Füstös félhomályban ülök,
cigarettám parazsáig ér az ég
s bomlik róla sejtelmes fátyol ,
Nélküled mit érek én ?
arcomra kiül magányom és
gubbaszt, mint szótlan öregek
a kapuk előtt, ilyenkor
alkonyattájt , s nem mond az
semmit, hogy ' hiányzol '
A néma sem tudja hogyan kiáltson !
Nélküled ülök a füstös félhomályban
és a csöndet vigyázom magam felett
Odakint suhog az áprilisi szél,
ecetfák virága verdes
és semmit , semmit sem érek nélküled !
és kering velem egy furcsa rémület !
s félek !
Te nem vagy itt!
s ki tudja meddig élek ?!

Térdre hullva hódolok
csodáid előtt
Kiálts fel ! égek !
Bőrömön érdesre szikkadt a láz
Kirepedezett számon
És szememből cseppenként
hull a vérem
Mint a könnyek !
Így akarlak !
Idegeim lázas
vágyat vernek
Gyönyörű
asszony-testedért
lázasan didergek
de messze vagy !
és én is messze vagyok
és távoli a képed
csak a vágy van itt
lázasan verdes teérted
s lüktet ,mint ereimben a vér
és odafönt a csillagok

Jaj ! bársony ruhádban
szeretnélek !
Bársony ruhádból
kibontanálak !
bársony és a selymek
hullanának
és hullanának rólunk is
minden vásznak
még a falakból is
bársony lenne
mert a fal is tudná,
hogy téged várlak

Itt messziről
gyönyörűm
a melledre vágyom
megvert, megáldott
képzeletemmel
egy kétségbeesett
szorításra
egy kitárt karú ölelésre
egy hajnali ringatózásra
íme térdre hullva
kinyújtott
kezemmel kérve
hódolok a csodáid előtt
szoríts magadhoz !
ölelj szorosan !
mielőtt az élet véget érne

Mit is mondhatnék most neked?talán azt mit most érzek!Szavaid mint éles tör hatoltak szívembe,s közben átjárja testem a fájdalom.Szemeböl lassan könny pereg nem tudom mitévőlegyek.Gondolataim kavarognak fejemben, s a múlt tör elő felszínre bennem,egy emlék egy kép mi te voltál, s vagy nekem.Annyi mindent szeretnék el mondani de talán mit sem érnek már a szavak.Te eldöntötted el hagysz,jaj szívem megszakad.Bánat keserűség fájdalom járja át testemet ,és érzem nélküled nem élhetek.Bocsásd meg kérlek bűneimet hisz nem vagyok tökéletes,de ha szeretsz meg halok te érted csak maradj mellettem szívem.Ha viszont nem szeretsz hát menj ne néz vissza soha sem,légy boldog azt kívánom és azt hogy az élet soha ne legyen hozzád mostoha.De tud szívem benn öröké élsz és nem felejtelek soha.

Volt egy lány, hajdanán,
Messzi tájt várt reám,
Fény csillant szép vállán
Ívének hajlatán

Mély piros ajakán
Vágy rezzent, csókra tán?
Szeretve, ölelve,
Titkunk lett örökre.

Időnek mélyében,
Emlékek ködében,
Kutattam s ráleltem
Oly szép volt, emlékszem.

Ládák és polcok
Írta: Kovács István
Egy nagy ládában
cipeljük magunkkal a múltat.
Kidobni őket nem lehet,
életünk részei voltak.
Az emlékeket szelektálni
lehet, de feledni nem,
mert ott hátul a kis polcon,
minden- minden ott pihen.

A jelenünk?
Az egy kisebb láda.
Teteje soha nincs zárva,
Rendezkedünk mindig benne,
bár szinte hiába.
Mert a mát holnap át tesszük,
a ?múlt? feliratú ládába.

És a holnap?
Egy kicsinyke doboz,
inkább csak egy zárt boríték.
Tervek vannak benne,
vágyak és titkok,
ezért ők a holnapok.

Reggelente,
ahogy nyílnak a borítékok,
lassan fogynak a holnapok,
rájövünk, már mi is múlt vagyunk.
És ha az utolsó láda is bezárul,
talán emlékei leszünk valakinek,
a polcon, ott, leghátul!