Ó ,mily gyorsan telik az idő, az élet,
Alig kezdtük, s immár elhagytunk négy évet
És most megrendülve, meghatva itt állunk
Jó tanitó néni tőled el kell válnunk.

Mily sokat fáradtál, s vesződtél mivelünk
El nem feledhetjük, soha amíg élünk,
Hálával gondolunk az elmúlt négy évre
Miként gondolunk az elmúlt négy évre
Miként tanítottál az első betűre.

Mi tudjuk ,hogy te is szerettel bennunket
Valami ugy hozzad kototte szivunket,
S, most szakad e kotel,s kis szivek vereznek
S,o, mikor a sziv faj, a szemek konnyeznek.

Bucsúzunk, s átadjuk hálánk szép virágát,
S megköszöjük négy év minden fáradságát,
Ha rosszak voltunk, bocsánatot kérünk
És most legyen béke teveled és velünk.

Anya a szivem úgy fáj.

Fáj, mert elhagytál.

Mindenki látja, szenvedek.

Nem szeretlek, elengedlek.



Én csak közbe jöttem.

Mint egy selejt termék.

Gyerekkorom számomra egy rossz emlék.

Az életem fonalát egymagam kötöttem.



Az, hogy újra eggyütt leszünk álom.

Évek óta csak a hivásod várom.

Nincs értelme már, kár minden szóért

Köszönet mindenért, köszönet a jóért.

Ha látod ezt a szenvedést és nincs hozzá szavad
csak egyet kérdek tőled én:Istenem!Merre vagy?
Mondd!Mért hozol rá szenvedést ki nem vétett neked?
Mért nem nyújtasz feléje segítő kezet?

Míg ártatlanok szenvednek,dőzsöl a gonosz,
s gyilkosok,zsarnokok helyett ártatlan lakol.
Míg gyógyszerekre nem telik,más kincseket rabol,
börtönből lesz mennyország s a kórházból pokol!

Nézd a gyönge gyermeket! A szenvedő szülőt!
S hívd magadhoz helyette a semmirekellőt!
S ha megteszed,hát elhiszem hogy itt vagy,s létezel,
s cserébe minden este imádkozom neked!

Ködbe burkolóznak
a hatalmas ormok,
ahova feljutni
oly nagyszerű dolog.

Fentről a magasból
hogyha letekintesz,
lélegzeted eláll,
oly gyönyörű táj ez.

Óriási fenyők
amerre csak nézel,
susognak teneked
fülednek sem hiszel.

A Csorba tónál is
álljál meg egy kicsit,
megláthatod ott a
tájnak szépségeit.

A hegy belsejében
pompás barlang bújik,
cseppkövek csillognak,
ott csoda rejtőzik.

A sok szépség láttán
jó érzés tölt majd el,
találkozhattál a
csodás természettel.

én csak érted élek s nem törődöm mással
néked áldozom egész életem
mit törődöm a hamvas ifjúsággal
ha te velem vagy édes gyermekem.

erőm fogytán van,s gyönge már a lábam
de ha téged lát új erőre kap,
és ha szemed boldog csillogását látom
még a sötét felhők sem aggasztanak.

melletted állok,betakarlak lágyan,
elnézem ahogy itt szundikálsz
és amint halvány arcodat szemlélem
megpihen rajta egy fáradt fénysugár.