Idő 
Értékelés 
Értékelés Fehér papír fekszik előttem, kezemben a tollal eljátszok,
Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok.
Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok.
Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek…
Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek?
Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… öregen is még élek.
Egy tintapaca a sorok között elfér,
Majd, csak lassan terjed szét, olyan, mint a vér.
Ahogy szétfolyik, akkor... kacéran ledér.
A tintapaca él, mikor lecseppen,
Amikor terjed, akkor még eleven,
És már szétfolyt... akkor már tehetetlen.
Még le kell írnom sok-sok mindent, amit szeretve akarok, és hogy vagyok,
Ha meg közben paca csak úgy lecseppen? Nem nagy baj, akkor is vele vagyok.
Hogy a versemet ne lopják el, paca jelöli... a szerzője én vagyok.
Hálát adok minden reggel, hogy egy nappal mégis többet élek,
Ha meg nem jut eszembe semmi, hát nem írok… akkor sem félek,
Mert a papírlap nem üres, cseppent paca ott van… ő a lélek.
Minden reggelnek nagyon is örülök, nézem, ahogy felkel a nap,
És erősen bízok benne, -inkább cseppentek,- de ne jöjjön a pap.
Paca egy reménysugár? Igen, élek még… tán' ma lesz az új tegnap.
Vecsés, 2015. május 1. – Kustra Ferenc József
Nézem közben, hogy az én gyertyám lassan leég… csak elmélázok.
Gondolatom olyan sok van, mind előjönne… bennük vájkálok.
Szép sorokat szeretnék írni, de nem… a sok-sok szavak még nem rímelnek…
Érzem, a fejemben a gondolatok jönnének… vagy csak ilyet mímelnek?
Pedig szép gondolatok segítik, hogy érzem én… öregen is még élek.
Egy tintapaca a sorok között elfér,
Majd, csak lassan terjed szét, olyan, mint a vér.
Ahogy szétfolyik, akkor... kacéran ledér.
A tintapaca él, mikor lecseppen,
Amikor terjed, akkor még eleven,
És már szétfolyt... akkor már tehetetlen.
Még le kell írnom sok-sok mindent, amit szeretve akarok, és hogy vagyok,
Ha meg közben paca csak úgy lecseppen? Nem nagy baj, akkor is vele vagyok.
Hogy a versemet ne lopják el, paca jelöli... a szerzője én vagyok.
Hálát adok minden reggel, hogy egy nappal mégis többet élek,
Ha meg nem jut eszembe semmi, hát nem írok… akkor sem félek,
Mert a papírlap nem üres, cseppent paca ott van… ő a lélek.
Minden reggelnek nagyon is örülök, nézem, ahogy felkel a nap,
És erősen bízok benne, -inkább cseppentek,- de ne jöjjön a pap.
Paca egy reménysugár? Igen, élek még… tán' ma lesz az új tegnap.
Vecsés, 2015. május 1. – Kustra Ferenc József
Kalifornia ég,
És Florida fuldokol.
Figyeljük hogy a világ
Mi egyebet felsorol!
Iránban az asszonyok
nyíltan lázadoznak.
Kifogyott a türelmük,
Mert jobbra vágyakoznak.
A nagy járvány alig múlt el,
S most tombol a háború.
Ezrével zokognak az anyák.
Vajon lesz-e elég koszorú?
Kard csüng a fejünk felett.
Atomháború fenyeget.
Földünk egy szerencsejáték,
S a halál követel lelkeket.
A világ anyagi helyzete
Mindenhol mar leromlott.
Mindenki térdre roskadt,
A szokott rendszer szétomlott.
A globális katasztrófa
Napról napra sereglik.
Nagy Babilon buzgón
Bárkivel lefekszik.
Megérkezett Armageddon?
S merünk-e nyeregbe szállni?
Jaj! Talán már túl késő,
De ki mer még spekulálni?
És Florida fuldokol.
Figyeljük hogy a világ
Mi egyebet felsorol!
Iránban az asszonyok
nyíltan lázadoznak.
Kifogyott a türelmük,
Mert jobbra vágyakoznak.
A nagy járvány alig múlt el,
S most tombol a háború.
Ezrével zokognak az anyák.
Vajon lesz-e elég koszorú?
Kard csüng a fejünk felett.
Atomháború fenyeget.
Földünk egy szerencsejáték,
S a halál követel lelkeket.
A világ anyagi helyzete
Mindenhol mar leromlott.
Mindenki térdre roskadt,
A szokott rendszer szétomlott.
A globális katasztrófa
Napról napra sereglik.
Nagy Babilon buzgón
Bárkivel lefekszik.
Megérkezett Armageddon?
S merünk-e nyeregbe szállni?
