Idő 
Értékelés 
Értékelés Úgy érzem… lelkemet vasalt lópaták tapossák,
Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
A szivárvány sem világít ide.
Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Elment az élet, bánok… semmit se.
Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.
Sosem voltam tömeg töltelék
Így mindig kirekesztett valék.
Tömeg… soha nem is fogadott be
Mindig csak lebegtem a semmibe…
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Felsőbbrendű gondolatok… azt se.
Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
Ha lementem völgybe, megkötöztek,
Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Mennék saját utamon… népmese.
Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Vagy már tudom, de vagyok… senkise.
Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Rajtam ugrál világ, bakancsban… gyalázatosság!
Jó már nincsen, nekem régen kihalt, élet eb-rudal,
Fénybe néznék, de az meg, amit a sötétség ural.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
A szivárvány sem világít ide.
Nézd, egy pár gyík milyen boldogan szalad,
Fű, virág tavasszal új tőről fakad,
Bár nekem ebből jó lenne… semmi sem jut.
Fránya forgószél… szemembe homokot fútt.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Elment az élet, bánok… semmit se.
Már régen kolonc vagyok… a nyakamon.
Mondhatnám, hogy béklyó… saját lábamon.
Le vagyok kötözve… magam akadálya vagyok.
Mindenki csak kerék alá lök… tán’ ottmaradok.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Gondtalan élet, eh… nem volt sohse.
Sosem voltam tömeg töltelék
Így mindig kirekesztett valék.
Tömeg… soha nem is fogadott be
Mindig csak lebegtem a semmibe…
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Felsőbbrendű gondolatok… azt se.
Ha felmásztam egy hegyre, lelöktek,
Ha lementem völgybe, megkötöztek,
Ha nagy ötletem volt, rúgtak, elgáncsoltak,
Ha jó véleményem volt, elhallgattattak.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Mennék saját utamon… népmese.
Ha volna legalább egy gyertyányi fényem,
Tán látnék valamit, mit sugall az énem,
De hát rozoga élet megfosztott önmagamtól,
Hogy szilárdan álljak lábamon én, és… magamtól.
Nem tudok én már semmit… semmit se,
Vagy már tudom, de vagyok… senkise.
Vecsés, 2011. szeptember 6. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Megtréfált a sors,
Életem túl sós.
A sótartó feneketlen,
Az életem élhetetlen.
Lehet váltani,
Só nélkül élni.
Akkor mi lesz az étellel
Vagy alkudjak az élettel?
Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József
Életem túl sós.
A sótartó feneketlen,
Az életem élhetetlen.
Lehet váltani,
Só nélkül élni.
Akkor mi lesz az étellel
Vagy alkudjak az élettel?
Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József
A saját életem…
Élet durvul,
Körülvesz
Orvul!
Megöregedtem, csak kínoz,
Tarol az idő, brillíroz!
Végtelen használás…
Elmúlás.
*
Döntöttem,
Dacolok halállal…
Így emlékszem!
Életem fogva tart,
Mutatja agyart…
Idő maradt,
Közben haladt…
*
Életem, mint váltóláz,
Csúnyán
Lemagáz!
Ő ráz, én izzadok,
Mormogok,
Tudattalanul hablatyolok,
Betegen láz-álmodok.
*
Izzadtság kiveri hátam,
Hólyagos a lábam.
Fáradozok,
Álmodozok…
Bánkódok.
Mormog az élet,
Cunami kéret…
*
Nincs szabadulás,
Életem… Feloldozás?
Tavaszi fuvallat,
Éltem is ez alatt!
Kellemes?
Félelmetes!
Készségesen részletes!
*
Mogorva felhőim
Csak állnak az égben,
Létben.
Fény ácsorog,
Árnyéka mozog,
Vicsorog,
Morcosan acsarog.
*
Szólok,
Csókok jó dolgok.
Mocskos dobok…
Homok nyomok,
Lobogó lombok…
Visszafordulok, elgondolkozok,
Összeroppanok, becsavarodok.
*
Életbe beleborzongok,
Életbe beletanulok,
Életbe nem gondolok,
Életbe belepusztulok.
Életből kifarolok.
Fúrok, túrok,
Gyúrok, szúrok.
Vecsés, 2019. március 18. – Kustra Ferenc József – íródott: septolet csokorban, önéletrajzi műként!
Élet durvul,
Körülvesz
Orvul!
Megöregedtem, csak kínoz,
Tarol az idő, brillíroz!
