Reményeim mezején egy földbe vájt ásó. Elutasítás, ó miért jöttél át határomon? Ott álló határőr mire jó, ha jön az ár? Te zúgó habok közt behajóztál, s mosolyom száraz farönkként csapódott partnak. Valahol boldogságot aratnak, itt kiázott mederben csak csupasz magon matatnak. S, ha e föld volt is művelhető, most a sok száz hold csak madáretető. E tető csak feledhető emlékek tárházának takarója. Miért oly kevés az, ki másnak jóakarója? Bágyadt madárijesztőként húzom magam karóba, karomból kiálló tű, csak széna.
Özönvíz után lángörvény, düh az, mi földemet pusztítja, s fent gyűlő füstfelhőből nem jön csillapító eső. S ő végignézi. A hullámok sodrója, tűz csiholója.

Csak az idő képez termékeny humuszt, ott hol ezelőtt szerelem írt pusztító himnuszt. S én várok. Várok új hangra, hogy megváltást hozzon! Lelkesítsen! Művelésre bírjon!
Haragot oldó óda sózza élettelen telkem. Hangszeretetem ment meg, s nem a kábszerelmem! Búsan virágzó stróFáim növik körbe akkordpalotám. Egy-egy bund a bundám, ám nem öltöztet úgy, mint a jól csengő szinkópa. Reményeim rétjén újra lehet színpompa, boldogsággal szinkronban, ha már bánattá vált öröm nem szárad ár söpörte kövön, a sok magánnyal táplált madár nem más csak árny már, ha dühtől perzselő tűzvész végső szikrája is elvész. Ekkor lesz a föld termékeny, szorgos a rest, új hajnalba így fordul az utolsó könnyes est.

Magadban vívódsz,látom rajtad!
Mi kell hát? Bánat,vagy öröm?
Nem szólsz,mcsak nézel rám némán,
s én könnyeimmel küszködöm.

Magadban vívódsz! Mért nem érzed?
Én több vagyok mint gondolod!
Mit ér a forró ölelésed,
ha pillantásodtól megfagyok ?

Magadban vívódsz !Döntsd el végre
akarsz e engem teljesen?
ha akarsz ,neked kell jönnöd,
tedd félre büszkeségedet!

Vagy engedj szabadon! Kérlek!
Messze ,hol vár a végtelen!
Inkább eltűnök mint a szélvész,
de játékod akkor sem leszek!

Egyszer szeretsz,aztán eltaszítasz,
hogy tudjak hinni így neked ?
Ma mindent akarsz ,égő szenvedéllyel,
s holnap tán észre sem veszel .

Ha nem szólok az is fáj néked ,
ha aggódom ,az is baj neked !
Ha akarsz szeress ,vagy gyűlölj,
de ne űzz ily játékot velem!

Vagy engedj elmenni végleg ,
vagy engedj magadhoz közel,
Most !Amíg szeretlek én is!
Mert holnap már késő lesz neked !

Mi lesz ha a minden,
semmit nem jelent már?
S az aki várt reád,
soha többé nem vár?

Mi lesz ha a napfényt,
fellegek takarják?
Minden ellened van,
lelkedet akarják?

Mi lesz ha az utad,
mit végtelennek hittél?
Küszködtél,szenvedtél,
és ott állsz a végén?

Mi lesz ha nem érted,
emberek beszédét?
És nem hallod többé,
a lélek zenéjét?

Mi lesz ha életed,
értelme elveszett?
Minek élned akkor,
mit ér az életed?

Új tavasz köszönt most a földre,
bár sokunknak nem lesz ez tavasz,
kiket tönkretettek, százszor meggyaláztak
azoknak vajon lesz e még tavasz?


Kiktől elvettek mindent ami szép volt,
miért egész életükben dolgoztak talán,
most porba sújtják, semmibe taszítják,
s többre néznek tőlük egy kóbor kutyát.

Ki munkában megfáradt ,alig tud már élni,
s annak jár kenyér, ki sosem dolgozott,
s ki belerokkant a robotmunkába
szegényebb talán, mint a koldusok.

Hány ember dőzsöl?És hány család ment tönkre?
Hisz romba döntötték legszebb álmaik,
Hány ember, kinek nincs többé jövője,
s nyomorba döntve éli napjait.

Ne vessétek meg! Álljatok melléje!
Űzzétek el a gonosz zsarnokot!
Gondoljatok a gyermekeitekre,
most , míg nem lesznek ők is koldusok!