Hosszú út pora ráült a cipőmre,
Sajna, nem vagyok büszke életemre.
Nagy utat bejártam, zarándokoltam,
Utóbb kiderült, semmit nem csináltam.

Ötvenkét év alatt bizony ez történt
Senki nem pártolt, sem hosszan, sem tüstént.
Így csak vergődtem, szétdobált az élet,
Nem is tudom az életem mivé lett.

Mire születni? Kínlódás az élet,
Küzdünk, birkózunk mindennel. Mi végett?
Ha becsülne család és társadalom,
Sikeres lehetnék, és ezt akarom.

Életem fanyar, furcsa sors-fintora,
Hogy nincs kezemben a siker záloga.
Ötvenkét évet már vissza nem lehet
Forgatni, mert az már történelem lett.

Tán rossz helyre születtem és nősültem,
Eleve elkárhozott a sikerem?
Már tudom, hogy így van és így is marad.
Nem számít, hogy szívem bánattól szakad.

Magamban: jobb sorsra volnék érdemes,
De életem múlik, már nem érdekes.
Jövő hónapban földönfutó leszek,
Vagyok a legpechesebb fenegyerek.

Törvény: semmivé foszlik, mihez nyúlok,
Ha újat kezdek, élettől kikapok.
Tudom: Peches ember nem kacérkodjon
Se a jégen, se sikerre áhítón.

Sose kacérkodtam, élni akartam,
De a sorsom büszke:” ezt én nem hagytam”.
A harcnak lassan vége, zaj elcsitul,
Én meg eltűnők, sikerre vágyastul.

Budapest, 2000. május 6. – Kustra Ferenc József

Az orosz sztyeppen
Megérkezett a fagyás.
Idő, zúzmarás.
*
Az orosz sztyeppen
Keblére ölelő fagy…
Mini jégcsapok.
*
Az orosz sztyeppen
Hajnali hideg kemény!
Befagyott vizek.
*
Az orosz sztyeppen
Fűtött gerendaházak…
Farkas jár erre…
*
Az orosz sztyeppen
Növények tetszhalottak.
Örökzöld fenyők.
*
Az orosz sztyeppen
Fehér szín festi tájat…
Jégcsap nem csöpög.
*
Az orosz sztyeppen
Fehér szín oly’ vakító.
Taposó csizma.
*
Az orosz sztyeppen
Havat látó tekintet...
Trojka meg nem áll.
*
Az orosz sztyeppen
Már az udvar is fehér.
Ló paták csúsznak.
*
Az orosz sztyeppen
Végzetes a hófúvás.
Trojka biz’ segít!
*
Az orosz sztyeppen,
A hófúvás állandó!
Nincsen búvó hely.
*
Az orosz sztyeppen
Hóvihar forgataga…
Egyujjas kesztyű.
*
Az orosz sztyeppen
Hideg, hóviharos est.
Minden víz fagyott.
*
Az orosz sztyeppen
Szúrósas a levegő…
Hóvihar… ádáz.
*
Az orosz sztyeppen
Lehelet baktat… hóban.
Jeges felület.
*
Az orosz sztyeppen
A havas tájék üres.
Csak hókupacok…
*
Az orosz sztyeppen
A hideg, metsző szélben…
Arcot fájdító.
*
Az orosz sztyeppen
Hull a hó a mezőre!
Szép, fehér bársony.
*
Az orosz sztyeppen
Minden sima… nagy fennsík.
Fehér lepedő.
*
Az orosz sztyeppen
Hótakaró vastagszik.
Törött hólapát.
*
Az orosz sztyeppen
Fény, hótakarót lazít.
Hó, kötésig ér.
*
Az orosz sztyeppen
Élet, álomba hamvadt.
Lélekmelegség.
*
Az orosz sztyeppen
Hallgathatók hópelyhek…
Szellem melegség.
*
Az orosz sztyeppen
Három hónapos a nyár.
Rövid élvezet.

Vecsés, 2016. január 5. – Kustra Ferenc József – íródott: eredeti, Basó féle stílusban írt haiku csokorban, fél-haiku láncban… [600-800 éve Japánban még úgy tartották, ha a haikuíró, életé-ben meg tudott írni 10 haikut, akkor ő már mester!]

Szárnyak nélkül szállnak
Színes, lufi-lelkű lények;
Már nem is sejtik odafentről
Milyen lent az élet.

Csak önmagukat látják
A nagy ürességben,
De a lufi biz kidurran
Fen a magas égben.

Darabokra hull az álom;
Lent lesz majd ravatalon,
De kik soha nem repültek
Kárörvendők mégse lesznek.

Lekerül így minden szálló,
Mert ide lent van a megváltó.
Végül - lufilelkük epekedve
Kapaszkodik a kilincsbe;

Szent Péterünk eresszél be!

Hiábavaló töprengés
Nyugtalan ideje
Sújt, taglóz.
Elveszett a hely jelene,
Hol lennem kellene.
Árnyékom nem látom,
Magam sem találom.

Virrasztó éjszakán
Fehéren virít a vacogó fagy
Fénylő csillagok alatt.
Dermed a csermelycsobogás,
És a kövér hold
Még egyszer megmártózik
A jégkristályok közt.
Köddé válik sok-k gondolat
A lehelettel együtt
Mely elhagyja ajkamat,
És a fókuszpont képei
Öszpontosítva is,
Csak homályosan távoli
Ábránd-lenyomatok.

Hiábavaló töprengés -
Hol lennem kellene;
Messze van
A távolság másik fele.
Elindulnák
Erőtlenül is, ha lehetne,
De fogva tart szüntelen
Fegyverével
A következmény szelleme.
Magában gyenge
A gondolat ereje.

Te ott, én itt nem lelem
A nyugtalanságban helyem.
Idegenek szennyesével
Töltöd a mosógépet
És nálam is
Ugyanez a képlet.
Majd, ha vége lesz
Eme szenvedésnek
Örülni fogok a kevésnek
Is, mert eltűnik a távolság,
És a másik fele
Itt veled lesz tele.

A gőgös emberben
A lélek irigysége
Keserű száj-ízzel,
Csak dekorációval
Leplezve
Mosolyog az Életre.
Csörtetve tapos
Felszegezett fejjel,
Sosem találkozott
Magánál különbekkel.

A jókedved láncra verné
Amennyiben megtehetné.
Melegen mosolygó szívedet,
Melyben bugyog,
Forr a szeretet,
A lelked mely édes,
És lágy mint a méz
Cselszövéssel lopná el
A ragacsos rideg kéz!
Sejtelme sincs
Milyen az emberség.