Végtelen használás…
Elmúlás.
*
Döntöttem,
Dacolok halállal…
Így emlékszem!
Életem fogva tart,
Mutatja agyart…
Idő maradt,
Közben haladt…
*
Életem, mint váltóláz,
Csúnyán
Lemagáz!
Ő ráz, én izzadok,
Mormogok,
Tudattalanul hablatyolok,
Betegen láz-álmodok.
*
Izzadtság kiveri hátam,
Hólyagos a lábam.
Fáradozok,
Álmodozok…
Bánkódok.
Mormog az élet,
Cunami kéret…
*
Nincs szabadulás,
Életem… Feloldozás?
Tavaszi fuvallat,
Éltem is ez alatt!
Kellemes?
Félelmetes!
Készségesen részletes!
*
Mogorva felhőim
Csak állnak az égben,
Létben.
Fény ácsorog,
Árnyéka mozog,
Vicsorog,
Morcosan acsarog.
*
Szólok,
Csókok jó dolgok.
Mocskos dobok…
Homok nyomok,
Lobogó lombok…
Visszafordulok, elgondolkozok,
Összeroppanok, becsavarodok.
*
Életbe beleborzongok,
Életbe beletanulok,
Életbe nem gondolok,
Életbe belepusztulok.
Életből kifarolok.
Fúrok, túrok,
Gyúrok, szúrok.
Vecsés, 2019. március 18. – Kustra Ferenc József – íródott: septolet csokorban, önéletrajzi műként!
Ha van Sorsom, hát az bizony nem szeret.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!
Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.
Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.
Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.
Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!
Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.
Csak messziről, túloldalról integet.
Szerencse adó jó isten, add nekem,
Hogy ne kelljen, így... jobb legyen életem!
Volt már felettünk mennykő is, tán' több ezer,
Lopakodós az alkonyat, körbeteker.
De engem Ők csak kevésbé szeretnek,
Úgy gondolják, senki vagyok... eretnek.
Villám-szimfónia szól a sötétlő égből,
Feketés füst száll a sors hajókéményéből.
A forró vaskazánban fekete kőolaj ég,
A sors tán' részegen henceg; a kezdet már a vég.
Mindig is a mézes ajkaival csábított,
Én elvesztem örvényében, ő csak ámított!
Lehúzott a mélybe...
Le a meredélybe.
Jobb volna végre embernek lenni!
Embernek, másnak nem... soha semmi!
Vecsés, 2012. január 6. – Kustra Ferenc József. íródott önéletrajzi írásként.
Elmentél? Nem is voltál soha. Nem vagy?
Nélküled üresen csikorog az agy.
Hiányzol, mint kerékagynak a zsír,
Nélküled csikorgok, rólad semmi hír.
Itt az idő! Véglegesen felmérem,
Hogy nélküled mit sem ér az életem.
Föladom, a határidő december
Harmincegy és onnan nem vagyok ember.
Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér.
Nélküled az életem csak folt, de fehér.
Nélküled nem lehet feltérképezni se,
Mert üres, mint a szegények köcsögje.
Hát igen, nélküled idejutottam,
Eddig öklömmel semmibe sújtottam.
Most már látom eddig öklöm sem volt,
Most már látom, életem hamvában holt.
Én szólítanálak: Kedves Szerencsém!
Te! Hogy tegyem? Sohse voltál enyém.
Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül,
Megyek tovább kielégületlenül.
Budapest, 2000. október 8. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
Nélküled üresen csikorog az agy.
Hiányzol, mint kerékagynak a zsír,
Nélküled csikorgok, rólad semmi hír.
Itt az idő! Véglegesen felmérem,
Hogy nélküled mit sem ér az életem.
Föladom, a határidő december
Harmincegy és onnan nem vagyok ember.
Nem vagy. Nélküled az élet mit sem ér.
Nélküled az életem csak folt, de fehér.
Nélküled nem lehet feltérképezni se,
Mert üres, mint a szegények köcsögje.
Hát igen, nélküled idejutottam,
Eddig öklömmel semmibe sújtottam.
Most már látom eddig öklöm sem volt,
Most már látom, életem hamvában holt.
Én szólítanálak: Kedves Szerencsém!
Te! Hogy tegyem? Sohse voltál enyém.
Ez van… Búcsúzzunk el ismeretlenül,
Megyek tovább kielégületlenül.
Budapest, 2000. október 8. –Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.
