Oly csönd hang hallatszik
S már ez is elmúlik
Csak már a lépések hallatszanak
A várfal kopog lábaik alatt
S a távolban hasonló hang
Mely valahányszor fel-fel cseng
A hegyek falairól visszhangzik
S a széllel fent a magasban játszik
Hallani hogy kopog a katonák páncélján
Az eső mely beszél a véres halál helyén
És igazat mond ez az átok
Távolban nem kívánt látottak
Oly sereg az mely félelmetes
Páncéljaik csörögnek véres
Lábnyomokat hurcolnak magukkal
Tompítja lépteiket foltokkal
Hirtelen megállottak
A sereg nem lép sokat
Ott a távolban kéz mozzanatok
Hátra tegezük felé nyúlnak
Majd felhúzzák nyilaik
S hirtelen elengedik
Hangjuk valami ciripelés
És eleik sajnos végzetes
Minden ember búj a falak
Védelmező árnyéka
Mögé hol nem éri gond
Jaj! annak ki még kinn volt
Mert lezúdult a sötét ég
Közöttük még rengeteg ég
Majd hirtelen csatakiáltás
Oly távoli végzetes hangzás
Karddal, dárdákkal rohannak
Most már végszó lesz veletek
Mert már mi zúdítunk rátok
Nektek nyilaink átok
De a mieink elvesztek
Páncélok hadai mellett
Majd ők jöttek támadással
A katapultok hadával
S a csatának már vége
Lelkek elvesztek véle
Oly csend lett hirtelen
Hangok elveszettek
Ahol régen vár állott
Most pusztult romhalom
Melyben vérfolyó volt
S benne rengeteg holt.

Te vagy a föld,és te vagy a tenger,
te vagy minden,mi kell nekem.
te vagy az életem,te vagy az álmom,
s tiéd a kéz,mely átölel.

Rólad álmodom hosszú éjszakákon
nem tudom eljössz?vagy csak álom ez?
Álmomban érzem bársony érintésed,
erős karjaiddal lágyan átölelsz.

De midőn ébredek könnyes lesz a párnám
mellettem nincs más,csak hűvös vánkosom,
s könnyeim között ébren elmerengve
érzem:már örökké rólad álmodom.

Hallgatag a messzi táj
Az eltüntettet hangját
Keresi ezredek óta
Oly gyönyörű port szórt rája

De a szépség az nem szó
Hallgatag már ehhez szól
Hogy mily gyönyörű e táj
Messzi földről ugyebár

De mi ez a hang
Valami fel cseng
Hát persze szólott a természet
Hagyd meg e táj élő szépségét

Ne félj én nem bántalak
Most csak épp bámullak
Megvédlek akár életem árán
Hogy ne kelljen félned soha se már...

Mi srácok sok szót szeretünk hallani,
De van egy amit a lányoknak nehéz kimondani.
Négy betű csupán, nem több,
De ez a szó egy életre dönt!

Szívem?
Nem szívem.
Látok?
Nem látok.
Hallok?
Nem hallok?
De legalább sikítok?
Még csak nem is sikítok.
Élek?
Nem.
És nem azért, mert meghaltam,
Hanem mert meg se születtem.
Sohasem léteztem.

Semmiben kőfal,
Kőfalban ajtó,
Ajtóban zár.
És a kulcs?
Hol a kulcs?
Nincs, mert eltűnt, elveszett.
Először megrohadt, majd semmi lett.

Kit érdekel...

Küszöbön alak.
Rohadó húsdarab.
Állott bűz.
Dögszag.

Emlékszem, mikor először kopogtattam.
Boldog vagyok, azt gondoltam.
Kívül semmi, hát bemegyek.
Körülnézek.
Mindent szerzek.

Aztán könyörögtem és dörömböltem.
Engedjetek, had menjek!
Aztán sírtam és szenvedtem,
Aztán írtam és rettegtem.

Úgy rémlik, még reméltem.
Cél nélkül utamat kerestem.

Szerettem?
Nem szerettem.
Láttam?
Nem láttam.
Hallottam?
Nem hallottam.
Éltem?
Igen.

Igen éltem, és hazudtam,
És túl sokat sírtam.
Sajnáltam,
Magam.

Véresre vertem az ajtót.
Igen, az ajtót, ami nem volt.
De én!
Rugdaltam!
Lábam, kezem eltörtem,
És éreztem, hogy győztem.
Na akkor éltem.

Aztán szépen végignéztem,
Hogyan szűnt meg önnön fényem.
Vicces ügy volt, elmesélem;
Úgy kezdődött, hogy volt.
Aztán E123, E456, E9999,
Citromsav, Zsírsav,
Nátriumcitrát,
Riboflain-5-nátriumfoszfát.
Aztán már nem volt.