Jaj! Talán már túl késő,
De ki mer még spekulálni?
Látunk egy közeli háborút
(anaforás senrjon csokor, félhaiku lánc formátumban)
A hadak útját, hittük,
Hogy már benőtte a szép zöld fű…
De nem zöldfülű…
*
A hadak útját, hittük,
Jóember lelkek fölszántották…
Sors, nem jólelkű…
*
A hadak útját, hittük,
Homokozóvá alakítják…
Nem galamblelkűk…
**
(Tíz szavas duó)
A hadak útja pusztulásában hittünk,
De tankok szántják… pedig hitünk…
A világ vezetői jók, ezért hittünk…
Vezetők tanokat küldtek… hitünk?
**
{Septolet)
Gránátok,
Járjátok,
Játsszátok…
Mondják: méláztok!
Menekült családok, gyerekek!
Féltelek; elmegy eszetek…
Hadi út: és veletek?
**
(3 soros-zártükrös)
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja,
Közben meg kiásta magát, a kiismerhetetlenség kútja…
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja.
**
(Senrjú)
Kórházak égnek,
Harckocsik is kiégnek…
Itt; menekültek…
**
(Sedoka)
Iskola nem lesz!
Az már csak egy kőrakás.
Óvóhely nincs… pince se…
Munkahely nincs már!
Az egész egy romhalmaz.
Férfiak; többség elment…
**
(LIMERIK)
Ötven millió volt mindannyi!
Disszidáltak, meghalt; mindannyi…
Nincsen ki dolgozzon,
Nincsen ki tanítson…!
Lakósság fele… csak mindannyi!
**
(Senrjú)
Atomerőmű
Meg véres vita tárgya.
Arra lődöznek!
**
(anaforás, bokorrímes, önrímes)
Mi nem vagyunk vitapartner, csak, mint kicsike, peches szomszédok.
Mi nem ellenségeskedünk… aggódunk, mint itt lakó szomszédok.
Mi menekülteknek segítünk, befogadunk: mint jó szomszédok…
**
(anaforás leoninus duó)
Jön a tél, vajon lesz fűtés? Sok fagyhalál lesz az Európai mély ütés?
Jön a tél és bármi is történhet, ez a sok nép meg már megelégelhet…
Jön a tél, az meg bizony senkit nem kímél, ő a vacogóktól nem fél…
Vannak, akiknek félni kéne... mert a végén, egyszer a nép itéle...
Vannak, akiknek telik, fussa... de talán észbélileg, igen nyurga...
Vannak, kiknek adatott hatalom... de lyukas zsebükben nincs irgalom...
Vecsés, 2022. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
(anaforás senrjon csokor, félhaiku lánc formátumban)
A hadak útját, hittük,
Hogy már benőtte a szép zöld fű…
De nem zöldfülű…
*
A hadak útját, hittük,
Jóember lelkek fölszántották…
Sors, nem jólelkű…
*
A hadak útját, hittük,
Homokozóvá alakítják…
Nem galamblelkűk…
**
(Tíz szavas duó)
A hadak útja pusztulásában hittünk,
De tankok szántják… pedig hitünk…
A világ vezetői jók, ezért hittünk…
Vezetők tanokat küldtek… hitünk?
**
{Septolet)
Gránátok,
Járjátok,
Játsszátok…
Mondják: méláztok!
Menekült családok, gyerekek!
Féltelek; elmegy eszetek…
Hadi út: és veletek?
**
(3 soros-zártükrös)
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja,
Közben meg kiásta magát, a kiismerhetetlenség kútja…
Itt fél évszázada már szinte nem is kellett a hadak útja.
**
(Senrjú)
Kórházak égnek,
Harckocsik is kiégnek…
Itt; menekültek…
**
(Sedoka)
Iskola nem lesz!
Az már csak egy kőrakás.
Óvóhely nincs… pince se…
Munkahely nincs már!
Az egész egy romhalmaz.
Férfiak; többség elment…
**
(LIMERIK)
Ötven millió volt mindannyi!
Disszidáltak, meghalt; mindannyi…
Nincsen ki dolgozzon,
Nincsen ki tanítson…!
Lakósság fele… csak mindannyi!
**
(Senrjú)
Atomerőmű
Meg véres vita tárgya.
Arra lődöznek!
**
(anaforás, bokorrímes, önrímes)
Mi nem vagyunk vitapartner, csak, mint kicsike, peches szomszédok.
Mi nem ellenségeskedünk… aggódunk, mint itt lakó szomszédok.
Mi menekülteknek segítünk, befogadunk: mint jó szomszédok…
**
(anaforás leoninus duó)
Jön a tél, vajon lesz fűtés? Sok fagyhalál lesz az Európai mély ütés?
