Őrület, hogy mily’ peches az élet,
Hiába látogatom karácsonyi miséket…

Van nekem is lekötöző láncom,
Ettől nem erősödik szabadság álmom.
*

Olyan vagyok, mint a Tisza,
Minek nem volt elég partja.

Hevesen eltépte a láncot,
Én is akartam ezt a vircsaftot.
*

A Tiszának olyan könnyen ment,
Én is gyűrőm a lehetetlent.

Nálam partom is magas,
Vágyam olyan, mint öreg fa, odvas.
*

Ahogy öregszem, őrületet kell legyőznöm,
Közben minden körülményem vadul fékezőm.

Öregség, egyáltalán nem segíti haladást,
Hiába dicsérik egyesek, mint csodást.

Vecsés, 2019. szeptember 27. – Kustra Ferenc József – 10 szavas duó csokor! Íródott sedoka eszmeiségben = a Sedoka két katauta -ból álló, sértetlen vers, ugyanazt a témát kezelik, különböző perspektívákból.

Versben és HIAQ – ban…

A búsuló este vállrojtokként lóg már a vállamon,
Látom, legott beborítja a virágdíszes udvarom.
A napfénypászták már csak olyan bénán botladoznak,
Mennek aludni, de majd reggel életrevalóak.
*
Fény, maga az élet,
De vajon a sötét is fény?
Első a napsugár.
*
Déli nap aztán, süt biza hét ágra,
Akkor van nagy szükségünk az árnyékra.
Fényre, melegre, és a választékra...

Télen is kell a meleg, kell az a nulla fok,
Jó, ha kint fagyoskodva, mínusz tízben álltok?
És nem utolsók a napsugárról szőtt álmok.

Ősszel még be kell zsebelni, kevéske, utolsó napfény pásztákat,
Tedd ki az arcodat és gyűjtsd be az utolsó napfénysugarakat…
*
Hol csökken éltető
Nap, hol meg megjön a tavasz!
Szedd össze, mit elérsz.
*
Tavasszal már oly' nagy a hiány a napfénypásztában…
Ülj ki, hallgasd a madarakat és napozz a tájban.

Estére, ha kezdenek lelógni a sötétes vállrojtok,
Ne búslakodj, reggelente mindig jönnek új, napos napok…

Vecsés, 2016. április 2. - Kustra Ferenc József

Poharam, mindig csak félig volt teletöltve,
Soha nem sétáltam szerencsével karöltve.
De még nem adtam föl, bízok és reménykedem,
Meglátom, szerencsésebb lesz-e az életem.

Sokszor a küszöbön álltam... néztem befelé,
Sokszor álltam ott, de nem ülhettem tűz mellé.
Sokszor volt jó ötletem, mibe belefogtam,
Másoknak ez sikerült, én meg belebuktam.

Élet nekem, habzó, foszforeszkáló tenger,
Saját karmám nem hagyja, hogy lehessek ember.
Dobok és fuvolák zenéje fölöttem zeng.
Nekem meg itt lent csak villámlik, és az ég zeng.

Nem sírok, már minek, ez úgy sem segít semmin,
Tovább töröm magam, hogy túllépjek a semmin.
Csak azért is dolgozok egy rossz jóslat ellen,
Bízok, nagyon várom, hogy eltűnjön az ellen.

Gyál, 2005. november 2. – Kustra Ferenc József

Az élet mély tenger, batiszkáfban ülők,
Életem Marianna árkába ülők.
Lent sötét van, és nagy, szörny-lények támadnak,
Küzdők én, a karjaim meg vagdalkoznak.

Ismeretlen óriás polip körülölel,
Nem tudom, hogy meddig bírom még ezt tüdővel.
Lehet, hogy ez a karmám és lent maradok?
Fűben, napsütésben, többé nem szuszogok?

Vecsés, 2002. március 24. – Kustra Ferenc József

Minket láthatóan megtámadó a vihar,
Ide fog érni és le is fog gyűrni hamar…
Minket láthatóan megtámadó a vihar.

Ha lett volna periszkópunk, jól, időben láthattuk volna,
Hogy milyen a vihar, milyen fajta, és vajh’ mi a szándéka?

Néztünk a bokrok közül, néztünk egy motoros repülőgépet,
Körözgetett, mert nem tudott leszállni, kereste menedéket?

Próbáltam a nap helyzetét pontosabban vizsgálni,
A felhők, résen át, kevéssé engedték meglátni.
A fele le volt takarva! Napfogyatkozást látni?

Még induláskor, verőfényes nap ígérkezett,
A napsugár csillogott, villogott, így érkezett…
Még induláskor, verőfényes nap ígérkezett.

Időnként, nagy, sötét felhők ráérősen úsztak az égen,
Ilyenkor eltakarták az erőlködő napot, egészen.
Láttuk némely felhő, fekete volt és nedvességgel teli,
Csupán idő kérdése kirándulókra, mikor önti ki.

És lám! Megjelent egy út és csodás buszmegálló,
Még nem áztunk, de megmenekültünk... buszmegálló...
És lám! Megjelent egy út és csodás buszmegálló.

Vecsés, 2019. július 10. – Kustra Ferenc József