Holnap, hogyha kelek,
Csak a kertbe megyek.
Megnyírom a vesszőt,
Várom a jövendőt.

Ha az ég kegyes lesz,
Kosárba szőlőt tesz.
Kenyeret asztalra,
Marad is holnapra.

Most kis tervet szövök,
Ne legyenek rögök,
A holnap úgy jobb lesz,
Ha az ember ma tesz!

Most kell a jó alap,
Amíg van... a kalap.
A szép terv fél siker,
Hidd csak el-holt zicher.

Ahogy esik-puffan,
Akkor csak a zűr van.
Tervvel a holnapra,
Nem kerülsz kis padra!

Dunatőkés, 2024.március 6. Íródott: 6 szótagos páros rím formában.

Nem látszik semmi, vaksötét van,
Áll az óra az éjszakában.
Nincs, ki indítsa mutatókat,
Így aztán nem lesz már virradat.

Tapogatódzok, nincs kijárat,
Csak fogdosom nedves falakat.
Pókháló terül az arcomra,
Denevér akad a hajamba.

Megyek csak, mint vak ló a falnak,
Nem lelem helyét a jászolnak.
Megbotlottam, már térdre estem,
Falba marok! Így emelkedjem?

Bugyutábbakat is pártolnak,
Sőt van gyökerük is a fáknak.
Gyökértelenül élni faként,
Nem megy. Vagy én nem tudom miként?

Nincs támaszom és táptalajom,
Így hogyan küzdjem végig harcom?
Mind’ csatának vége van egyszer,
Küzdelmem is véget ér egyszer…

Vecsés, 2000. március 14. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

Múló életem, mint egy várrom, csak málladozik,
Az ember ebben a korban már csak álmodozik.
Régen, magas tornyom tetején, büszkén lengett a zászlóm,
Hirdette, hogy a várat lakják, ma már csak nézek… vádlón.

Csak ülök egy korhadó farönkön… falakon belül,
De itt minden korhad, kívül-belül és alul-felül.
Sajog ez az érzés, de az őszi levél is fakult lesz
És a múltunk, lassan elfelejtjük és enyészeté lesz…

Voltam tán’ úr is, de inkább voltam szolga,
Mindig kihasználtak, legott, azon módra.
Az is lehet, hogy volt nekem is babérkoszorúm,
De erre én már nem emlékszem… nagyon szomorún.

Voltak nekem hibáim, kicsik és nagyok,
Volt tán’ sok vétkem, mit a múltamban hagyok,
De ha bűnöm nem volt, akkor talán tiszta vagyok,
Nincs is miért, de kihúzom magam, mint a nagyok.

A falevél rondán fakul, lehull a múlt is
A feledés gödrébe… ez apokalipszis?
Ahogy elmélázunk a lehulló falevélen,
Úgy talán elgondolkozhatunk a múló léten…

Kint az udvaron már csak a tilalomfák állnak,
De ők öregek… semmit nem mondanak a mának.
Lassan ez már egy realista álomvilág,
A végállomáson várnak majd szinonimák?

Felrepülnék én a magas égbe,
A felhők feletti sétatérbe,
De ezt tán’ nem kéne siettetnem?!
Úgyis, örök séta lesz a végem.

Ha majd végleg összedől a várromom,
Majd véget ér a földi uradalmom,
Majd mondják, elment egy öreglegény…
Úgy emlegetik… már meghalt szegény.

Vecsés, 2012. november 20. – Kustra Ferenc József- önéletrajzi írás.

Nem tudni nálam mikor üt éjfélt az életóra,
De tudom, akkor indulok a nagy találkozóra.
Bízok, hogy ott várnak a szeretteim boldogan
És majd velük leszek és végtelenül boldogan.

Vecsés, 2012. augusztus 19. – Kustra Ferenc József

Mire vársz?
A szú csak perceg bennem és ketyegi múló időt,
Ez fáj, belül sikoltok, előadod a gyűlölőt?
Szeretném már hallani, hogy nekem remek dalban mondod el...
Hiába vártalak egy életen át... te bizony létezel.

Mire vársz?
Míg bennem a vad-halál kutyája vonítani fog?
Míg énbennem kutyafog vicsorítva, aratni fog?
Mi ez benned, nemtörődömség, szerénység vagy utálat?
Gondolatban megidézlek, lehet, hogy ez csak utánzat…

Ismerek olyat, kinél minden este vacsoravendég vagy!
Már figyeltem, hamis a mosolyod, velem szemben álnok vagy.
Nem adom fel, én folyvást menve, kereslek,
Még akkor is, ha kitörnek a kerekek…

Küzdők az elmúlt tegnapokkal, bízok, holnapi nap… kinyílik.
Reményemben mindig legelöl leszel… te kísértesz a sírig?
Álmaimban folyvást velem vagy és zord utamon ősvény nyílik…

Mire vársz még!
Támadj le, gázolj le, akarom, tégy magadévá!
Ne a lélekharang, én tegyelek magamévá…

Vecsés, 2012. március 4. – Kustra Ferenc József- Önéletrajzi írás.