Jön a tél és bármi is történhet, ez a sok nép meg már megelégelhet…
Jön a tél, az meg bizony senkit nem kímél, ő a vacogóktól nem fél…
Vannak, akiknek félni kéne... mert a végén, egyszer a nép itéle...
Vannak, akiknek telik, fussa... de talán észbélileg, igen nyurga...
Vannak, kiknek adatott hatalom... de lyukas zsebükben nincs irgalom...
Vecsés, 2022. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában.
(3 soros-zárttükrös)
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.
Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.
Kacagva lengedez az őszeleji szellő,
Bár tán' jól tudja, még nem a legerősebb ő…
Kacagva lengedez az őszeleji szellő.
*
(Senrjon)
Kis szellőnek nincs hangja,
Ha lesz, vágyik, nagyon mutassa.
Eljő ideje!
*
(10 szavas)
Felhők nem nyári koszorúban vannak,
Őszre vastagodnak és torlódva tolakszanak.
*
(15 szavas, 6 sorban)
Szívem kalapál,
Közeledik ősz…
Maradjál.
Szívem pumpálja véremet,
Teljesen kitölti ereimet,
Ezzel erősíti a lényemet.
*
(Senrjú csokor)
Fák között sunnyog
És közelít új őszünk.
Lesz avargyártás.
*
A kopaszodó
Ágak közt morog a szél.
Ködöt utálja.
*
Ködgomolyban éj
Vaksizik sötétjével.
Pirkadat-homály.
*
Besárgult levél,
Amorf ködből márványfal.
Valahol varjak…
*
Csermely partokon,
Meztelen fák és bokrok.
Ruhájuk, lehullt…
*
A hűvös betört,
Sajátos, halk suhogás.
Kecses pörgések.
*
Sok levél járja
Örült, zuhanó táncát.
Szél csúszdán csúsznak.
*
Rozsdabarnás az
Út, mi levezet völgybe.
Puha az avar.
*
Az ázott fákról,
Hullanak a levelek.
Már nem zizegnek.
*
Csendesen pergő
Ázott levél, lehullik.
Leesés, csendes.
*
Lyukas ereszből
Kopognak esőcseppek…
Reménytelenség.
*
Vízcsepp simogat
Szemerkélő esőben.
Ernyő, beázik.
*
Balladát zengő
Hideg közeleg, fájón.
Meleg eső nincs.
*
Fákon a szilva,
Már felvette a hamvát.
Eső nem mossa.
*
Sárban kalucsni,
Segít kerülni, ázást.
Eső is hideg.
*
De jó, már nem is kell kis-gatyában járni, úgyis mindig bajosan kilógott
Belőle a zsebem, így aztán a papírzsepit oda bizony nem tehettem.
Most már majd, rendesnek mondott nadrágból nem lesz olyan, hogy kilógott
A zseb belem, így nagy gondom megoldódik, zsepit oda tehetem.
Vecsés, 2021. augusztus 20. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában és senrjú csokorban.
Három szolgálati kutya, köszi, jól van,
Ha ők idegent látnak, nagy pofájuk van.
Etetem őket, igyekszem, és jól tartom,
Ha véletlen baj van, rájuk hagyatkozom.
No, de nem is ezt akartam elmesélni,
Inkább azt, hogy embert milyen öröm éri.
Máskor már írtam, hogy a Slampec igen fél,
Közelembe sem mer jönni, tán' rossznak vél.
Hosszú kitartásomnak lesz eredménye,
Szegény kutyuskának helyre áll a lelke.
Mostanában már egyre közelebb jött,
Velem szemben már nem ennyire csökött.
Ma már a többivel együtt, odajött,
Orrával kezembe beleböködött.
Hagyta, hogy egyszer simogassam fejét,
Bízom benne, most már használja eszét...
Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József
Ha ők idegent látnak, nagy pofájuk van.
Etetem őket, igyekszem, és jól tartom,
Ha véletlen baj van, rájuk hagyatkozom.
No, de nem is ezt akartam elmesélni,
Inkább azt, hogy embert milyen öröm éri.
Máskor már írtam, hogy a Slampec igen fél,
Közelembe sem mer jönni, tán' rossznak vél.
Hosszú kitartásomnak lesz eredménye,
Szegény kutyuskának helyre áll a lelke.
Mostanában már egyre közelebb jött,
Velem szemben már nem ennyire csökött.
Ma már a többivel együtt, odajött,
Orrával kezembe beleböködött.
Hagyta, hogy egyszer simogassam fejét,
Bízom benne, most már használja eszét...
Vecsés, 1998. október 25. – Kustra Ferenc József
