Eltűntek a régi húsvétóló idők
Szegény jobbágyok románcán dicsőn.
Jött egy árnyék, hamis világ,
Könnyű szárnyán eltünt az ünneplő paraszti világ.
Andalgó vággyal nézek a tájba,
Megfakult tanyákon a nagyapáink háza.
És hová lett a húsvéti locsolkodó gyereksereg?
Hullámzó végtelenségben eltűntek az évtizede
Szegény jobbágyok románcán dicsőn.
Jött egy árnyék, hamis világ,
Könnyű szárnyán eltünt az ünneplő paraszti világ.
Andalgó vággyal nézek a tájba,
Megfakult tanyákon a nagyapáink háza.
És hová lett a húsvéti locsolkodó gyereksereg?
Hullámzó végtelenségben eltűntek az évtizede
Szél fúj át a magyar pusztán,
Elmenekül a jóság csalfán.
Kis falum a kínjain hallgat,
Hervadó csókjainkon már a hamvak.
Pusztító idő ez, fekete lidércek,
Éhezők verítékein a sanyarú sorsú vidékek.
Vésznek korszakát élünk.
Holokausztként hull a népünk.
Gyötrő poklok a hajnali fényben,
Rabláncán a szabadságunk tétlen.
Az új korszak hullákat tölt meg,
Szirénák jajszaván fulladunk meg.
Tarnazsadány- Hidegvég, Északkeleti régió
Elmenekül a jóság csalfán.
Kis falum a kínjain hallgat,
Hervadó csókjainkon már a hamvak.
Pusztító idő ez, fekete lidércek,
Éhezők verítékein a sanyarú sorsú vidékek.
Vésznek korszakát élünk.
Holokausztként hull a népünk.
Gyötrő poklok a hajnali fényben,
Rabláncán a szabadságunk tétlen.
Az új korszak hullákat tölt meg,
Szirénák jajszaván fulladunk meg.
Tarnazsadány- Hidegvég, Északkeleti régió
Jéggé fagyott a lelkünk tánca,
Mert nem tellett tűzifára.
Rőzsét szedek, jaj, de félek!
Érnek érte majd ütések.
Lucifer szaván roston égek,
Lángoló házamból kilépek.
Könnyező szemekkel lebegek,
Holttestemen lőtt sebek.
Erőm csökken, a fehér fény elnyel,
Ölel karom féltő, remegő szívvel.
Kisfiamon lőtt sörétek,
A hold fényében elveszett remények.
Rendőreink rohangálnak,
Hasznos nyomokat szétdobálnak!
Minek ide orvos, mentő.
Tűz esetén semmi nem kő.
Mert nem tellett tűzifára.
Rőzsét szedek, jaj, de félek!
Érnek érte majd ütések.
Lucifer szaván roston égek,
Lángoló házamból kilépek.
Könnyező szemekkel lebegek,
Holttestemen lőtt sebek.
Erőm csökken, a fehér fény elnyel,
Ölel karom féltő, remegő szívvel.
Kisfiamon lőtt sörétek,
A hold fényében elveszett remények.
Rendőreink rohangálnak,
Hasznos nyomokat szétdobálnak!
Minek ide orvos, mentő.
Tűz esetén semmi nem kő.
Száműzött, csavargó vándorcigány,
Sötét végtelen bíborszínű álomvilág.
Anyám sírjánál megállok
Életem kristálytiszta forrásvizén.
Szeretet áramlik bennem,
Lelkemben örök a nyár.
Emléked kísér a tájon,
Amerre járok oly fájón.
Vinnél el magaddal engem, anyám!
Mert itt kivert kutyaként élek tovább.
Viharként tombol a lelkem,
A napfényben elfúj a szél engem.
Gondolataim virágos kertjén
Kiáltom anyám nevét!
Emléked kísért a sírig,
Míg ott lenn csendben pihensz végig.
Sötét végtelen bíborszínű álomvilág.
Anyám sírjánál megállok
Életem kristálytiszta forrásvizén.
Szeretet áramlik bennem,
Lelkemben örök a nyár.
Emléked kísér a tájon,
Amerre járok oly fájón.
Vinnél el magaddal engem, anyám!
Mert itt kivert kutyaként élek tovább.
Viharként tombol a lelkem,
A napfényben elfúj a szél engem.
Gondolataim virágos kertjén
Kiáltom anyám nevét!
Emléked kísért a sírig,
Míg ott lenn csendben pihensz végig.
Bús lelkemnek rőzselángja ég,
Holt mezőkön elsodor a szél.
Putrik ajtaján testvérek várnak,
Lelkem árnyékán visszajárnak.
Magányos csendjén hallgat a szív.
Rozoga szekéren az élet felsír.
Nincs napfény az árnyékos úton,
Nyomasztó terhünket cipelem a múlton.
Sírokat hantolunk a gyűlölet útján.
Pokoli törvényeket hoznak ránk durván.
Kis kunyhóinkban megtorpant az élet,
Hegedűnk húrjain száll a fekete, gyászos ének.
Tarnazsadány, Hidegvég, Északkeleti régió
Holt mezőkön elsodor a szél.
Putrik ajtaján testvérek várnak,
Lelkem árnyékán visszajárnak.
Magányos csendjén hallgat a szív.
Rozoga szekéren az élet felsír.
Nincs napfény az árnyékos úton,
Nyomasztó terhünket cipelem a múlton.
Sírokat hantolunk a gyűlölet útján.
Pokoli törvényeket hoznak ránk durván.
Kis kunyhóinkban megtorpant az élet,
Hegedűnk húrjain száll a fekete, gyászos ének.
Tarnazsadány, Hidegvég, Északkeleti régió