Idő 
Értékelés 
Értékelés Este a gangon, csak ülök én csendben, nem rombolom a rendet,
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…
A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…
Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…
A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lesz.
A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.
A gyertyámnak léte vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!
Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…
Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet…
Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet…
A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat,
Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat…
Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő,
Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő.
Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt,
Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt…
A békességben én
Kicsit el is szunyókáltam.
Varázslat fönnmaradt.
*
Harangszó elmúlt már,
Sötét fátyol, tovább borít.
Szellő meg széllé lesz.
A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják,
A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják.
A gyertyámnak léte vége... bemegyek,
Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?!
Versezhetnékem volna még talán, meglehet…
Rám terül az álomvilág, valós lehelet…
Párnám habosítom, nyálam ráfolyik,
Majdan eljön hajnal, és rám virradtik.
A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel,
És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel…
Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban…
Írtam egy pár sort, bár nem vagyok nő,
de belegondoltam mit érezhetett ő.
Sétálva este a parkban
egy fekvő férfit láttam a bokorban.
Jól van uram? Kérdeztem tőle,
de válasz helyett arcomban volt ökle.
Ugrott vágyával durván énrám,
magját belémlökte, s hörgött némán,
és jött a másik élveteg barom,
úgy éreztem jobb ha most hagyom,
mert szabad csak akkor leszek,
ha e szörnyűségbe beleegyezek.
Négyszer-ötször tették meg velem,
a fájdalomtól felejtettem nevem.
Mikor ott hagytak a fűben pihegve
felhúztam bugyimat lassan remegve,
szégyenérzettel telve indultam haza,
úgy döntöttem ezt nem mondom el soha.
de belegondoltam mit érezhetett ő.
Sétálva este a parkban
egy fekvő férfit láttam a bokorban.
Jól van uram? Kérdeztem tőle,
de válasz helyett arcomban volt ökle.
Ugrott vágyával durván énrám,
magját belémlökte, s hörgött némán,
és jött a másik élveteg barom,
úgy éreztem jobb ha most hagyom,
mert szabad csak akkor leszek,
ha e szörnyűségbe beleegyezek.
Négyszer-ötször tették meg velem,
a fájdalomtól felejtettem nevem.
Mikor ott hagytak a fűben pihegve
felhúztam bugyimat lassan remegve,
szégyenérzettel telve indultam haza,
úgy döntöttem ezt nem mondom el soha.
Marcika napja még elmegy,
nincs ok búra-bajra,
de ha eljön Márton napja,
lesz ok búbánatra.
Addig, amíg tököm tokos
nem lesz semmi bajom.
Remélem, hogy már sohasem
nem lesz nekem csajom.
Ezért aztán úgy döntöttem
nem leszek én el lúd,
ha Marcika maradok, hát
bizton nem jár rám rúd.
nincs ok búra-bajra,
de ha eljön Márton napja,
lesz ok búbánatra.
Addig, amíg tököm tokos
nem lesz semmi bajom.
Remélem, hogy már sohasem
nem lesz nekem csajom.
Ezért aztán úgy döntöttem
nem leszek én el lúd,
ha Marcika maradok, hát
bizton nem jár rám rúd.
Versben és európai stílusú haikuban
Néma az életterem, néma ez a táj,
Madarak sem csicseregnek nekem... ez fáj.
Nincsen autó, nincs gyalogos, üres, mutatja az utcakép,
Én egyedül az utcán… ki tolakodva, mégis előre lép.
Borzalmas a néma csend, nálam az élettájamon…
Semmi! Látom nincs zizzenés avarban, nézem fájón.
Az én jól megöregedett csendem, elfáradt, nem hazudik,
Már egy zajos mulatságra, nyugvó lelkem sem ácsingózik…
Elmosódott nyomot hagy maga után meztelen talpam,
Volt múlt, van jelen, lesz jövő. De én nem osztom fel magam!
Életemben jól haladtam, előre egy lépés, majd három hátra,
És én itt már megállnék! De fék nincs, csak zakatolok tovább… mára.
Mókuskerék nekem az idő-kerék, forgásomban velem
Csak forog-forog monotonon a múltba-jövőbe, velem.
Körbe forog a föld, kapaszkodva, de forgok én is.
Öregszem, múlik az élet, vele múl a minden is.
Álmaim elmúltak, a maradék saját vérében fuldoklik,
Nincs az a kigyúrt, jó megedzett test, ami enyészik le csontig...
Elfordulnak barátok, kik még élnek… velem ezt teszik.
Mások, újak már nem jönnek… kik lényemet is szeretik.
Nem sejti senki fájdalmamat, mit testemmel eltemetett,
Hantolásnál nem lesznek sokan… ki szívből, sírva remegett.
Az élet, bár nem látszik, akkor is haldoklik,
Ha úgy éled meg, hogy csak veled, szívből játszik...
