Septolet)
Gyere, hozd szerelmet,
Nekem kegyelmet,
Eleget!
Feleresztem vágyam füstoszlopát,
Építem totemoszlopát!
Magány halálsikolya,
Futásba...
(Senrjú)
Ragyoghatna már
Lelked nekem, árny nélkül!
Vágyom... fényedet.
(Sedoka)
Vágylak, mint vad szél,
Fák lombjait borzolni,
Mint zápor meglocsolni!
Vágylak, szerelmes
Szívvel, megsimítani,
Lelkedbe behatolni!
(HIAfo)
Nagyon szeretnélek!
Nélküled nincs élet,
Így életem, rothadt mocsár.
(3 soros-zárttükrös)
Gyere Cicuskám, ne várakoztass,
Esténként engemet el, Te altass...
Gyere Cicuskám, ne várakoztass!
Vecsés, 2020. október 13. – Kustra Ferenc – a szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Imádlak, mint hídpillér a folyó sodrását, de most a meder száraz, ó Hildegárd!
Imádlak, mint hídpillér a víz zubogását, de most a parti szélnek szól; fújdogáld!
Imádlak, mint hídpillér a víz rombolását, de most csak autókban; még, rohangáld!
(LIMERIK)
Megőrölök, kedves Hildegárd!
Szerelmünk olyan, mint egy nomád?
Elkerüljük egymást,
Mint isis, iskolát...
Kapcsolatunk, mint életlen bárd...
(Bokorrímes)
Szerelmünk tetőfokára nagyon vágyok,
Ha akarod, ezért mindent megcsinálok!
Gyere, szeretetből beléd palántázok...
(Septolet)
Gyere, hozd szerelmet,
Nekem kegyelmet,
Eleget!
Feleresztem vágyam füstoszlopát,
Építem totemoszlopát!
Magány halálsikolya,
Futásba...
(Senrjú)
Ragyoghatna már
Lelked nekem, árny nélkül!
Vágyom... fényedet.
(Sedoka)
Vágylak, mint vad szél,
Fák lombjait borzolni,
Mint zápor meglocsolni!
Vágylak, szerelmes
Szívvel, megsimítani,
Lelkedbe behatolni!
(HIAfo)
Nagyon szeretnélek!
Nélküled nincs élet,
Így életem, rothadt mocsár.
(3 soros-zárttükrös)
Gyere Cicuskám, ne várakoztass,
Esténként engemet el, Te altass...
Gyere Cicuskám, ne várakoztass!
Vecsés, 2020. október 13. – Kustra Ferenc – a szerelemről íródott: Alloiostrofikus versformában.
Életem van, de az, saját kriptába van zárva,
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.
A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.
Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.
Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…
Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc
Az életem, a sorsom, mind a létem kriptája.
Nem vagyok egyedül, itt vannak az ősök,
Ők a hálótársak, mind, az elment hősök.
A mi kriptánk a mi nagy temetőnk ékköve,
Sokszor elmegy mellettünk, emberek közönye.
Van ősöm, ki már csak hiányos csontváz,
És van, kin még a bőr a csonton mintáz.
Néha esténként kiszállok a nehéz tető alól,
Fehér lepelben keresem a kerítést… valahol.
Főleg a ködben jó, úgysem… nem látok semmit,
A sírok fölött suhanva… nem bántok senkit.
Innen nincs kiút, oly’ nagyon nehéz a fedő,
Várom én, hogy a szabadító egyszer eljő.
Innen más szabadító nem lehet, csak a Teremtő,
De itt a halál az úr, ide nem jár a Teremtő…
Vecsés, 2012. május 21. – Kustra Ferenc