Ha eljő az este, váratlan alkonyodik.
*
Elmegy az élet,
Meg-nyugodt leszek végre?
Elmúlt napsütés.
*
Köd borít mindent,
Én ott leszek, te meg itt.
Béke, sötétben.
*
Elmúlt az élet,
Eltűnt vele minden szép.
Meghalt barátok.
*
Feledek, múlik
Múlt, még nem jött el jövő.
De harsog a csend!
*
Csend, nem hazudik.
Néz! Tűri múló időt.
Élet-alkonyat.
Vecsés, 2015. január 21. - Kustra Ferenc József
Néma az életterem, néma ez a táj,
Madarak sem csicseregnek nekem... ez fáj.
Nincsen autó, nincs gyalogos, üres, mutatja az utcakép,
Én egyedül az utcán… ki tolakodva, mégis előre lép.
Borzalmas a néma csend, nálam az élettájamon…
Semmi! Látom nincs zizzenés avarban, nézem fájón.
Az én jól megöregedett csendem, elfáradt, nem hazudik,
Már egy zajos mulatságra, nyugvó lelkem sem ácsingózik…
Elmosódott nyomot hagy maga után meztelen talpam,
Volt múlt, van jelen, lesz jövő. De én nem osztom fel magam!
Életemben jól haladtam, előre egy lépés, majd három hátra,
És én itt már megállnék! De fék nincs, csak zakatolok tovább… mára.
Mókuskerék nekem az idő-kerék, forgásomban velem
Csak forog-forog monotonon a múltba-jövőbe, velem.
Körbe forog a föld, kapaszkodva, de forgok én is.
Öregszem, múlik az élet, vele múl a minden is.
Álmaim elmúltak, a maradék saját vérében fuldoklik,
Nincs az a kigyúrt, jó megedzett test, ami enyészik le csontig...
Elfordulnak barátok, kik még élnek… velem ezt teszik.
Mások, újak már nem jönnek… kik lényemet is szeretik.
Nem sejti senki fájdalmamat, mit testemmel eltemetett,
Hantolásnál nem lesznek sokan… ki szívből, sírva remegett.
Az élet, bár nem látszik, akkor is haldoklik,
Ha úgy éled meg, hogy csak veled, szívből játszik...
Ha eljő az este, váratlan alkonyodik.
*
Elmegy az élet,
Meg-nyugodt leszek végre?
Elmúlt napsütés.
*
Köd borít mindent,
Én ott leszek, te meg itt.
Béke, sötétben.
*
Elmúlt az élet,
Eltűnt vele minden szép.
Meghalt barátok.
*
Feledek, múlik
Múlt, még nem jött el jövő.
De harsog a csend!
*
Csend, nem hazudik.
Néz! Tűri múló időt.
Élet-alkonyat.
Vecsés, 2015. január 21. - Kustra Ferenc József
Apró kis tanyán élt a lúd,
ő szakmát sohasem tanult.
Viszont nagy gőg lakott benne,
neki minden szakma menne.
Egy reggel gondolt egy nagyot.
Ő üdvözli ma a napot.
Tudja ő azt mit a kakas,
ő is van olyan jó szárnyas.
Kukurikú kiabálná,
ha a hangot megtalálná.
De csak annyi jött, hogy gágá.
Ennyit kürtölt ő világgá.
Inkább költök tojásokat,
megy az, mint a parancsolat.
Egy óra alatt megunta,
és ezt a szakmát is hagyta.
Na, majd a házat őrzöm én.
Vagyok olyan erős legény.
Ki is állt a kertkapuba,
mint Samu a juhászkutya.
Éppen arra járt a róka,
most jött el a főpróba.
Úgy megrémült szegény koma,
hogy futott ahogy bírt haza.
Akkor én most mihez kezdjek?
Talán igásállat legyek?
Az biztos, hogy nem leszek ló.
Leszek én majd tanácsadó.
ő szakmát sohasem tanult.
Viszont nagy gőg lakott benne,
neki minden szakma menne.
Egy reggel gondolt egy nagyot.
Ő üdvözli ma a napot.
Tudja ő azt mit a kakas,
ő is van olyan jó szárnyas.
Kukurikú kiabálná,
ha a hangot megtalálná.
De csak annyi jött, hogy gágá.
Ennyit kürtölt ő világgá.
Inkább költök tojásokat,
megy az, mint a parancsolat.
Egy óra alatt megunta,
és ezt a szakmát is hagyta.
Na, majd a házat őrzöm én.
Vagyok olyan erős legény.
Ki is állt a kertkapuba,
mint Samu a juhászkutya.
Éppen arra járt a róka,
most jött el a főpróba.
Úgy megrémült szegény koma,
hogy futott ahogy bírt haza.
Akkor én most mihez kezdjek?
Talán igásállat legyek?
Az biztos, hogy nem leszek ló.
Leszek én majd tanácsadó.
